Napernyő a petúniáknak

Az első vendégünk? – néz rám Törzsök Tibor, a Fejér Megye Falusi Turizmusáért Egyesület elnöke. – Egy orosz újságíró volt a családjával. A tanyasi szövetség külföldi újságírókat sorsolt ki, mi a TASZSZ tudósítóját kaptuk, aki nagyon helyes ember volt a családjával, a kutyájával egyetemben. Akkor még beszéltünk egy kicsit oroszul, de nem igazán volt rá szükség, mert értette a nyelvünket. Megmutattuk a környék látnivalóit, a Szúnyog-szigetet, a halászcsárdát, az arborétumot és az Európa-szerte ritkaságnak számító ingóköveket. Az orosz nagyon közvetlen és kíváncsi volt. El kellett vinnünk Csókakőre is, mert érdekelte, hogy kínai kollégájának milyen ott. Emlékszem, Klári, Csókakő házigazdája panaszkodott. „Legalább nektek olyan jutott, akinek az arcán meglátszik, hogy ízlik-e neki az étel, amit eszik, vagy sem. De az én emberemnek mindig ugyanaz a halvány mosoly ül a szája szegletében. Ugyanolyan fapofát vág akkor is, ha tojást adok neki, akkor is, ha csirkét.” A második vendégünk az orosz segítségével jött el hozzánk. Éppen a Velencei-tó partján sétáltunk, amikor egy osztrák fiatalokból álló csoportba botlottunk. Horgászni jöttek, több napig szerettek volna maradni. A szomszédaszszonynál volt hely. Szóltunk neki, hogy megjöttek az első vendégei. „Jaj, istenem, mit kezdek én ennyi férfival!” Megijedt, mert egyedülálló hölgy volt. Tanácstalanul álltunk, amikor az orosz felajánlotta az egyik szobát. Az osztrákok annyira jól érezték magukat, hogy következő évben visszajöttek. Az orosz nem, mert hazarendelték. De írt rólunk a Pravdában.
A vendégforgalom megélénkült a kis pákozdi parasztházban. Jöttek Svédországból, Dániából, Belgiumból, Ausztriából, Görögországból, Lengyelországból, Romániából, Törökországból, Angliából. Néhány látogatásból olyan baráti kapcsolat is született, amely például szállást jelentett a Törzsök családnak Hollandiában, Németországban, Ausztriában, Olaszországban. Olyat, amelyért az ottani vendéglátók nem fogadtak el pénzt. Tibor és családja, amikor nem nyaralt, változatlan kedvvel fogadta vendégeit.
Most, hogy az elmúlt tizenhat évet felelevenítik, Tibor és Erzsébet, a feleség egymás szavába vágva mesélnek a családokról. Az egyik például két hétig szeretett volna maradni, de csak egy hétre volt szabad a ház. Szerencsére találtak számukra másik szállást a faluban. Elfogadták azzal a feltétellel, ha továbbra is Erzsike magyaros kosztját ehetik. A gulyáslevest, a palacsintát, a lecsót, a sült oldalast, a sült csirkét. Előfordult, hogy Erzsébet is piskótát sütött, csakúgy, mint az osztrák vendég hölgy. Összerakták, megtöltötték krémmel, és a férfiaknak meg kellett mondaniuk, melyik tészta kié. Néhány pohár bor után egészen jól ment a dolog. Máskor, bár megmondták a vendégeknek, melyek a fontosabb látnivalók a környéken, a látogatók mégis igényelték, hogy kísérjék el őket a házigazdák. A hollandokat a falu református lelkésze hozta a házba. Először a szomszédnál voltak, de az a ház kicsinek bizonyult, így kötöttek ki Tiboréknál. Olyan jó kapcsolat alakult ki köztük, hogy tíz évig visszajártak hozzájuk, sőt később házat vettek a faluban.
– Ők két-három hónapot is nálunk töltöttek – veszi át a szót a feleség. – Főztek maguknak, mi csak takarítottunk, meg igyekeztem rendbe tenni a kertet, mire megjöttek. Virágokat ültettem az ágyásokba. Az asszony azonban ahogy megérkezett, szinte azonnal megkérdezte, hogy átültetheti-e a virágokat. Ez a fajta egy csoportban szeret lenni, magyarázta. Meg amúgy is az a másik a kedvenc virága, ültethet-e azt is. Megengedtem. Amikor nagyon sütött a nap, kinyitotta a napernyőt, mert a petúnia az árnyékot szereti, mondta, amikor meglátta ámult ábrázatomat. Sokat tanultam tőle, tíz évig nem volt gondom a virágokkal. Ők annyira megszerettek nálunk, hogy sok honfitársukat elküldték hozzánk. Hollandia kerékpáros-világbajnoka is öt éven keresztül Pákozdon nyaralt.
A titok annyi, hogy foglalkozni kell a vendéggel, véli Tibor, de csak akkor, ha igényli. Két nap alatt eldől, hogy akar-e kapcsolatot, vagy nem.
