Új ország született Európában

Új ország született vasárnap este Európában, hiszen a montenegróiak többsége, 55,4 százaléka úgy döntött, Szerbiától függetlenül képzeli el jövőjét. Az elszakadásról döntő referendum első részeredményeinek közlése után eufória lett úrrá a Crna Gora-i városok utcáin, Podgoricában pedig tűzijátékkal és reggelig tartó utcai mulatozással köszöntötték a függetlenséget. Belgrád ugyanakkor fenntartásainak adott hangot.

Jó reggelt, Montenegró! – énekelte sok ezer podgoricai hétfőre virradó éjjel a főváros utcáin, így köszöntve a kicsiny balkáni köztársaság függetlenségét. Az elszakadásról döntő népszavazás este kilenckor ért véget, s alig egy órával később már meg is jelentek az első részeredmények, amelyek a szuverenisták 56,3 százalékos fölényét jelezték. Győzelmükhöz az Európai Unió által felállított szabályok szerint 55 százalékra (!) volt szükség. A csekély különbség kisebb aggodalmat keltett a megfigyelők körében, ám nemcsak azért, mert a vesztes fél így könynyebben hivatkozhat majd csalásra, hanem amiatt is, mert a szavazatszámlálás egészen másnap délelőttig tartott. Az pedig politikailag és pszichikailag is igen nagy csapás lett volna, ha a hatalmas népünnepélyt követően kiderül, mégsem az nyert, aki egész éjszaka ünnepelt. A szakadárok előnye ráadásul igen lassan ugyan, de csökkenni kezdett, s végül 55,4 százalékon állapodott meg. A referendumon alulmaradt unionisták – a Szerbiával való szövetséghez ragaszkodók – máris a szavazatok újraszámlálását követelik.
*
Talán ez is oka volt annak, hogy az elszakadást támogató Milo Djukanovics kormányfő csak hajnali kettőkor állt ki a hivatala előtt ujjongó fáradhatatlan tömeg elé. A sok ezer montenegrói közel négy órán át ujjongott a hangfalakból tomboló hazafias zenére a Vlada Republike épületénél, valóságos zászlóerdőt alkotva a téren. Több helyen feltűnt az Európai Unió csillagos lobogója is. „Függetlenek vagyunk, végre megérkeztünk Európába!” – kiabálja a fülembe egy hölgy, de már énekli is tovább torkaszakadtából a Crna Gorát éltető dalt. Az utcákon eközben is le-föl száguldoznak a folyamatosan dudáló autók, némelyiknek a motorházán és a tetején is zászlókat lengető emberek ülnek. Egy másiknak a nyitott csomagtartójából integet egy fiatal. A tömegben régi erejükre kapott aggastyánok és a kései időponttal mit sem törődő kisgyerekek ünneplik együtt, hogy ma este történelmet írtak.
Végül aztán megjelent a pódiumon Djukanovics is, aki bejelentette a függetlenségi tömb győzelmét, s a tömeg ujjongása közepette leszögezte, hogy Montenegró hamarosan szuverén állam lesz.
A másik fél hívei, az unionisták Podgorica túlsó felében, egy pizzériában várták az eredményeket. Éjféltájt befutott vezetőjük, Predrag Bulatovics is, őt azonban érthető okokból alig pár tucat – főként szerb – montenegrói köszöntötte.
A népszavazás tétje hatalmas volt, az eredmény pedig sokaknak igen nagy örömöt, másoknak legalább akkora fájdalmat okozott, mindenképpen örömteli azonban, hogy nemzeti hovatartozástól függetlenül igen sokan, 86 százaléknyian járultak az urnák elé. Igen érdekes volt többek között az egyik kisváros, Pljevja esete, ahol délelőtt tizenegykor a legalacsonyabb, tíz százalék alatti volt a részvétel (szemben a közel harmincszázalékos országos átlaggal), délután háromra azonban az élre törtek 75 százalékkal. Néhány kisebb incidenstől eltekintve nem zavarta meg semmi a referendumot.
Kritikus hangokat azonban annál többet lehetett hallani az elmúlt napokban. Az elszakadáspártiak közül többen a gyarmati kor igazságtalanságait látták megismétlődni abban, hogy az Európai Unió nem ötven, hanem ötvenöt százalékban határozta meg a szükséges „igen” szavazatok számát. S mint látható, tényleg egy hajszálon múlt. Az unionisták ezzel szemben személyesen Djukanovicsot támadták, emlékezetve arra, hogy Európa legrégebb ideje hatalmon lévő kormányfője egykor a jugoszláv elnök, Szlobodan Milosevics hívének számított. Úgy vélik, Djukanovics hiteltelenné vált, hiszen most épp az ellenkezőjét hirdeti, mint egykor. A legfőbb érv azonban az volt a kezükben, hogy Podgorica gazdaságilag és a politikai intézményrendszer terén képtelen lesz saját lábára állni, s összeomlik Belgrád istápolása nélkül.
Európa közelmúltja azonban azt mutatja, a történelem más szabályszerűségeket követ, nem adva nagy jövőt a mesterséges államközösségeknek. A következő felvonásig alig fél évet kell várni, akkor várhatóan Koszovó is követi a montenegróiakat az úton.
„Az lett volna a legszebb gesztus, ha Belgrád elsőként gratulál Podgoricának a függetlenséghez” – figyelmeztettek a józanabb szerb politikusok, köztük a leköszönő Miroljub Labusz is, ám megelőzték ebben azok a jugoszláv utódállamok, amelyekkel Montenegró, ha nem is annyit, mint Szerbiával, de fél évszázadnál is tovább élt együtt. S még mások is megelőzik, mert a szerb kormány a hivatalos végeredményre várt.
Ez is utal arra, hogy milyen vegyes fogadtatásban részesült, hogy Montenegró a függetlenségre szavazott, s ezzel Szerbiának is függetlenséget adományozott, ami viszont számos politikai feladatot ró az államszövetség jogörökösére, ám sokkal kevesebbet, mint az új államra.
Mladjan Dinkics, a G17 Plusz vezetője (a párt egyébként is Szerbia függetlenségét támogatta) azt hangoztatja, hogy tiszteletben kell tartani a többség akaratát, s mivel most tisztázódott a helyzet, jöhet az új alkotmány, s eljött az idő, hogy Szerbia saját kezébe vegye sorsát. Vuk Draskovics, a Szerb Megújhodás vezetője szerint ez jó alkalom a királyság felújítására. A radikális Tomiszlav Nikolics úgy véli, Montenegró függetlensége veszélyes és fájdalmas a szerbségre nézve, a szocialista Ivica Dacsics ugyancsak a szerb érdekek sérüléséről beszélt. Nenad Csanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetője úgy nyilatkozott, íme, újabb bizonyítéka annak, hogy senki sem akar Szerbiával együtt élni. Kasza József, a VMSZ elnöke, mint mondta, Crna Gorának szurkolt, jöjjenek létre a feltételek, hogy Szerbia magával foglalkozzon, s ne másban keresse a hibát. Meggyőződése, hogy Montenegró gyorsabban halad majd az EU felé. Sajnos minket itt hagytak „főni a saját levünkben”, mondta.