Kezdjük egy aktuális üggyel. A Kendermag Egyesület szóvivője a minap azt nyilatkozta, hogy az indokínai térség országaiban élő emberek többsége kábítószer-fogyasztó. Diplomataként ön is így tapasztalta Szingapúrban?
– Semmi ilyet nem tapasztaltam a helyszínen, pedig más délkelet-ázsiai országokban is jártam. Valószínűleg élnek a központoktól távolabb eső területeken drogfogyasztók, de erről semmi bizonyosat nem tudhatunk. Magát a térséget egyébként súlyos aránytévesztés volna összefüggésbe hozni a kábítószer-fogyasztással. Aki ezt mondta, alighanem történelmi tényeket vetít ki a mai viszonyokra: a XIX. században, az ópiumháborúk idején ez a kérdés valóban gondot okozott Szingapúrban, de az már régen volt.
– Manapság drákói szigorral kezelik a drogfogyasztást a városállamban. A nyugati sajtóban rendszeresen felhánytorgatják a szingapúri vezetésnek, hogy a bíróságok végrehajtandó halálbüntetést szabnak ki a kábítószer-kereskedőkre.
– Így igaz. Különösen akkor alkalmazzák ezt a büntetési tételt, ha fejlettebb régióból, nyugati országból érkezik az elkövető. Szigorú-e a büntetés? Persze az, de azt is látni kell, hogy éppen az effajta intézkedések teremtették meg a világon egyedülálló szingapúri közbiztonságot. A városállamban elképesztő átláthatóság, szervezettség és következetesség uralkodik. Amikor például beutazunk az országba, plakátokon vagy a repülőjegyünkön halálfejes ábrázolással jelzik, hogy a drogcsempészéssel halál jár. Nehéz lenne azt állítani, hogy az üzenet nem egyértelmű.
– Másfajta bűncselekményért is hasonlóan szigorú büntetés jár?
– A büntetési tételek jóval magasabbak, mint például Magyarországon. A szemetelésért például kétszáz dollárt büntetés jár. Ugyanakkor lehetetlen nem észrevenni, hogy Szingapúrban rendkívül hatékony a bűnüldözés. Egész egyszerűen nem léteznek hosszú ideig felderítetlen, rejtélyes esetek. A jó közbiztonság a mindennapokban is tetten érhető. Az egész társadalom a bizalomra épül: ez tükröződik a pénzváltásban, az üzletek nyitva tartásában, a talált tárgyak kezelésében. A fegyelmezettségre jó példa, hogy rendőrt nem is igen látni az utcán, nem is beszélve a térfigyelő kamerákról – egész egyszerűen nincs szükség rájuk.
– Mindezt nehéz megérteni nyugati nézőpontból.
– A két világ közötti különbözőséget, az eltérő gondolkodásmódot jól példázza a Michael Fay-eset. Az amerikai fiatalember 1993-ban egy hongkongi barátjával festékszóróval több tucat autót megrongált Szingapúrban. A hatóságok négy hónapos börtönbüntetésre, kétezer dolláros pénzbüntetésre és hat nádbotütésre ítélték. A hírre az egész nyugati világ megmozdult, a liberális lapok, sőt maga Clinton elnök is szót emelt az ítélet ellen. A Fay-ügy afféle kirakatper lett, sokan szerették volna lejáratni a kis városállamot. Végül a szingapúriak – az amerikai elnöknek tett gesztusként – négy botütésre szállították le a büntetési tételt, és le is verték a rongáló kamaszon. Érdekes, hogy a vandalizmusban csak tettestársként közreműködő hongkongi fiút viszont tizenkét botütésre ítélték. Ő zokszó nélkül elfogadta a büntetést, és főhajtással távozott Szingapúrból. Fay viselt dolgai azóta is vissza-visszatérő témaként jelentkeznek a szingapúri sajtóban, hiszen azóta hazájában is többször megsértette a törvényt.
– Megint csak nyugati szemmel úgy tűnhet, hogy Szingapúrban lépten-nyomon korlátozzák az emberek szabadságjogait.
