Rekordméretű víz, hiányzó tározók

Még az országgyűlési választások hajrájában is uralták a médiát az árvízről szóló hírek és képsorok, ami nem csoda, hiszen több tíz- vagy százezer ember aggódott hazai folyóink tetőzése miatt. Nincs ez másként Szegeden sem, ahol soha nem látott magasságban, 1009 centinél tetőzött a Tisza vízszintje, közel fél méterrel meghaladva a korábbi, 1970-es rekordot. Több sajtóhír szólt arról, hogy „katasztrófaturisták” jelentek meg Szegeden – pedig valójában a többség csak aggodalmában szemlélte a napról napra duzzadó folyót. A helyiekkel a partfal közelében szóba elegyedve tapasztalhatjuk, hogy sokakban ott a félsz a soha nem látott méreteket öltött folyam miatt. Kovács Józsefné szerint a következő években elképzelhető, hogy kiönt a Tisza, hiszen ekkora vízállásra sem számított korábban senki, így lehet, hogy még nagyobb ár jön néhány éven belül. Ő abban bízik, hogy összefogással, gátépítéssel meg lehet előzni a katasztrófát. Márki György nyugdíjas komolyan félt attól, hogy most valóban kiönt a Tisza. Ő is fontosnak nevezi, hogy megerősítsék a töltéseket. Mint mondja, a fia is segített az árvízi védekezésben.
Az árvízi megelőzést és védekezést szolgáló Vásárhelyi-terv koncepcióját egyébként már az Orbán-kabinet idején kidolgozták, ám a program végrehajtása a 2002-es kormányváltás után megfeneklett. A tervek szerint többek között Csongrád közelében (ahol most igen komoly gondot okozott a Körös áradása), pontosabban Dóc és Baks térségében kellene építeni egy szükségtározót, amit szegedi tározó vagy dóci öblözet néven emlegetnek. Ez 6100 hektáron 180 millió köbméter – sőt, végszükség esetén akár 300 millió köbméter – vizet is be tudna fogadni, ha elkészülne.
A hullámtereket is rendbe kellene hozni, mert gondozatlanok, elgazosodtak. Évente legalább háromszor kaszálni is kellene ahhoz, hogy a különböző növénytársulások ne lepjék el. Ezt az Alsó-Tisza-szakaszon több helyen is tervezték, de a munkát végül mégsem végezték el. Mára egyértelművé vált: a folyó szabályozásakor nem hagytak elég teret a Tiszának. Ennek a problémának a kijavítására szolgál a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése, azaz egyes helyeken a töltések kiegyenesítése, így a töltéskanyarulatok átvágásával a szántók rovására másfélszeresére nőhetne az ártér. A költségek nem nagyobbak, mint az egyszerű töltésmagasításnál, hiszen a magasításkor a lábazatot és a töltés egészét is tovább kell építeni, azaz nagyon komoly földmunkát igényel.
Az 1970-es árvíz után meghatározták az úgynevezett mértékadó árvízszintet, és még erre rászámoltak egy pluszszintet, amit a védműveknek bírniuk kell. Az akkor kidolgozott tervek magasítást és ártérszélesítést egyaránt előírtak, mindennek csak egy része készült azonban el a Dél-Alföldön az elmúlt három és fél évtizedben. A ’70-es árvíz után kiépült a töltés a Maros teljes szakaszán, ezért sem kellett ott most komolyabban védekezni. 1979-ig elkészült az új gátrendszer Algyő és Szeged térségében, de a szükséges rekonstrukció már elmaradt. Ezért szivárgott a Tisza a szegedi belvárosba. Nem épült meg a bal parton a töltés a szükséges minőségben az újszegedi kendergyártól a szerb határig. Ott elmaradt a gát magasítása és a háttöltés erősítése. Szerencsére a jobb parton elvégezték ezeket a munkákat, így a szakmérnöki gárda nem tartott attól, hogy a helyenkénti kéttonnás nyomást nem bírja ki a véderő. A Körösök mentén ugyanakkor jóval alacsonyabb a megvalósult gátrendszer, ezért is sokkal nagyobb ott most a probléma.
Kováts Gábor négy évtizeden át szolgálta a vízügyi szakmát, tíz esztendőn át irányította az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot (Ativízig) is, jelenleg a Magyar Mérnöki Kamara elnöke. – Az elmúlt három év alatt a Vásárhelyi-terv szerint hatvanmilliárd forintot kellett volna fordítani a gátak fejlesztésére, de csak tíz százalékát használták erre a célra. Nem tudom, mi lett a sorsa 54 milliárd forintnak, mint ahogy azt sem, hogy miért nem fogtak hozzá egyetlen víztározó építéséhez sem. Az 1970-es árvíz után több fejlesztés elmaradt, a korábbi terveknek a negyven százaléka sem teljesült, amiért több kormány is felelős. Nem mindenütt építették meg az 1970-es árvíz után meghatározó, mértékadó magasságú és színvonalú gátakat.
Néhány tanulságot már menet közben elkönyveltek, ezért a Magyar Mérnöki Kamara levélben hívta fel a kormány figyelmét arra, hogy többet törődjön az ország vízügyi helyzetével, állítsa vissza a szakma presztízsét. A rendszerváltás óta a húszezer vízügyi szakember többségét elbocsátották, ma már csak háromezren dolgoznak ezen a területen. A korábbi Ativízig egykori ezerötszázas létszámát háromszázra csökkentették. Bár a mostani védekezésben sok fiatal mérnök került felelős beosztásba, alapvetően elmondható, hogy elöregszik a szakma, nem megfelelő a vízmérnöki utánpótlás – vélik a szakma doyenjei. Pedig nagy szükség lenne a szakemberekre, hiszen az éghajlati körülmények módosulnak a Kárpát-medencében. 1970 előtt magas víz csak 1919-ben és 1932-ben volt. 2000 óta azonban gyakori az árvizes esztendő. Szükséges lenne az egyetemi ifjúság körében a vízügyi szakma népszerűsítése, valamint annak az elvnek az érvényesítése, hogy a Kárpát-medencében eredményesen gazdálkodva a vízzel, ezen belül sikeres árvízvédekezést folytatni csak az összes ország együttműködésével lehet, amihez az Európai Unió kiváló kereteket biztosít. Újra kell gondolni a gátépítést, hogy mindenütt garantálják a biztonságot. Rendbe kellene hozni a hullámtereket, hogy helyreálljon a jó vízelvezető képesség. Bebizonyosodott, hogy a szükségtározók építése tovább nem halasztható. Utolsó pillanatát éljük annak, hogy megállítsuk a vízügyi szervezetek széthullását. Sajnos a vízi közlekedést is elhanyagolták, ami hozzájárulhatna az árvízvédelemhez. Egyre inkább sürgető, hogy Csongrádnál megépüljön a vízlépcső, ami hajózhatóvá teszi a Tiszát teljes hosszában – véli a szakember.