Nyílt levél Orbán Viktorhoz

V o k s 2 0 0 6

A választás estéjén azt mondtad, „nem a Fidesz miatt érdemes szomorkodni, mert a Szövetség ugyanolyan erősen került ki a választási küzdelemből, mint amilyen volt az előző négy évben, de hazánk miatt bizony néhány könnycsepp indokoltnak tűnik”.
Igazad is volt meg nem is. Ha csak ugyanolyan erős lenne is, épp elég oka volna a híveinek a szomorkodásra. De ráadásul tévedsz.
A Fidesz még a négy évvel ezelőtti eredményét sem őrizte meg. 2002-ben a vele közös listán induló MDF összesen megszerzett 24 mandátuma nélkül is maradt a Fidesznek 164 mandátuma. Most viszont a közös listát állító társa, a KDNP 23 mandátuma nélkül csak 141 mandátumot szerzett. Vagyis épp 23-mal kevesebbet, mint négy éve.
Másfelől persze igazad van, a Fidesz miatt nem érdemes szomorkodni. Nem, mert – ha kíméletlenül hangzik is ez – megérdemelte, megérdemeltétek a vereséget. Csak a támogatóitok többsége és a haza, a nemzet nem érdemelte meg, hogy megint ne kapja meg azt a lehetőséget a boldogulásra, gyarapodásra, egyéni és közösségi egészségének, épségének a helyreállítására és erősítésére, amelyet az általatok irányított kormánytól minden ismert és feltételezett hibátok, vétketek ellenére is sokkal inkább remélhetne, mint a szocialista–szabad demokrata kabinettől.
A magamfajta ökoszociális, szabadelvű konzervatívok politikai elkötelezettségének legalábbis ez a meggyőződés a lényege. Ha e sikeres képviseletre esélyt látnak, sok emberi hibáját, politikai tévedését, mulasztását is elnézik a jobboldalnak, de ha megsemmisül az esély, nincs értelme az elnéző magatartásnak. És muszáj a gyökerekig ásni. Erre sarkallja az embert az óhatatlanul felerősödő önvád, a saját felderengő, vélelmezett mulasztásaiért érzett lelkifurdalás is, mert az eredménytelenség persze visszamenőleg is megkérdőjelezi az elkötelezettségét. Pontosabban az ennek jegyében követett magatartását.
Biztos-e, hogy jól választott, amikor érezve a bajok halmozódását, nem szólt, vagy túlságosan szelíden szólt? Jól tette-e, hogy csak annyi nyílt konfliktust vállalt a politikai ösztönei, elvei, meggyőződése diktálta igazságai képviseletében, amennyit vállalt? Hogy a politikátok, illetve a jobboldali sajtó, jobboldali közélet erősödő ellenszenves vonásaitól sokszor inkább elfordította a fejét, és a vigasztalan állapotok láttán elkedvetlenedve, önemésztő módon befele fordult, és átengedte magát a közéleti depresszió vonzásának?
Kedves Viktor! Ahhoz, hogy a jobboldal a kudarc okait megértse, tanulságait megfontolhassa, politikáját ezek nyomán módosíthassa, és a legközelebbi alkalommal kormánytöbbséghez juthasson, a legfontosabb parancs, hogy legyen kíméletlenül őszinte önmagához. Ne próbálja meg újra előadni azt a felelősségelhárító mismásolást, amit négy évvel ezelőtt előadott. Ne akarja az egységféltő pszichózisnak engedve megtakarítani hibáinak, tévedéseinek higgadt elemzését. Mikor van itt az ideje a mélyreható önvizsgálatnak, ha nem most?
Kezdhetnétek talán az őszinteséget a szövetségi politikátok vizsgálatával.
Olvasom a KDNP választmányi ülésén elhangzott szavaid, amelyeket a lapok ismertetnek. Az érzelmi politizálás félretételét, az ellenzéki együttműködés új fejezetének megnyitását javasoló Dávid Ibolyának válaszolva azt nyilatkozod, „az MDF-et az MSZP egyik tagozatának tekintem politikai értelemben. Ha rajtam múlik, így is fogunk hozzájuk viszonyulni, de erről kell egy külön testületi döntés is”. Illetve hogy „a legnagyobb baj az lenne, ha a jobboldal erkölcsileg megbicsaklana”. Továbbá hogy „nem lehet egyszer átmenni a másik oldalra, azután visszakéredzkedni. Ha ezt egyszer megengedi a Szövetség, akkor darabjaira fog hullani”.
