Csúszó Európa-bajnokság Budapesten

Budapest–Eindhoven 14-0. Ezzel az eredménynyel zárult 2002. december 13-án a németországi Riesában az Európai Úszóliga, a LEN vezérkarának szavazása arról, mely város rendezze meg 2006 nyarán az úszó, műugró, műúszó és hosszútávúszó Európa-bajnokságot. Ha azonban ma voksolnának, valószínűleg a hollandok nyernének 14-0-ra – talán még mi is őket támogatnánk. Hiszen július 26-án rajtol az Eb, nálunk pedig különféle okokból állt az építkezés, állt a bál, csak az uszoda nem áll. Amit négy év – nem mellékesen és nem véletlenül egy teljes kormányzati ciklus – alatt nem sikerült felépíteni, azt most rohammunkával hónapok, de inkább hetek alatt kellene bepótolni. fotó: MTI/Sándor Katalin

A LEN elnöke, Bartolo Consolo legutóbb április végén járt a Margitszigeten, és az is elkeserítette, amit látott, az is, amit nem. Amikor például a szinkrontoronyugráshoz szükséges második emelvényt kereste, Gyárfás Tamás, a hazai sportági szövetség és a szervezőbizottság elnöke udvariasan figyelmeztette: ne a magasba kémleljen, inkább a lába elé nézzen, mert még csak a kezdeményeket tekintheti meg. A félkésznek tűnő versenymedence ehhez képest kifejezetten üdítően hatott. A létesítményt egyébként az eredeti határidő szerint április 28-án kellett volna átadni…
Ezek után érthető, hogy bár a sportdiplomaták mindig igyekeznek semmitmondóan fogalmazni, Consolo nagyon is konkrét és kemény volt, amikor azt mondta: riadt és szomorú, és afelől is kétségei támadtak, hogy egyáltalán készen lesznek-e az új medencék a július 26.–augusztus 6. között esedékes Eb-re, illetve az azt megelőző, júniusra tervezett próbaversenyekre. Gyárfás Tamás meg sem kísérelte tompítani az elhangzottakat, inkább, tovább élesítve a kritikát, hozzátette: „Igyekeztem megnyugtatni az elnök urat, hivatkoztam a zöldekre, a dunai árvízre, az emiatt elhúzódó munkálatokra, de bevallom, hogy amikor a helyszínen jártunk, alig néhány ember dolgozott, s korántsem gőzerővel folyt az uszodaépítés, úgyhogy magam sem éreztem meggyőzőnek a bizonygatást, a magyarázkodásomat, mivel én is elbizonytalanodtam… Úgyhogy most imádkozunk, mert nagyon fel kell gyorsulnia a tempónak ahhoz, hogy a kivitelező legutóbbi ígérete szerint valamikor júniusban készen álljon a Széchy-uszodaegyüttes.” Hogy Gyárfás Tamás valóban megijedt, vagy inkább – felhasználva a médiát is – ijeszteni akar, ezzel nyomást gyakorolva a kényelmes kivitelezőre, szinte egyre megy. Hiszen a helyzet valóban aggasztó.
Persze nem most és nem a Margitszigeten vált azzá; a történetet érdemes onnan indítanunk, hogyan került egyáltalán képbe a Nemzeti Sportuszoda? Hiszen a LEN 2002 decemberében annak az ígéretnek a hatására favorizálta Budapestet Eindhoven ellenében, hogy fővárosunkban egészen új vizes komplexum épül Lágymányoson. Az állami sportvezetés sokáig teljes verbális lendületével állt az eredeti terv mellett. Az első kalkulációk 7,8 milliárd forintos beruházásról szóltak, a szám abban az összevetésben volt igazán impozáns, hogy ebben az időben adták át a vadonatúj, minden igényt kielégítő hódmezővásárhelyi uszodát, másfél milliárd forintos költségvetéssel. Számunkra azonban sokáig csupán minimál- program volt az Eb, a maximumot a világbajnokság megrendezésére is alkalmas létesítmény – kissé leegyszerűsítve: két további medence a vízilabdatornák számára – megalkotásában jelölték meg.
