Húsvét segédigéi

E N C I K L O P É D I A É N E Z E R

Húsvét elmúlt. Jézus tehát van. Érdekes, hogy az elérkezett az eljövendőnél többnyire kevésbé jelenvaló. Februári Jézusról se hallottam, pedig ha decemberben megszületett, akkor februárban épp cseperedik. A húsvét és pünkösd közti eón se messianisztikus. A böjt bezzeg igen. Akkor várunk, akkor várjuk. Amint viszont bekövetkezik, hajlamosak vagyunk feledni. Hitetlen Tamás legalább firtatta, hogy ő az-e.
Bizony-bizony, gondoljunk bele, hogy a liturgia szerint most az az idő van épp, amikor Krisztus nemcsak azok által lakozik köztünk, akik a nevében összegyűlnek, hanem ő maga lakozik köztünk.
Sokan a feltámadást mennybevételnek tételezik tudatlanul, kimondatlanul és tudat alatt. A test feltámadásának dogmája is szinte valamennyiünkben keveredik a lélek kiszállásának, kileheltetésének állapotával. Nem tudatosítjuk, hogy a feltámadás tulajdonképpen még egy utolsó, átgondolt együttlétet tett lehetővé a Mesterrel a végső búcsú előtt.
A feltámadás tanatológiai szinten az elvégezhető gyászmunka kezdeti feltétele volt. A Krisztus nélküli létet megszentelő csoda. Ha Urunk rögtön távozott volna, túlnőtt volna rajtunk feladatként a nemléte. De hát Jézus nem angol volt, hogy angolosan távozzék. Hagyta, hogy visszatapsolják egy jelenés erejéig. Hagyta, hogy látva még látsszék.
A spiritiszták által ajánlott halál utáni lét: lepedőszerű, juj, szellem. A kereszténység által híresztelt halál utáni lét viszont véletlenül sem a torinói halotti lepel, hanem az, aki benne volt – hol nem volt egyszer. Azt, hogy Jézus feltámadva is hétköznapi emberként sétálgatott az akkori történelem kulisszái közt itt, e földön, valamiképp légiesítjük, talán azért is, mert a feltámadott test mint biológiai valóság csak a hit világán belül írható le ellentmondásmentesen. Az értelem, ha bármiféle részletre rákérdez, az már eleve blaszfémia. Meglehet, ezért tiltja valamiféle belső szemérem, hogy vájkáljunk a feltámadott Mester sebeiben. Az ikonográfiai méltóság e helyt üdvözítőbb. A Feltámadott in concreto természetfölötti, ugyanakkor a feltámadáshoz vezető út – én vagyok az út, az igazság és az élet –, progresszió, processzus viszont akárhányszor természetbeni. A feltámadott Úr szellembe, míg a feltámadáshoz vezető folyamat barkába bújt, hadd bújjatok rajta.
Nekünk a húsvét annyi, hogy mellesleg jön a tavasz. Az Úr feltámadásának eufóriája bennünk óhatatlanul összekapcsolódik a természet pogány feltámadásának örömével. A tavasz népi zenekarként húzza el minden áprilisban a Messiás nótáját. E konszonancia folklorisztikus, etnográfiai jellegű, pogány bájt kölcsönöz az ünnepnek. Emberközelbe hozza, megszelídíti, „demortikálja”, vagyis haláltalanítja, mintha nem csakis halálon által, ladikon, de ladikon lehetne feltámadni. Mintha kivirulni és feltámadni ugyanaz volna másképp. Az örökkévalóság nem e világi lényege a természetfeletti és természetbeni megújulás közti konszonancia miatt szem elől vész, takarják a rügyek. Feledtetik, hogy a tavaszi szél, mely, mint tudjuk, vizet áraszt, virágom, virágom, a barka és a frissen serkent levél, mind-mind csak segédige. A húsvét segédigéje. Nem több holmi oktatóeszköznél, metaforánál, allegóriánál. A tavasz: ábrázolt húsvét, miként az ugyancsak termékenységet szimbolizáló nyuszi és tojás még ábrázoltabb húsvét. Jó helyre születtünk ide, az északi féltekére, hogy ilyen segédigékkel, segéderőkkel, ministránsokkal ünnepelhetünk, de mitévők legyenek az ausztrálok?
Ausztráliában a báli szezon, a karnevál, a húsvét őszre esik. A nap az ausztráloknál fogy a déli féltekén, mikor nekünk az északi féltekén – fehéreknek és európaiaknak – hízik. Ott a király meztelen, corpus christi, a test, a nagy misztérium pőre, nem öltözhet barkába, éli-éli, lamma sabaktani, nem segíthet rajta kígyó, béka, fű, fa, virág. Ott a transzcendens természetfölöttire van ítélve. Pár ezer kilométer és a jól bevált sémák, szkémák használhatatlanok. Távoli csillagkép alatt segédige nélkül érintőleges az örök, segédige nélkül érint meg bennünket közvetlenül. Bizonyos értelemben a tavasz, az allegória is egy nagy bevásárlóközpont, hisz világi lesz általa egy nem e világi lényeg. Nemcsak a kindertojásokkal, de a rovarok zavarórepülésével is meg kell küzdenünk a magunk belső feltámadásáért így húsvét tájékán. Hét ágra süt a nap, nyolcadik ág a halál?
Terra incognita volt valamikor Ausztrália. Költözzünk egy gondolatkísérlet erejéig Ausztráliába, metaforatávolba és az Úr testközelébe. Rázzuk le magunkról a feltámadáshoz vezető út virágporát, s képzeljük el, milyen lehetett Jézus hangja, közelítsünk a Feltámadotthoz, mert hovatovább eltávozik. A barkát hovatovább követi majd a pünkösdi rózsa, s ki-ki – szeret, nem szeret – szirmonként számolgathatja, hogy egy-egy metafora mit ér.