Magyarázatot, érvet nem fűzöl a megállapításhoz, ezzel azt sugallva, hogy ilyesmire nincs is szükség, amit állítasz, voltaképpen evidencia.
A helyzet azonban szerintem nem így áll, kedves Viktor. Korántsem evidencia. Hogy mennyire nem az még a legközvetlenebb munkatársaid körében sem, elég elolvasnod a kabinetfőnököd – immár a Fidesz frakcióvezetője –, Navracsics Tibor május 3-i nyilatkozatát.
Az MDF elfogadhatatlannak talált álláspontját írásban is, rádió- és televízió-műsorokban is több ízben bíráltam. Az MDF nem volt képes arra, hogy a Fidesztől elszenvedett sebein, sérelmein felülemelkedve, érzelmektől mentes, érdekeit okosan képviselő, racionális döntést hozzon. Ez tagadhatatlan és szomorú. De az az igazság, az eredmények ismeretében nem állítható, hogy ezen múlott a kormányváltás.
Ha az első szóra hajlandó tárgyalni, ha villámgyorsan megszületik a megállapodás, s a két pártvezető azzal állhat ki és szólíthatja meg a kormányváltás valamennyi potenciális hívét, hogy mindketten megértették az idő szavát, készek önkritikával nézni a múltat, és a haza javára tekintettel öszszeegyeztetni pártjaik érdekét, és onnantól csak egy irányba ható pozitív üzeneteket kap a jobboldali politikusoktól a szavazó – talán ebben az esetben sem sikerült volna ledolgozni a hátrányt.
Ettől függetlenül ma is helyesnek tartom az akkori álláspontom. Az MDF-ét pedig tévesnek, hibásnak. Amíg ugyanis van remény, addig nem lehet feladni, s a küzdelmet nem csupán a teljes siker, a kormánytöbbség megszerzése igazolhatta, hanem az ellenzéki pozíció javítása is.
De nehogy az MDF-fel szembeni politikátok visszamenőleges igazolását olvassátok már ki abból a hibás lépésből, amelynek bekövetkezéséért rajtuk kívül épp titeket terhel a legnagyobb felelősség. Nekem minden morális alapom megvan arra, hogy számon kérjem rajtuk a választás előtt hirdetett kormányváltó elkötelezettségüket. Hiszen erre alapozva döntöttem úgy, hogy megosztom a szavazatomat, egyéniben a Fidesz–KDNP jelöltjére voksolok, a listák közül viszont az MDF-re. Féltem ugyanis, hogy a Fidesz–KDNP egyedül már nem juthat többségre. A kampányotok szellemi sivársága és elképesztő hibái, botrányai pedig a Vizsla-faxtól a szerverfeltörésen és a Bagó-történeten át csak erősítették azt a korábban is szilárd meggyőződésemet, hogy az ország, a nemzet javát az szolgálná, ha a Fidesz nem maradna a jobboldal egyedüli életképes szereplője.
Egy olyan végletesen centralizált, a demokratikus döntéshozatali szerkezetet és ennek következtében a kiválasztási mechanizmust és a belső önkorrekciós folyamatokat olyan mértékben elsorvasztó, paralizáló párt, amilyenné a Fidesz az utóbbi években átalakult, túlságosan nagy kockázatot jelent egy jobboldali demokratának is. Hiszen mindennek köszönhetően kívülről nézve vagy alaktalan masszának látszik, vagy olyan politikai vegyeskereskedésnek, aminek az üzemeltetője se tudja tán, hogy mi és miből mennyi van benne voltaképpen. Egy ilyen párt ugyanis, ha akarna, se lehetne tisztában magával. Azzal, hogy valójában miféle is a nyilvánvalóan létező belső szellemi tagoltsága, pontosabban, hogy milyen politikai irányzati tagoltsággá változna ez át, ha a kiforrását és ennek a szabályozott megnyilatkozását engedné a szervezet belső rendje. Épp ezért a támogatóinak is kiszámíthatatlan. Konzervatív szemmel ez különösen aggasztó.