Aztán hamarosan kiderült, hogy a minimum lehet a maximum. A Lágymányoson található egyetemi sportpályák, a BEAC és a MAFC „felségterületei” sérültek volna ugyanis az új beruházással, és mivel a 2003. június 6-ra kitűzött ünnepélyes együttműködési megállapodást nem előzték meg a szükséges egyeztető tárgyalások, a műszaki egyetem díszterme nem az összefogás, hanem az összeveszés helyszíne lett. A Műegyetem főigazgatója mintegy egymilliárd forintnyi összeget kért volna az építkezésből eredő anyagi gondok enyhítésére, de ezzel valószínűleg csak remek ürügyet szolgáltatott a megsértődésre, a kihátrálásra. Az állami sportvezetés ekkor ugyanis már bizonyára pontosan tudta, hogy készülődik a Draskovits-csomag, mint ahogy az „államháztartás egyensúlyi helyzetének javításához szükséges rövid és hosszabb távú intézkedésekről” szóló kormányhatározat hamarosan meg is született. A július 2-i kormányülésen az uszodaépítésre korábban előirányzott összeget 2,2 milliárd forintra csökkentették, a MAFC-osok tehát ezerszer is bocsánatot kérhettek volna, nyilvánvalóvá vált: ennyiből a Lágymányoson nem lesz hipermodern komplexum. Szükségmegoldás kerestetik.
A magyar szervezők ezért kijárták a LEN-nél, hadd változzon meg alapjaiban a pályázatot megnyert koncepció. Rómában rábólintottak az egyébként mindenki számára kellemetlen felvetésre, így 2003 júliusában az akkori ifjúsági és sportminiszter, Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatón ismertethette a módosított, de nem kevésbé impozáns részleteket. A Nemzeti Sportuszodát a XXI. század igényeinek megfelelően átalakítják és Eb-kompatibilissá teszik, de ettől még Lágymányos sincs elfelejtve, sőt, a Kőér utcai Spartacus-bázison (itt nevelkedett többek között Egerszegi Krisztina, Kovács Ágnes és Cseh László, itt edzősködik Kiss László és Turi György) is rendbe hozzák a fedett medencét, ráadásként építenek hozzá egy nyitottat is – sorolta büszkén Gyurcsány, hozzátéve, hogy mindez szerencsére belefér az eredeti költségvetésbe. Amiről ekkor természetesen már szó sem lehetett. Mégis kedélyesen viselte, hogy ennyi örömhír hallatán tiszteletbeli úszóvá avatják, nagy hirtelen a fejére is húzott egy úszósapkát és egy -szemüveget, bohóckodott még néhány percet, majd távozott, mint aki jól végezte dolgát.
Mondanunk sem kell, a mai napig hiába keresnénk a Kőér utcai szabadtéri vagy bármiféle lágymányosi medencét. De a legnagyobb baj – mármint az Eb szempontjából –, hogy a Széchy Tamás nevét viselő margitszigeti komplexum is úgy áll, ahogy. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök persze felelősségre vonhatná a sportminiszterét, amiért az nem teljesíti az ő hajdani ígéreteinek morzsáit sem – csakhogy nincs már sportminisztérium se, hiszen a 2004 kora őszén hivatalba lépett új miniszterelnök egyik első intézkedésével korábbi hivatalát azonmód megszüntette.
Vagy a szigeten, vagy sehol – innentől kezdve így vázolták fel az alternatívát, ezért tavaly év elején a döntéshozatalra jogosult Fővárosi Közgyűlés elé is ultimátumszerűen került a téma. Nincs idő és nincs pénz új helyszín felállítására, így ha a képviselők leszavazzák a margitszigeti tervet, nem marad más, mint a szégyen és mellé a nem csekély anyagi veszteség: le kell mondani az Eb-t. A környezet- és a műemlékvédők így is ezen az állásponton voltak. Előbbiek a belváros legnagyobb zöld területének karakterét, díszfáit, kútjait, madarait, egyáltalán, összhatását féltették, utóbbiak arra figyelmeztettek: a Hajós Alfréd Uszoda műemlék, és általános gyakorlat szerint azt nem modernizálni, hanem helyreállítani illene. A zöldek képviseletében az ismert színművész, Tahi Tóth László vitte a szót, amit azzal próbáltak belefojtani: miközben ennyire óvja a Margitszigetet, ő érdekes módon autóval jár be oda teniszezni. 2005. január 27-én aztán szavazásra került a sor, és a fővárosi önkormányzat közgyűlésén 34-en nyomták az igen gombot, 20-an a nemet. Mivel az uszodabővítési pályázat győztesét már korábban, 2004 májusában kihirdették, rohamtempóban kezdődhetett volna a munka. Egyrészt, mert a rendezési jog elnyerése óta érdemi előrelépés nélkül telt el több mint két év, másrészt, mert 2005 januárjától a 2006 júliusi Eb-rajtig már csak másfél esztendő maradt hátra, végül, mert rengeteg volt a teendő. Az új, 52x25 méteres, leválasztással kétszer 25-ös, tízsávos medence mellett szinkronugrásra is alkalmas műugrómedencével és a verseny után lebontható mobil lelátókkal északi irányban kellett kibővíteni a Sportuszoda régi területét.