– Ha nem, akkor békén kell hagyni őket – folytatja Erzsébet. – Volt olyan vendégünk, aki mosott. Két héten át. Hagytuk. Máskor meg még este, mert akkor szóltak, hogy jönnek, berendeztünk három szobát egy népes családnak, hogy kényelmesen aludjanak. Reggelre azonban meglepve tapasztaltuk, hogy éjszaka áthordták az ágyakat egy szobába, mert együtt akartak aludni. Egyik látogatónk télen jött, és ragaszkodott ahhoz, hogy ő gyújthasson be. Akkor még vegyes tüzelésű kazánnal fűtöttünk. Tibor azért lement reggel, hogy megnézze, sikerült-e a művelet. Hát a férfi a hideg kövön hasalt, és szorgalmasan fújta az alig pislákoló parazsat, amely sehogy sem akart felizzani.
A vendégek sokszor bemennek a Fejér Megye Falusi Turizmusáért Egyesület irodájába, és ajánlatot kérnek, mit csináljanak aznap. Törzsök Erzsike, Tibor és Erzsébet lánya, az iroda vezetője először a környék látnivalóira hívja föl a figyelmet, a babamúzeumra Fehérváron, az óvodamúzeumra Martonvásáron. Volt, aki határozott elképzeléssel érkezett, például a kastélyokat szerette volna megnézni a környéken, volt, aki vonattal akarta beutazni az országot. Menetrendet kért. Megkapta a szálláslehetőségekkel együtt.
– Nem vagyunk féltékenyek – veszi vissza a szót Tibor. – Nem gondoljuk azt, hogy nem szabad más vendégház címét megadni, mert akkor nem látjuk többet a vendéget. Ha tetszik neki a kiszolgálás, jól érzi magát, visszajön. Tizenhat év tapasztalata szerint!
Törzsök Tibor és felesége nyolcvankilencben vágtak bele a falusi turizmusba. Akkor határozták el, hogy kiadják a szülőktől örökölt kis parasztházat. Nem szerették volna, ha tönkremegy, ezért télen is fűteni kellett, ami hiábavalónak tűnt, hiszen senki nem lakott már benne. Megkeresték az Alba Tourst és a Velence Tourst, de elutasítottak őket. Azt mondták, fölösleges hirdetni, Pákozdra úgysem fog vendég jönni. Akik jönnek, mondták, az ingókövek miatt térnek be a faluba, aztán a kocsmában megisznak egy pohár sört, és este hazamennek. A két utazási iroda nem látott fantáziát a falusi vendégfogadásban.
Pedig a háború előtt, a húszas években már létezett, sőt virágzott a falusi vendégfogadás. Akkoriban az volt a cél, hogy a városlakók megismerjék a vidéki életet, ezáltal hozzásegítsék egy kis pluszjövedelemhez a vidéken élőket. Ehhez tartozott az is, hogy nyárra sok városi család a gyerekeit falura küldte „természetet tanulni”. Az akkori hálózat balatoni intézőbizottsága füzetet is megjelentetett arról, hogy hogyan kell higiénikusan fogadni a vendégeket, hogyan kell főzni. A szocializmus idején a falusi vendéghálózat széthullott. Nyolcvankilencben Csáky Csaba egyetemi docens kezdeményezésére alakult meg a Falusi és Tanyasi Vendégfogadók Szövetsége.
Németországból 1991-ben megkeresték a gazdasági minisztériumot egy ajánlattal, hogy vendégül látnák valamelyik magyar turisztikai szervezetet egy kiállításukon. A minisztérium a tanyasi szövetséget ajánlotta, a szövetség pedig a Törzsök házaspárt kérte föl, hogy képviseljék hazánkat.
– Minket választottak ki, mert a mi ötletünk volt, hogy kiállítási épületként egy parasztházat installáljunk – mondja Erzsébet. – Öt hétig utaztunk, a gyerekeket, a kis Tibort és Erzsikét vittük magunkkal. Én női szabó voltam, egyéni vállalkozó, bár akkoriban még maszeknak mondták, kitettem egy táblát, hogy öt hétig nem dolgozom. Tibornak, aki bár eredetileg bútorasztalos volt, akkor már hivatásos tűzoltóként dolgozott, szerencsére annyi szabadsága összegyűlt, hogy nem okozott gondot a távolléte a munkahelyén. Emlékszem, az utazáskiállítás megnyitóján a baden-württembergi tartomány gazdasági minisztere beszélt, a kinti sváb lányok táncoltak, énekeltek magyarul, bár beszélni nem tudtak az anyanyelvünkön.
Az utazás eredménye az lett, hogy a házaspár elhatározta, létrehozza a szövetség megyei szervezetét. Rájöttek ugyanis, hogy pesti központtal nem lehet vidéken vendégeket fogadni. Túl bonyolult. Kilencvennégyben irodát nyitottak Pákozdon, és elkezdtek vendégeket is közvetíteni.
Akkor már a környéken – Pákozdon, Sukorón, Kápolnásnyéken, Lovasberényben, Pátkán, Csákváron, Csákberényben, Csókakőn – huszonöt kiadó vendégház volt. Megalakult a Falusi Turizmus Országos Szövetsége, és hamarosan létrejöttek a megyei szervezetek is. Fejér megyében 1995-ben a székesfehérvári tűzoltóságon alakították meg a szervezetet az akkori Fejér megyei Tourinform-irodával, több önkormányzattal, vajtai vendégfogadókkal és a csókakői Katzer családdal együtt, elnökéül Törzsök Tibort választották.
Tibor németül, Erzsike, a lány németül, angolul, olaszul beszél az anyanyelvén kívül. Az ő pályaválasztása erősen kötődik szülei vállalkozásához. Idegenforgalmi főiskolát végzett Szolnokon.