Sokkoló hatások

Több elemző is felhívta a befektetők figyelmét, hogy az idei év nem az emelkedések esztendeje. Míg tavaly jelentős hasznot lehetett elkönyvelni a tőke- és devizapiacokon, valamint a nemesfémek vétele-eladása terén, addig a 2006-os év inkább a korrekció, az árfolyamok gyengülése jegyében telhet el. Az év elején több szakértő figyelmeztetett, hogy a kialakult növekedés nem hosszú életű. Ma már tudjuk: a BUX akár 22 ezer pont közelébe is visszacsúszhat, de hogy hol van a gyengülés alja, arra nincs jóslat.

Ma már kimondható, hogy a 2005-ös év egyértelműen a hossz (emelkedés) jegyében telt el, a részvények árai soha nem látott magasságokba ugrottak. A javulási trend egyik meghatározó része volt, hogy a befektetők átértékelték korábbi invesztíciós stratégiáikat, s a korábbiakkal ellentétben a feltörekvő piacokon jelentős mennyiségű tőkét költöttek el. A volt kommunista kelet-közép-európai blokk országai közül – az elsőként az Európai Unióhoz csatlakozók – többek olyan „tőkeinjekciót” kaptak, amely soha nem látott mértékű fellendüléshez vezetett. A szakértők több alkalommal jelezték, hogy a befektetési alapok elemzői nem tudnak betelni a magyar, a lengyel és a cseh tőkepiac adta lehetőségekkel. Míg a befektetők az unión belül nevetséges, 3–5 százalékos kamatokkal csillapíthatták haszon iránti vágyaikat, addig az új uniós országokban 6–10 százalékos banki kamat és komoly tőkepiaci haszon dagasztotta pénztárcájukat. Az árfolyam-növekedések magasra emelték a részvényindexek mutatóit, egyszóval eljött a Kánaán ideje. Mint ahogyan ez a mezőgazdaságban is általános, a vetést követő permetezések és munkák után az aratásra is sor szokott kerülni.
Ám 2005 második felében már jól látható volt, hogy a befektetési alapok korábbi stratégiája kifulladóban van. Az Amerikai Egyesült Államokban a tízéves kötvények hozama magasra emelkedett, Alan Greenspan, a Federal Reserve éppen leköszönő elnöke több alkalommal megkongatta a vészharangot és jelezte, hogy kamatemelésre van szüksége a tengerentúli gazdaságnak. Később hasonló lépéseket tett az Európai Központi Bank is. A két jegybank megnyilvánulásai egyértelművé tették a befektetők számára, hogy eljött az óvatos aratás ideje. Az alapok lassan és nagyon-nagyon óvatosan elkezdtek eladni. Az óvatosságot valahogy úgy lehetett megfogalmazni, hogy a stratégia a „kettőt hátra, egyet előre” jegyében zajlott. Szinte észrevétlenül távozott a feltörekvő piacokról több milliárd dollár. Amikorra észbe kaptunk, addigra már az alapok csak a befektetett tőkéjük egyharmadával, felével voltak jelen. Tavaly decemberre szinte már csak a korábbi tőke 30 százaléka „tartózkodott” a piacokon, de ez is hétről hétre csökkent.
Az év elején – az első negyedévben – még nem volt látványos jele annak, hogy az alapok nincsenek a megszokott helyükön, azaz a vételi oldalon, ám a márciust követő napokban már látszódott, hogy nincs visszaút, csak az volt a kérdés, hogy mekkora lehet az árfolyamesés. A JP Morgan és még néhány neves befektetési bank március tájékán jelezte, hogy a befektetők csak arra várnak, legyen indok a kivonulásra, és ha alkalom lesz rá, azon nyomban a távozás mezejére lépnek. Az elemzők jelezték, hogy az új uniós országok gazdasági állapota nem elégséges ahhoz, hogy a befektetők elégedettek lehessenek. Az inflációs adatok, valamint az államháztartási hiány értékei több esetben – például Magyarországon is – elgondolkodtató mértékűek. A magyar és a lengyel eset példaértékű lehet, hiszen a forint és a zloty túlértékeltsége, a gazdaság nem túl jó állapota és a belpolitikai hangulat együtthatója okozott nagyobb mértékű tőkekivonást.
Ma már tudjuk, hogy az elmúlt hét a tőke átcsoportosítása jegyében telt el, hiszen több nemzetközi információ eredőjeként a feltörekvő piacokból tőkét vontak ki a befektetők. A BUX egy hét alatt csaknem tíz százalékot vesztett értékéből, elemzők soha nem gondolták volna, hogy a magyar tőkepiacai indikátor ellenállás nélkül zuhanhat át előbb a 24 ezer, majd a 23 ezer pontos határvonalon. Jelenleg csak az a kérdés, hogy hol áll meg, hol pihen meg az index.