Bízva abban, hogy hasonlóan gondolkodó másokkal együtt átsegítjük az MDF-et a választási küszöbön, egyszerre reméltem szolgálni a kormányváltás érdekét, és Fidesz – Magyar Polgári Szövetség külső kontrolljának megerősítését. S ezáltal a jobboldal és az ország érdekét. Mert az MDF a szintén okkal kifogásolható sok hibája, vétke ellenére az utóbbi időben hirdetni legalábbis azt a párbeszédképes, a nemzeti integrációra általam egyedül alkalmasnak vélt, szabadelvű konzervatív politikai kultúrát hirdette, aminek az elkötelezett híveként, szószólójaként egykor mellétek álltam.
Kedves Viktor! Kétszer mentetek a falnak eddig a szövetségi politikának ezzel az önpusztító stratégiájával, módszertanával és stílusával. Nem volt még elég? Nem előre kell menni ezen az úton, hanem mielőbb visszafordulni róla.
Az MDF magát formálisan is jobboldalinak nevezi, és ha nem hárítja el magától a besorolást, a „se nem bal, se nem jobb” jelszavát hirdetve, akkor azért a MIÉP–Jobbik is jobboldali alakulatnak tekinti magát. Ha jól értem, a stratégiai célt továbbra sem akarod feladni. A szövetségi politikád lényegében változatlanul helyesnek véled, csak a megváltozott erőviszonyok között a jövőben némiképp módosítva képviseled.
Kedves Viktor, nem kétséges előttem, hogy helytelenül teszed. A tanulság, amit a két választási kudarc után le kell vonnotok: vissza kell térni a jobbközép összefogás eredeti eszméjéhez. Belátva és nyíltan kimondva, hogy újra kell gombolni a mellényt, mert rossz útra tértetek. Nem most, a kampányidőszakban, nem is az előző választási vereség után, hanem még 1996-ban, amikor felhagytatok a szuverén jobbközép politikai pártok egymáshoz közeledését ösztönző szereppel. Az önállóságuk tiszteletben tartásán, érdekeik egyeztetésén alapuló együttműködés szervezésével. Vagyis a jobbközép integráció gondolatával. A jobbközép erősödésének ez volt a valóban konzervatív útja, a meglévő erőforrásokkal gondosan, takarékosan bánó szövetségépítés. Amelynek a logikája szerint csak olyan mértékben és akkor kaphatott volna az egymáshoz közeledés szorosabb szervezeti formát, ahogy annak a felek közötti bizalomerősítő együttműködés folyamata megteremti a lélektani feltételeit. És olyan formát kellett volna kapnia, amely képes összeegyeztetni az együttműködő felek szuverenitásuk fenntartására való igényét és a jobbközép közös érdekét a szavazatok maximalizálására.
Amikor az MDF mérsékelt konzervatív irányzata kiszakadt a pártból, és MDNP néven önálló alakulatot hozott létre, akkor váltott át a Fidesz a jobbközép erőgyarapítás szerves, konzervatív útjáról, a felek önállóságát tiszteletben tartó együttműködés elmélyítéséről az erőgyarapítás radikális módszerére. Csak a párt rövid távú érdekeit nézve, ami végső soron a konzervatív módszerű építkezéssel megtartható erők nem jelentéktelen részének elvesztését eredményezte. S bár ’98-ban e veszteség még nem akadályozta meg a polgári szövetség kormányra jutását, 2002-ben már tagadhatatlanul döntő szerepet játszott a polgári kudarcban az a politika, amely az MDNP-t erőszakkal kívül tartotta a jobbközép összefogáson, holott a Fidesz és az MDF vezetőinek hiúsági szempontjait nem számítva minden érv annak bevonása mellett szólt.
Igen, vissza kell térni az eredeti polgári szövetségi elképzelés módszertanához és moráljához, amelyet ’94 nyarán többek között én is javasoltam neked. E tekintetben igen keveset változott a felfogásom, a történelmi okoknál fogva széttagolt polgári liberális, nemzeti liberális, kereszténydemokrata, konzervatív nemzeti középerők összefogásának szükségességéről és kívánatos módszeréről vallott nézeteim ugyanazok, mint akkor.
