Az otthon szülés kockázata

Koraszülött intenzív centrumban rendszeresen ügyelő gyermekgyógyászként érdeklődve figyelem a sajtóban ismételten fellángoló vitát az otthon szülésről, legutóbb a szombati Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának Szívhangok című cikkében (2006. április 29.). Szomorúan olvasom minden egyes ilyen közlemény esetében, hogy a kérdést minden esetben csupán két oldalról, a szülés két résztvevője szempontjából tárgyalják: a szülészorvos és a szülő anya. Engedjék meg, hogy felhívjam szíves figyelmüket, hogy a szülésnek van még egy résztvevője, aki azonban sajnos sosem kap szót, pedig ő a főszereplő: a megszületendő gyermek. Gondolt-e már arra az otthon szülést pártoló szülésznő vagy szülő anya, hogy a megszületendő gyermek mit szeretne?
Az a szülő, aki gyermeket vállal a mai világban, nem divatból teszi. A megszületendő csöppnyi gyermek a születéstől a legfontosabb lesz neki, miatta, ha kell, éjszaka többször felkel, aggódik érte, sok mindent feláldoz az életéből – mindezt azért, hogy gyermekének a lehető legjobb legyen. Az anyai önfeláldozás alól miért kivétel a gyermek megszületése? A kis teremtmény életének legfontosabb pillanata? Az a pillanat, ahol végleg eldőlhet, hogy a gyermek egészséges vagy egész életén át nyomorék lesz. A szülés módjának nem lehet a születendő gyermek jövőjénél fontosabb tétje – még az anya kényelme sem.
Érdeklődve olvastam a cikk által idézett „Geréb Ágnes doktornő interneten közzétett levelét” egy balul sikerült ikerszülésről. Az olvasás során kerestem azt a személyt vagy személyeket, akik kórházi szülésnél mindig kötelezően jelen vannak: az újszülött ellátásában jártas, csak az újszülöttel foglalkozó személy(ek) – ikerszülésnél az anyával foglalkozó szülészorvoson és dulán (szülés körüli asszonytársi segítő) kívül további minimum két fő. Sehol nem fedeztem fel őket az internetes beszámoló sorai között – mert feltehetőleg nem is voltak jelen. Az idézett szövődményes ikerszülésnél és minden más szülésnél hatalmas segítséget jelent a szülésznek, hogy van egy Cerny mentőnk, amely mögött a nap 24 órájában rendelkezésre álló szakértelem áll. Vajon önmagában ez megoldás a gyermek problémájára? Ahogy a levélben is olvashatjuk, „csak” 10 perc telt el a riasztástól, mire kiért a mentő – ez valóban nagyon rövid idő. Mégis szeretném megkérdezni, hogy az otthon szülést pártolók közül bármelyikük próbálta-e már akár csak öt percig, ami fele a tíz percnek – visszatartani a lélegzetét? Valószínűleg már öt perc se menne. Nem is lehetséges, hiszen károsodna tőle a szívük, a központi idegrendszerük és számos más szervük is – véglegesen.
A kérdés, amit az otthon szülés problémájával foglalkozó cikkek felvetnek, igazából nem is az otthon szülésről szól. Az igazi problémát a szülő nő számára a szülőorvostól jogosan várt empatikus odafigyelés hiánya jelenti. Ezt a hiányt lehet, hogy az otthoni környezet valamiképpen ellensúlyozza, de semmi esetben nem pótolja a születendő gyermek számára optimális – jelenleg csak kórházi körülmények között biztosítható – ellátást. Ha megkérdezhetnénk a megszületése helyéről születendő gyermekünket, ő édesanyja kényelme helyett biztos a nagyobb biztonságot választaná, amelyet ma Magyarországon csak a kórházi körülmények tudnak biztosítani.

Dr. Hauser Péter csecsemő- és gyermekgyógyász, SE II. sz. gyermekklinika, Budapest