(Demszky bajnok-e…)

Szögezzük le mindjárt az elején, hogy a politika mocsarasabb terület, a különböző címekért, rangokért, a hatalomért folyó versengésnek számtalan olyan trükkje van, amelynek a fair playhez távolról sincs köze. Bár általában ez a küzdelem is bizonyos szabályok szerint zajlik, s mondjuk egy főpolgármesteri tisztség elnyerését egyetlen személyhez köti, egyáltalán nem kell azt hinnünk, hogy a győzelem előfeltétele a személyes rátermettség és kiválóság. Demszky segítő teamje, az SZDSZ élcsapata kiplakátolta, hogy Budapest liberális város. Én ezzel szemben úgy vélem, bár nem tudom, hogy Budapest egy lestrapált, elhanyagolt, szenvedő település, s a plakát szövege csak akkor tartalmaz némi igazságot, ha a liberális szó pangást, élhetetlenséget és nyomorúságot jelent. Ki tudja? Természetesen lehet, hogy a szabad demokraták a főváros lakosait tekintik liberálisnak, azokat, akiket hajdan Kosztolányi „bús pesti népnek” nevezett. Én, sajnálatos módon, tősgyökeres erzsébetvárosi lakos vagyok, és az ottani közegben a klasszikus liberalizmus legcsekélyebb nyomát sem vélem felfedezni. Mondok néhány példát. Hajléktalan barátomat Dzsíbíszit más hajléktalanok rendszeresen kirabolják. Egykoron tanúja voltam, ahogy a Barát utcában az önkormányzat által odahozatott, növényültetésre szánt virágföldet a környékbeliek haladéktalanul széthordták. Ugyanide hozzák a közeli utcákból általam nem ismert személyek kutyáikat ürítkezni persze oly sikerrel, hogy Natasa spánielem produktumát a legkülönbözőbb idegen halmok közül kell zacskóba gyűjtenem. Vagy éppen a minap hallottam az Alsó-Erdősor utcában egy hölgy nemű parkolóellenőr, s egy afro fiatalember szóváltását, amely így hangzott: „Ön egy lelketlen és igazságtalan női személy, aki visszaél a hatalmával, és az ártatlanokat bünteti.” „Emberevő! Kannibál!” – felelte a liberális város politikailag korrekt közterület-felügyelője.
Mindezek alapján én úgy gondolom, hogy Budapest lakói csak részben liberálisok, s tömeges liberális voltukat az korántsem bizonyítja, hogy számosan szavaznak közülük az SZDSZ-re, és a lényegében semmihez sem konyító, csakis a PR-hoz értő Demszkyből örökös bajnokot neveltek. Nekem van egy olyan érzésem, hogy a leggyengébb Kádár-kori tanácselnök többet tett a fővárosért és többet értett a várospolitikához, mint ez a lánglelkű (már nem éppen) ifjú, aki mind ez ideig a szamizdat hullámain lovagolva ül egy őt egyáltalán nem illető helyen, s négyévenként minden erőfeszítés és érdem nélkül nyeri az önkormányzati választásokat. Ez az egész már-már misztikus, és teljes mértékben ellentmond a józan észnek.
Két évvel ezelőtt, nyáron Demszky feje fölött átcsapni látszottak egy többszörös botrány hullámai. Úgy tűnt, alámerül, s kicsúszik a szabad demokraták kezéből az a bombaüzlet, amit a főváros megkaparintása, irányítása és kézben tartása jelent. Demszky közben volt EU-küldött, pártelnök, a szocikkal szembeforduló vagány, azonban mostanra ő maga és pártja is rájött, hogy a bús pesti nép nem az a fajta, amely a járt utat járatlanra cseréli. Döbbenetes ez a felfedezés számomra is: a pesti lakosság megrögzött mazochista. Ennél illetlenebb dolgot nincs szándékomban állítani.
Ha Demszky tündöklésére gondolok, mindig a hihetetlen, elképesztő, megmagyarázhatatlan kifejezések jutnak az eszembe. Ha újra főpolgármesterré választják, az olyan produkció lesz, mintha ötször egymás után egy féllábú ember nyerné a százméteres síkfutást az olimpián. Ez az egész egy tipikus magyar, illetve tipikusan pesti csoda. Jobban mondva: ellencsoda. Nem a vak nyeri vissza a látását, hanem a látó veszíti el.
Hogy ezt nem csodának, hanem szerencsétlenségnek kellene nevezni? Én nem tudom…