A vízügyi vezetők 1964-ben úgy döntöttek, ezentúl belvízi csatornának tekintik az Öreg-Túrt. Az átminősítés önmagában nem jelentett semmit: ha nem volt csapadék, békésen ereszkedett alá a mederben a víz, ha pedig megindult az olvadás a Kárpátokban, ugyanúgy kiáradt, mint addig, amíg folyónak tekintették. Ez viszont igen nagy baj, mert mióta lefokozták belvízcsatornává, nemcsak gyakorlatilag, de elvileg sem jár az Öreg-Túr partjának az árvízvédelem. Ez azt jelenti, hogy nincs, és amíg újra folyóvá nem avanzsál, nem is lesz a partján gát, és ha árad, úgy kell(ene) elbánni vele, mintha belvíz lenne, vagyis szivattyúzással – tudjuk meg a problémával évek óta küzdő Balogh Zoltántól, Nagyar polgármesterétől.
A Túr egyébként, bárminek is nevezik, igen nagy területről gyűjti össze a vizet, így minden oka megvan a polgármesternek az aggodalomra idén is – tájékoztat egy neve elhallgatását kérő vízügyes szakember. Hozza a belé ömlő források vizét, a belvizet és a csapadékot a szatmári és az erdélyi síkságokról, hogy aztán, ha a Tisza átbukik, kiöntse a partjainál megbúvó településekre. Ez pedig – hiába a furmányos átminősítés – megint csak az államkasszát terheli, ahogy a hosszú távon megoldással kecsegtető gáterősítés is. A biztosítók ugyanis, szemben az árvízzel, belvízkárra nem fizetnek kártérítést. Így történt ez 2000-ben is, amikor Nagyarban közel negyven, Túr által elöntött ház „belvízkárát” kellett megtéríteni a vis maior keretből az államnak. A helyzet iróniája, hogy a legtöbb porta rendelkezett árvízre is érvényes biztosítással…
Inkognitóban nyilatkozó vízügyes informátorunkhoz és Balogh Zoltánhoz hasonlóan látja a Tisza és a Túr problémáját Sarkadi Pál, Szatmárcseke polgármestere is, aki egy 14 települést felölelő vízgazdálkodási társulat vezetőjeként rálátással rendelkezik más települések árvízi helyzetére is. Ő azt mondja, a belvizes csatornákat háromszor újították fel tíz év alatt a területen, és Vásárosnaményig a gátakat is megmagasította az Orbán-kormány, ám a Túr védtelensége továbbra is óriási rizikótényező maradt. Különösen Tiszakóród, Szatmárcseke, Kölcse és Palád van veszélyben a Túr téves besorolása, illetve a védműépítés teljes mellőzése miatt.
Mindezzel teljesen egyetért Gyulai Gáspár, Tiszakóród első embere, megtoldva azzal, hogy a vizesek újabban is törtek némi bosszúságot az ott élők orra alá. Történt ugyanis, hogy a Tisza-töltés építésekor a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kisajátította a gazdák útban lévő földjeit, majd a gátmagasítás által mégsem érintett területekre fákat telepített. A gond csak az, hogy a helyiek tiltakozása ellenére nem őshonos fajokat: égert, tölgyet vagy diófát ültettek az ártérbe, hanem fekete nyárfát, aminek tollpiheszerű termése kórokozókat hordozhat, ráadásul allergén. – Ennyit érünk mi, itteni emberek, hogy még egy ilyen egyszerű kérésünknek is süket fülekre kell találnia? – háborog a tiszakóródiak vezetője, mintegy mellékesen, az árvízi felkészülés sürgés-forgásában. A faluban egyébként most éppen kisebb az aggodalom, a Tisza ugyanis alacsony, és a belvizek is rendesen le tudnak folyni, abba pedig, hogy mi lesz a jövő héten, ha tényleg megindul az olvadás a Kárpátalján, nem szívesen gondolnak bele. Készülni viszont készülnek: most éppen harmincezer homokzsák várja, hogy helyettesítse a Túr soha meg nem épített gátjait.
A felső-tiszai árvízveszély elhárításának másik útja a gátépítés mellett a régóta tervezett vésztározók, vagyis a Vásárhelyi-terv kivitelezésének tényleges megkezdése lehetne – mutat rá Sarkadi Pál. Ebben mindenki egyetért, ám abban, hogy hol is legyenek a tározók, már kisebb az összhang. A konszenzus hiánya pedig akadályozza a megvalósítást. A szamosközi tározó például már bizonyosan nem épül meg, mert a helyiek gazdasági érdekének figyelmen kívül hagyásával, a szűken vett vízügyi szempontok alapján jelölték ki a területét. Panyola, Nábrád és Kérsemjén gazdái ezt nem hagyták, nem adták jó minőségű földjeiket, nem járultak hozzá, hogy szántóikat vésztározóvá minősítsék. A civil ellenállásra felkészületlen állami gépezet nehezen mozdul, nehezen körvonalazódik, hol is lehetne akkor a mindenki által oly igen kívánt tározó.
Pedig a vízügyi szakemberek is nagyon jól tudják, hogy nem kellene annyira sokat keresgélni, ugyanis a Beregben, a Tisza túlpartján semmiféle lakossági ellenállásba nem ütközne, ha ott lenne a tározó, és végre meg lehetne fogni az áradó Tiszát Jánd és Gulács között. Az országhatárnál a Lónya–Szalóka belvízvédelmi rendszer tervezett kiépítése segíthetne, valamint a zagatai hegyvidék tervezett gáterősítése. Itt viszont az a bökkenő, hogy a honi érdekek mellett az ukrán kormány szándékait is tekintetbe kell venni, s ebben az összefüggésben kevés lehet annak a több tucat beregi és szatmári polgármesternek az aláírása, amelylyel a komplex határon átnyúló fejlesztést támogatják. A többmilliárdos beruházásra jelenleg nemhogy ukrán, de hazai forrás sincsen. A tervezést is csak mintegy 360 millió forintnyi INTERREG pályázati pénzből tudná megkezdeni a Felső-tiszai Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, legkorábban 2007-ben, a kivitelezésre pedig dátumot sem mer mondani az inkognitóját megőrizni akaró munkatársa.
A felső-tiszaiak viszont nem rejtik véka alá, hogy elegük van abból, hogy évek óta magukra maradnak a védekezéssel. Különösen az irritáló, hogy amióta elkezdődött a választási kampány, hatszor kértek a polgármesteri hivataloktól különféle jelentéseket és terveket arra nézve, hogy ők hogyan kívánják magukat megvédeni a víztől. Pedig ők eddig is tették a dolgukat, ezután is teszik. Jó lenne, ha az ország jelenlegi vezetői is erre szorítkoznának – mondják a polgármesterek.
origo.hu
Orbán Viktor: Három év alatt közel 40 százalékos minimálbér-emelés