A KÉSZ Közép-európai Építő és Szerelő Kft. dologhoz is látott. A tavaly nyári junior Európa-bajnokság zárásának másnapján, 2005. július 17-én megtörtént az ünnepélyes alapkőletétel, de az első tégla mellé egy ideig sehogy sem akart odakerülni a második. Első nekifutásra 2006. április 28-ra vállalták a műszaki átadás folyamatának indítását, de mert a megrendelő kiegészítéseket kért az építés során, a felek kezdeményezték a szerződés módosítását, így a műszaki átadás kezdete május 12-re tolódott. Pontosan nem derült ki, melyek ezek a kiegészítések, hiszen nem kellett a tíz helyett tizenegy pályát építeni a medencébe, de mindenki azt gondolta, ennyi csúszás – csúsztatás – még belefér.
Amikor a LEN ellenőrei idén március végén Budapesten jártak, picit meghökkentek ugyan a várakozásaikhoz képest kezdetlegesebb állapotoktól, de különösebben még nem aggódtak. Bartolo Consolo is csupán barátian érdeklődött Gyárfás Tamástól, valóban minden kész lesz-e időre, mire a magyar sportdiplomata kedélyesen azt felelte neki: ő csak írja meg az Eb-műsorfüzetbe a köszöntőjét, másra ne legyen gondja.
Ám a bajok hamarosan a Dunával együtt tetőztek. Március 26-án el kellett árasztani a műugrómedencét, majd a vízkezelő gépházat, illetve az úszóversenymedencét. A legmagasabb vízszintnél napokra lezárták a szigetet, csak április 24-re lehetett teljesen vízteleníteni a medencéket, ezért a KÉSZ Kft. az új helyzetnek megfelelő ütemtervet rögtönzött. Eszerint június elejére vállalta a műszaki átadás megkezdését, illetve június végére az üzemkész állapot elérését. A kivitelező cég pr-igazgatója közleményében úgy fogalmazott: ha más természeti katasztrófa nem jön közbe, és a használatbavételi engedélyt kiállító hatóságok kellően rátermettek és gyorsak, akkor az Európa-bajnokság előtt egy hónappal birtokba vehetik majd a létesítményt a megbízók, a verseny rendezői.
Most értünk vissza történetünk elejéhez, Consolo látogatásához. Illetve újabb adalék, hogy május 3-ra, szerdára virradóra „ismeretlen elkövetők” nem egészen világos céllal hat, más források szerint nyolc fát kivágtak a Margitszigeten. Még ezen a napon ülésezett a fővárosi önkormányzat városképvédelmi bizottsága, amelynek 15 tagjából 8 jelent meg, közülük pedig 4 a környezet védelmére hivatkozva elutasította az ideiglenes lelátók felállítását. Kialakult tehát egy újabb patthelyzet, a téma várhatóan két hét múlva kerül ismét napirendre. A jegyárusítás azonban már megkezdődött, de mivel a lelátó csak közvetlenül a versenyek előtt készül el, a belépőkön kizárólag a szektort tüntetik fel, azon belül érkezési sorrend alapján foglalhatnak majd helyet a nézők.
Az uszodaügynek jószerével egyetlen normális szegmense sincs már. Gyárfás Tamás így vázolja fel a pillanatnyi állapotot: „Most éppen azt kellene tervezgetnünk, hova tegyük a virágokat, honnan vonuljanak be az ünnepélyes díjátadásra a lányok, ehelyett nem azért szurkolunk, hogy Cseh László majd egy tized másodperccel megjavítsa a világcsúcsot, hanem azért, hogy egy tized másodperccel az Eb rajtja előtt átadják az uszodát. Amelyben a magyar versenyzők a jelek szerint egyetlen percet sem tölthetnek el előzetesen, úgyhogy ennyit a hazai pálya előnyeiről.”
Szakadáti László, a LEN igazgatója is „hazainak” számít, ezért mindjárt két okot találhat az aggodalomra, amikor – egyelőre természetesen hipotézisként – azt kérdezzük tőle, mi történne, ha nem készülne el időre a létesítmény. „Elmaradna az Eb – szögezi le. Majd hozzáteszi: – Június végén, július elején hogyan találhatnánk új helyszínt? De ez legszörnyűbb álmaimban sem merül fel, ilyesmi még soha nem fordult elő. Egy ország nem lehet ennyire felelőtlen, vagy ha mégis az, bele kell gondolnia, milyen egyéb kihatásai lennének ennek a szégyennek. Mondjuk a 2012-es labdarúgó Eb-pályázatra, hogy mást hirtelen ne is említsek.”
Ne is. Hiszen nemrég még azzal büszkélkedtünk, Budapest az első város, amely harmadszor adhat otthont az úszó Európa-bajnokságnak. Különleges rekord. Úgyhogy el se játsszunk a gondolattal: még egyedibb megoldás lenne elsőként lemondani a megnyert rendezési jogról.