Irán a nukleáris programja kapcsán nagyon kemény álláspontot képvisel. Miért hagytak fel a tárgyalásokkal?
– Nem mi voltunk azok, akik nem akartak tovább tárgyalni. Az igaz, hogy a három európai nagyhatalommal való megbeszéléseinket nem folytatjuk, ám ez azért van, mert a tárgyalópartnereink a nálunk lezajlott választások után már nem kívánták folytatni a folyamatot. Mi mindig készen voltunk az egyeztetésekre. Három éven át folytattunk tárgyalásokat a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) és az Európai Unióval, sajnos az európaiak mindig a saját jó lépéseikről adtak számot, pedig semmiféle ilyen nem történt. Leszögeztük, hogy nukleáris programunk békés célú, ők pedig azt kívánták tőlünk, hogy bebizonyítsuk ezt. Mi már korábban csatlakoztunk az atomsorompó-egyezményhez, és még a kiegészítő jegyzőkönyvet is aláírtuk, hogy bizonyítsuk jó szándékainkat. Ennek következtében a NAÜ ellenőrei bármikor könnyen megnézhették az atomlétesítményeinket, csak oda kellett utazniuk, és elvégezni a vizsgálatokat. Eddig 1400 munkaórán keresztül vették tüzetes vizsgálat alá a létesítményeinket, köztük a katonai célúakat is. A NAÜ emellett kamerákat is elhelyezett az említett intézményekben, hogy tovább szigorítsa az ellenőrzést. Nukleáris kutatásainkat is azért függesztettük fel önkéntesen korábban, hogy bizonyítsuk jóhiszeműségünket és békés szándékainkat. Az ellenőrök soha nem találtak semmit, amely bizonyította volna ennek ellenkezőjét, hogy Irán esetleg más irányban kutakodott volna, s nem az atomenergia békés célú felhasználását célozta volna meg. Politikai okokból azonban nem mondták el rólunk az igazságot – a NAÜ véleménye ellenére –, így elterjesztették, hogy a kutatásaink nem békés célúak. Mostanra azonban már szó sincs szakmai kérdésekről.
– Az ön által leírt politikai helyzet közepette Irán mégis újraindította az urándúsítást. Mi a céljuk?
– Amerika és néhány nyugati ország törekvéseinek középpontjában az van, hogy az iráni kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé akarják utalni. A NAÜ viszont figyelembe veszi a szakmai tényezőket, a szakemberek megállapításait, a politika csak ezek után jöhet. Ha az ENSZ BT elé kerül az ügy, másféle ítélet várható, akár Irán elleni embargóról is dönthetnek. Számunkra az embargó nem új dolog, a forradalom óta folyamatos volt ellenünk ez a büntetőintézkedés. Példaként említhetem, hogy az iráni légitársaság amerikai típusú gépekből áll, és annak ellenére, hogy a kereskedelmi és hivatalos szabályok szerint repülőgép eladásakor az alkatrészellátást is biztosítani kell, mégsem juthattunk a szükséges felszerelésekhez, mert az amerikai fél ezt megakadályozta. Fel tudunk készülni az embargóra, s megpróbáljuk úgy felkészíteni a gazdaságunkat, hogy ne okozzon nagy fennakadást egy ilyen döntés. Sikeres kutatásokat folytattunk az őssejtek terén, és az atomenergia vizsgálatában is élen járunk. Ezek azt bizonyítják, hogy az embargó ellenére sikerült nagy előrelépést végrehajtanunk az országban. Úgy véljük, hogy az embargó kétélű fegyver, nem tudni, kinek lesz rosszabb a bevezetésével. A mi társadalmunk türelmes és nyugodt, ezért szerintünk egy ilyen lépés sokkal kevesebb kárt okoz majd nekünk, mint azt gondolnák. Mi egyébként nem foglalkozunk túl sokat az újságokban emlegetett esetleges katonai akciókkal. Tudjuk, hogy a nemzetközi közösségből senki nem fogadná el az Irán elleni támadást. Azt azonban leszögezem, hogy amikor azt mondják, készülnek az ellenünk irányuló katonai beavatkozásra, mi a védekezést helyezzük előtérbe. Biztosíthatom, erről nem mondunk le.
– Mi történne, ha mégis támadás érné Iránt? Mit takar az ön által emlegetett védelem?
– Minden országnak vannak biztonsági és védelmi tervei, amelyekről nekem nincs részletes tudomásom, ám ha birtokában lennék ezeknek az ismereteknek sem mondhatnám el önnek. Azt azonban mondhatom, ha valaki vállalja a kockázatot, és megtámadja Iránt, akkor mi sem maradunk adósak a válasszal. Azt látni kell, hogy a forradalom óta egyetlen támadást sem intéztünk senki ellen, egyetlen háborút sem kezdtünk. A mi politikai álláspontunk azon alapul, hogy békében, biztonságban együtt kívánunk élni a szomszédainkkal. Példaértékű ilyen szempontból az iraki–iráni háború, amikor Szaddám Huszein elfoglalta Irán egyes déli tartományait, és bombáztatta Teheránt is. Akkoriban sokat elmondtunk Szaddám vérengzéseiről, az iskolák és kórházak elleni támadásokat, a vegyi fegyverek alkalmazását, ám akkoriban senki nem hitt nekünk. Nyolc éven keresztül kellett tartania a háborúnak, hogy végül a nemzetközi közösség elismerje, hogy igazat mondtunk, és Szaddám Huszein támadott ránk. Most ugyanez a helyzet. Igazat mondunk, de nem hisznek nekünk.