A ti felfogásotok viszont sajnos jelentősen megváltozott. Ebből az utóbbi két választáson elszenvedett jobboldali kudarc szinte valamennyi fontos oka levezethető. Mert persze sok minden másról is beszélni kéne.
Hogy mást ne mondjak, egy olyan párttól, amely demokratikusan tagolt belső szervezetre alapozza a párton belüli egység létrehozását és folyamatos újraalkotását, sokkal inkább lehet remélni, hogy a szövetségi politikájában is valódi integrációban gondolkodik, mint attól, amely valami különös pszichózis vonzásának engedve egyre erőteljesebben az első embere iránti feltétlen odaadásra építi a belső egységét is.
Kedves Viktor, ma is te vagy az első ember, a legnagyobb felelősség ma is a tiéd. Azért is, hogy mivé válik ez az impozáns méretű építmény, amit létrehoztál, létrehoztatok. Hogy mivé lesz annak a tábornak az ereje, amely szavazataival mögétek állt. A te pályádon csak az hozhat emelkedést, ha szívvel-lélekkel képes vagy átadni magad annak a munkának, ami sok tekintetben az ellenkezőjét kívánja tőled, mint amire az utóbbi éveid feltetted. Ha ennek az építménynek a lebontását és új alapokon való felépítését is képes leszel kezdeményezni és irányítani.
Múlhatatlanul szükség van a pártban az alulról kiválasztódást intézményesítő, belső szellemi és személyi alternatívák kialakulására és szabályozott küzdelmére, együttműködésére alkalmas új szervezeti rend elfogadtatására.
Aminek eredményeként elképzelhető akár a mai Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és frakciója kettéválása is. Én legalábbis felsejleni látom a mai alakulat homályából egy erőteljesebb ökoszociális elkötelezettséget tanúsító vidékcentrikus konzervatív párt körvonalait, amelynek a magját a Nemzeti Fórum, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Magosz mai képviselői alkothatnák. Ennek valószínűleg több esélye lenne, hogy befogadja a kisgazdapárti szervezeti töredékeket, és nagyobb arányban nyerje meg magának az egykori hagyományos kisgazdapárti szavazókat is, mint ahogy a Fidesznek sikerült. S talán a Jobbik kiutat kereső, a MIÉP-től eltávolodó része is könnyebben otthonra találhatna benne és a KDNP-ben, mint a mai Fideszben.
A frakció és a párt másik része pedig visszatérhetne a ’98-ban nyertes szabadelvű konzervatív, polgári párti egyéniséghez, arculathoz. Városiasabb polgári, mérsékelt konzervatív programhoz, stílusjegyekhez. S e két alakulatnak és a KDNP-nek kellene létrehoznia egy, a mai Fidesz–KDNP-kapcsolatnál lazább, hárompárti szövetséget. Egy olyan ernyőszervezetet, amely két választás között természetesnek tekinti az alkotóelemei önálló működését, még mértékkel az egymással való rivalizálásukat is, de a választást megelőzően az aktuális erőviszonyaikat tükröző közös szervezetbe fogja őket. Ez állít közös jelölteket és listákat. Az alkotóelemeinek erőviszonyait tükröző arányban osztva el közöttük a pozíciókat.
Ha a párt mai vezetőinek egyetértésével, általad, általatok kezdeményezve és irányítva megy végbe a mai Fidesz szellemi, politikai belső tagolódása és szervezeti kereteinek átalakítása, az már rövid távon is meghozhatja az érthetően felerősödött belső feszültségek csillapodását, és az önemésztő belső küzdelmek helyett, amelynek az eredménye csak az összeroskadás vagy a lassú lemorzsolódás lehet, elkezdődhet a valóban perspektivikus munka, a rokonszenvezők, a támogatók körének bővítése.
Ennek a létrehozandó ernyőszervezetnek, illetve önálló elemeinek a párbeszédre késznek kell lenniük az MDF irányába is. Még akár az is elképzelhető, hogy egy ilyen egyenjogúságon alapuló, új szövetségnek az MDF is részese lehet valamikor.
Egy bölcs politikus, amint szokták volt mondani, nem ismeri azt a szót, hogy soha.

(A nyílt levél teljes terjedelmében a Magyar Nemzet on-line kiadásában olvasható.)