– Szingapúr nyitott ország, sokkal inkább, mint Magyarország. Ez a nyitottság azonban ellenőrzött. Az emberek magaviseletéből egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a központi hatalom rátelepedne mindennapjaikra. Arrafelé mindennél fontosabb a városállam, a helyi társadalom érdeke.
– Ha ilyen fokú a nyitottság, akkor alighanem a multikulturalizmus is jelen van.
– Miközben New York mellett Szingapúr a világ egyik legglobalizáltabb városa, nagyon ragaszkodik a saját kultúrájához, őrzi a legősibb szokásokat. A más kultúrák és civilizációk iránti érdeklődés persze nem jelenti azt, hogy feltétel nélkül bármit is átvennének másoktól. Az emberekben mind a mai napig mélyen élnek a különböző szabályozások, éppen ezért extrém viselkedésre, kirívó udvariatlanságra nemigen akad példa.
– Mennyire működőképes a helyi kormányzás?
– Igaz, hogy a szingapúri bíróságon be vannak jegyezve különböző pártok, de valójában hosszú évtizedek óta a People’s Action Party (Népi Akciópárt) kormányoz. Közvetlenül az angolok távozása után még meglehetősen komoly pártharcok folytak. Manapság azzal büszkélkednek a szingapúriak, hogy a világon egyedül az ő országukban biztosítja törvény a három legerősebb, de az egyéni választókerületben vesztes ellenzéki képviselő parlamenti részvételét. Azt kell mondanom, hogy a szingapúri politikai viszonyokat általában már csak azért is meglehetősen nehéz bírálgatni, mert az elmúlt évtizedekben Li Kuan-ju miniszterelnök kiválóan végezte a dolgát, nemigen lehetne másként irányítani egy országot. Ettől függetlenül a kormányzat több megértést tanúsíthatna a saját ellenzéke iránt. A másként gondolkodókat az uralmon lévők rendszerint feljelentik, és anyagilag ellehetetlenítik.
– Lát-e Magyarország számára is hasznosítható elemeket a szingapúri kormányzásban?
– Számtalan ilyen módszer, párhuzam létezik. Ez nemcsak nekem, de a rendszerváltozás óta Szingapúrba látogatott magyar miniszterelnököknek is feltűnt. Érdekes egyébként, hogy az elmúlt tizenöt évben mind az öt magyar kormányfő járt a városállamban. Megjegyzem, hogy különösen a baloldaliakat, Horn Gyulát és Medgyessy Pétert szemmel láthatóan lenyűgözte a helyszínen tapasztalt rend, fegyelem, hatékonyság. Ugyanakkor a magyar jobboldali kormányok talán mélyrehatóbban is tanulmányozhatták volna a helyi viszonyokat, már bevált gazdasági recepteket.
– Arra céloz, hogy a szingapúri–magyar kapcsolatok jobban is működhetnének?
– Pontosan. Nekünk egyébként a kisujjunkat sem kellett kinyújtanunk, annak idején a szingapúriak tették meg az első lépést. 1993-ban Li Kuan-ju ellátogatott Magyarországra, és fontos körülmény, hogy a térségben csak nálunk járt. Az utazás indítékai, a tárgyalások részletei mind a mai napig nem ismertek. Li Kuan-junak alighanem voltak titkos elvárásai, gazdasági reményei hazánkkal kapcsolatban. Ennek az egyoldalú vonzódásnak talán az lehet az oka, hogy – amint azt könyvében ő is leírja – cambridge-i egyetemistaként 1949-ben Budapesten járt. Mindaz, ami a háború után Magyarországon folyt, hasonlóan zajlott Szingapúrban is. Egy különbség azonban felfedezhető: amíg nálunk Rákosiék ragadták meg a hatalmat, az ázsiai városállamban Li Kuan-ju, ami azért nagy különbség, különösen, ha a mai helyzetet tekintjük.
origo.hu
Kávéval öntötte le a bírót, börtönbe kell vonulnia Portik Tamás fiának