– Sokat segítene a feszültség enyhítésén, ha Irán megegyezne Oroszországgal az urándúsításról, amelyet felhasználhatna erőműveihez. Miért nem kapnak az alkalmon, és fogadják el az oroszok ajánlatát?
– Itt a szakértők tanácsára hagyatkozunk, ők döntenek ezekben a kérdésekben. Mi azonban megéltük a sah idejét, amikor diktátumok útján irányítottak minket. Nem fogadhatjuk el, hogy az EU kiadja az utasítást, mi pedig úgy cselekszünk, ahogy Brüsszel vagy mások akarják. Ugyanúgy, ahogy a sah tette annak idején. Egyelőre tanulmányozzuk Oroszország ajánlatát, de csak azért, mert az EU ezt akarja, nem fogadjuk el. Irán és Oroszország között egyébként problémamentesek a kapcsolatok, és biztosak vagyunk benne, hogy jóindulat vezérli Moszkvát felajánlásakor, ám figyelnünk kell saját nemzeti érdekeinkre. Az atomprogram – amely, hangsúlyozom, békés célú – Irán dicsőségére válik, a mi céljainkat segíti. A nyugatiak azért aggódnak, mert nem akarják Iránt erős államnak látni, amely tudományos alapossággal képes volt magát felépíteni. Számunkra nem kérdés, hogy atomfegyvert soha nem szabad használni. Mindössze egyetlen alkalommal használtak nukleáris fegyvert a világtörténelemben, azt is az Egyesült Államok tette. Ez ellen hevesen tiltakozunk. Az atomtechnológia azonban használható szerintünk, és az is érdekes, hogy a mi programunk amerikai alapokon nyugszik. Később a francia Oridof és a német Siemens is részt vett a fejlesztésekben, ám a forradalom után megszakadt az együttműködés. Akkoriban 35 millióan éltek Iránban, és amerikai számítások szerint legalább kilenc reaktorra lett volna szükségünk. Jelenleg Irán lakossága 70 millió, ráadásul a technológiai fejlődés miatt energiaigényünk a többszörösévé emelkedett, ám most megakadályoznák az atomerőművek felépítését.
– Amikor a nyugati országok támogatták az iráni fejlesztéseket, más világot éltünk. Most aggodalmat szülhetnek az új államfő, Mahmúd Ahmedinezsád szavai, említhetők például a holokauszttal vagy Izraellel kapcsolatos kijelentések. Mi áll a radikális, nyugaton szélsőségesnek mondott nyilatkozatok hátterében, miközben Mohamed Hatami, Irán előző elnöke mérsékeltnek mutatkozott?
– A külpolitikánk nem változott különösebben Hatami óta, csak a retorika más. Az is érdekes, hogy a Nyugat az általuk mérsékeltnek tartott elnökkel sem törekedtek együttműködésre. A nukleáris programról voltak tárgyalások Hatami alatt, ám semmilyen eredménnyel nem jártak ezek az egyeztetések. Az atomkutatások Hatami idején és most is folytatódnak, ám a Nyugat propaganda-hadjáratot folytat Irán ellen. Ezek pedig nagyon hatékonyan befolyásolják a közvéleményt. Azt tudni kell, hogy az általunk folytatott urándúsítás nagyon messze van az ipari méretektől. Elég viszont azt mondani, hogy Irán atomfegyver létrehozására törekszik, a világ pedig megijed ettől. Az atomsorompó-egyezmény korlátozza a nukleáris fegyverek elterjedését, ám látni kell, hogy a nagyhatalmak ennek a szerződésnek a fontos pontjait soha nem tartották be. Az egyik kitétel szerint meg kell akadályozni az atomfegyverek gyártását, ezek tartását, valamint célozza a robbanófejek leszerelését. Ezt azonban nem vették figyelembe az atomhatalmak, folytatták a saját arzenáljuk fejlesztését. Egy másik pont ugyanakkor arra hívja fel az érintetteket, hogy terjesszék az atomtechnológia békés felhasználását. Mi épp ezt tesszük, mégis támadás ér minket.
– Még be sem fejeződött az előző karikatúrabotrány, most a német Tagesspiegel közölt egy rajzot, amelyen az iráni futballcsapat tagjai jelennek meg terroristaként. Nem tart attól, hogy hazája válogatottját sérelem éri a németországi labdarúgó-világbajnokságon?
– Leszögezném, hogy Irán és Németország között jók a kapcsolatok. Azt elismerem, hogy az ilyen ügyek rossz hatással vannak a kétoldalú viszonyokra, és ízléstelennek tartom az ilyen rajzokat. Több iráni futballista játszik a Bundesligában, megbecsült tagjai csapataiknak, mint ahogy a válogatottunk is széles körű elismerést szerzett magának játékával. Aki ezt a rajzot elkészítette, a két nép kapcsolatát akarta rontani, ez egyértelmű. Persze nem segít a viszony javításán az sem, amikor Angela Merkel támadást intézett Irán atomprogramja ellen. Azon a müncheni tanácskozáson a külügyminisztériumunk képviselője türelmesen, irániakra jellemző nyugodtsággal megválaszolta a német kancellár vádjait. Biztos vagyok benne, hogy ennek hatására változott Merkel asszony retorikája, hiszen nem sokkal később már sokkal békülékenyebben beszélt Iránról. Azt mondja, nem akar olyan Iránt, amelynek nukleáris fegyvere van. Biztosíthatunk mindenkit, mi sem szeretnénk ilyen Iránt. Ha azonban még a békés célú atomprogrammal rendelkező Iránnal sem tud megbékélni, sajnáljuk, de ebben nem fog tudni megakadályozni minket.
origo.hu
Magyar Pétert nem zavarja öccse támogatása
