Donyeck ragaszkodik az orosz nyelvhez

Regionális nyelvvé minősítette minap az oroszt a kelet-ukrajnai Donyeck megye parlamentje. Harkiv és Luhanszk megye, valamint Szevasztopol város után Donyeck a negyedik régió, amelynek parlamentje ilyen döntést hozott. Viktor Juscsenko államfő többször figyelmeztetett arra, hogy az orosz regionális nyelvvé történő nyilvánítása sérti az ország alkotmányát, amely kizárólag az ukránt ismeri el hivatalos nyelvként.

Több mint 120 igen szavazattal hagyta jóvá a 133 tagú testület azt a jogszabályt, amelynek értelmében az orosz regionális nyelvvé lép elő, s ezáltal az ukrán nyelvvel együtt használható lesz az állami és közintézményekben, egyetemeken, valamint kulturális létesítményekben. A döntés hátterében az a tény áll, hogy a megye lakosságának mintegy 75 százaléka orosz anyanyelvű. A déli és keleti régió több megyei parlamentjének döntése tehát nem más, mint a mindennapok szintjén élő, mindenki számára nyilvánvaló realitások – amelyekről mellesleg a fiatal államiság, az identitás erősítésével elfoglalt központi hatalom nem hajlandó tudomást venni – érvényesítése a hivatalos nyelvhasználatban.
Kijev az „ukranizálás” politikáját folytatja, amely a nagy többségében orosz ajkú déli és keleti régiókban az ezen a nyelven oktató iskolák számának drasztikus csökkenéséhez vezetett. Juscsenkóék e törekvése ellentmond annak, hogy Ukrajna ratifikálta a regionális nyelvek európai chartáját, amely garantálja az anyanyelv használatát azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbségek tömbben élnek. Az orosz regionális nyelvvé történő nyilvánítása egyébként kisebb lépés annál, mintha az állami nyelv rangjára próbálnák emelni, de utat nyithat az ilyen típusú erőfeszítések felé. Nem véletlen, hogy Donyeck ilyen ajánlást is megfogalmazott az ország új parlamentjének. Ez persze már az ország föderális berendezkedésének elkerülhetetlenségét is előrevetíti.
A nyelv kérdése nagyon érzékeny téma Ukrajnában, amelynek déli és keleti részén elsősorban oroszul, nyugaton viszont ukránul beszélnek. A szovjet rendszer idején az orosz nyelv használata volt túlsúlyban, és most sok nacionalista az ukrán nyelv védelmét a nemzeti identitás kulcsfontosságú elemének tekinti. Mint Viktor Juscsenko elnök nemrégiben a Krímben e kérdésről tervezett referendum kapcsán fogalmazott, az ilyen törekvések csak Ukrajna megosztását szolgálják. Úgy vélte, vannak olyan referendumok, amelyek konszolidálják a nemzetet, mint például az 1991-es, míg a mostani kísérletek csak az ukránellenes érzelmek felkorbácsolására jók. Az államfő azonban ezzel a megközelítéssel lényegében csak azt demonstrálta, hogy Kijev kettős mércével közelít az orosz ajkú polgáraihoz. Juscsenko ugyanis elfelejti, hogy az ukrán lakosság 1991-ben még a mainál is nagyobb mértékben volt orosz ajkú, s ezek az emberek döntöttek a függetlenségről is. A központi hatalom ilyen magatartása pedig ahhoz vezet, hogy a déli és keleti régiók lakosságának Moszkva „ötödik hadoszlopaként” megvádolt többsége másodrangú állampolgárnak érzi magát, a nyelvi kérdés pedig egyre inkább átpolitizálódik. A koalíció körüli alkudozásba belemerült Kijev gyengeségét látva a központ által elidegenített keletiek helyi szinten érvényesítik jogukat anyanyelvükhöz. Az orosz második hivatalos nyelvvé tételét egyébként még a kilencvenes évek elején népszavazáson támogatta a lakosság 92 százaléka. Aztán jött az ukránosítás.