Főkém egyenruhában

A minap újabb vezetőváltás történt az amerikai központi hírszerző ügynökség (CIA) élén, alátámasztva azokat az értékeléseket, miszerint súlyos belső feszültségek, bürokratikus csatározások kísérik a Bush-kormányzat globális külpolitikai törekvéseit megvalósító védelmi és biztonsági struktúra átalakulását.

Aligha örülhet egy titkos hírszerzéssel foglalkozó szervezet akkora közérdeklődésnek, mint amely a CIA-t követi az elmúlt években. A hidegháborús amerikai politika elsőrendű – 1947-ben életre hívott – eszközének tartott intézmény mintha az új világrendben nem találta volna a helyét, hogy aztán a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő felelőskeresés legfőbb célpontjává váljon. Ilyen körülmények között aligha meglepő, hogy a sok titkos csatát megélt szervezet tekintélye zuhanásnak indult, vezetésében állandósult az instabilitás, miként a derékhad esetében az elvándorlás – vagy legalábbis ezt a következtetést vonhatja le a külső megfigyelő, ha a nyilvánosságra kerülő információk alapján ítél. Mindeközben – szintén az amerikai média reakciója nyomán – úgy tűnik, hogy a kormányzati szervek egymás közti hatalmi harcában behozhatatlan előnyre tett szert a védelmi minisztérium.
A sztorira vadászó újságírók, miként a novemberi törvényhozási választásra készülődő honatyák is meglepetéssel figyelték, ahogy a minap Porter Goss CIA-főnök (DCI) távozását bejelentette a Fehér Ház ura. Goss alig két éve állt csak az intézmény élén, és noha úgy tűnt, hogy George Tenet korábbi főigazgatót követően tiszta lappal indulhat neki a szervezet átalakításának – korrigálva azokat a hiányosságokat, amelyek 9/11-hez és az iraki hírszerzési kudarchoz járultak – láthatóan elvérzett a „helységharcokban”, ráadásul az elnök korábban nem őt favorizálta az összes (16) hírszerző intézményt felügyelő, újonnan létrehozott nemzeti hírszerzési igazgató (DNI) posztjára. Az, hogy John Negroponte bagdadi nagykövet tavaly áprilisban elhalászta orra elől a tisztséget, távolról sem csak Goss személyes kudarca volt, hanem jelezte: végéhez ért az hat évtized, amelyben a CIA és annak feje, a DCI uralkodott a teljes amerikai hírszerzési közösség felett. Az elmúlt évben a DNI és DCI összecsapásai rendszeresen az utóbbi vereségével értek véget.
Bár a főigazgató rövidnek számító tevékenysége önmagában is támadási felületet kínált a felfokozott politikai hangulatban a kormányzat kritikusai számára, az utódjelölt személyének bejelentésével elszabadult a pokol. Bush ugyanis nem mást jelölt a CIA élére, mint azt a Michael Hayden tábornokot, aki a közelmúltig az elektronikus hírszerzésért felelős nemzetbiztonsági ügynökség (NSA) élén állt, majd kinevezték John Negroponte mellé helyettesnek. A kezdeti támadások azt hozták fel, hogy egy aktív tábornok nem lehet a „civil” CIA vezetője, ráadásul azt is sugallták, hogy a neokonzervatív élbolyba tartozó Donald Rumsfeld védelmi miniszter hatalma ezzel kiterjed majd a CIA-ra is, ami nem lesz éppen jó üzenet a külvilág számára sem. Kisvártatva azonban egy sokkal kézenfekvőbb támadási felületet céloztak meg a kritikusok. Az NSA igazgatójaként Hayden ugyanis főszerepet játszott abban a programban, amely során az elnök – ügyészi vagy bírói felhatalmazás nélkül – utasítást adott több ezer amerikai állampolgár telefonjának lehallgatására a terror elleni harc címén. A demokrata ellenzék szerint törvénytelen akció ténye – amelyet a felmérések szerint a lakosság 61 százaléka egyelőre elfogadhatónak tart – már korábban kiszivárgott, és annak létjogosultsága mellett úgy Bush, mint Hayden szilárdan kitart. A hajthatatlanság azonban visszaüthet, mivel a múlt héten újabb részleteket közölt a sajtó, ami növelheti azok arányát, akik a lehallgatásokban nem az állami szervek indokolt tevékenységét, hanem a polgári szabadságjogok sárba tiprását látják. Eszerint az NSA a három legnagyobb telefontársaságot is bevonta műveletébe és milliószámra gyűjtötte a hívásadatokat, hogy azonosítsa a „lehallgatásra érdemes” célszemélyeket. Ha a sajtókampány sikeresnek bizonyul – szemfüles ügyvédek már ötmilliárdos pert is indítottak a társaságok ellen –, úgy rövid távon Hayden kinevezésének szenátusi támogatottsága is elpárologhat, míg novemberben a növekvő kormányellenes hangulat következményeként a republikánusok elveszthetik többségüket a törvényhozásban.
A sors furcsa fintora, hogy a vezetőváltás bejelentésének másnapján egy másik esemény is történt, amely rávilágít a CIA tarthatatlan helyzetére. A kiszivárogtatási botrány főszereplője, Valerie Plame – a Fehér Ház által bosszúból felfedett CIA-ügynök – ugyanis bejelentette, hogy megállapodott a Crown kiadóval sztorija megjelentetéséről egy „hétjegyű összeg” ellenében: a Szabad préda című könyv a tervek szerint jövőre kerül a boltokba, és tartalma aligha javít majd a szervezet hírnevén. S hogy a CIA napja végképp ne fordulhasson derűsre, az államigazgatási korrupció felfedésére indított szövetségi nyomozás az ügynökségnél igen nagy halat fogott a minap. A „cég” harmadik embere, Kyle Foggo ugyan hivatalosan csak Gosst követte múlt heti lemondásával, ám a valóságban az FBI-vizsgálat kapcsolatot talált közte és a között a cég között, amely megvesztegette Randall Cunningham kaliforniai republikánus képviselőt, akit ezért tavaly novemberben nyolcéves börtönbüntetésre ítéltek.