Hadurak

Afganisztán Afrikában? Tálibok a fekete földrész szarván? Ha létrejön a szomáliai iszlám köztársaság, akkor az előző két lehetőséggel is számolni kell. Ahelyett, hogy sikerült volna elszigetelnie a radikális iszlám eszméket, az Egyesült Államok most újabb kihívással kénytelen szembesülni. A kilátások nem valami derűsek.

Fordulat állt be a Szomáliát uraló káoszban, persze korántsem békére virradt az ország: az Iszlám Törvényszékek Szövetsége elnevezésű fegyveres szervezet katonái június első hetében elfoglalták a főváros, Mogadishu nagy részét. A muzulmán csapatokkal ellenséges erők ugyan elmenekültek, de nem semmisültek meg. E héten második legnagyobb bázisukat is elvesztették, amelynek megvédésére a fővárostól északra, 90 kilométerre fekvő Jowhar körzetében erőiket összpontosították. A meggyengült hadurak ezentúl Szomáliában nem képesek feltartóztatni az iszlám milíciákat.
Az előzőekben felvázolt polgárháborús hír azért bőven kiegészítésre szorul. Mi az az Iszlám Törvényszékek Szövetsége, kik az ellenségeik? Kezdjük az elején. Szomália Kelet-Afrikában terül el az Indiai-óceán partján, az Afrika szarvának is nevezett térségben. Az ország területe majd hétszerese hazánkénak, a népesség száma jelenleg megegyezik Magyarországéval, ám a demográfiai előrejelzések szerint úgy negyven év múlva Szomália lakossága megnégyszereződik, a negyvenmilliót fogja ostromolni. A helyi törzsek a IX. században tértek a muzulmán vallásra, annak is a szunnita ágára.
Szomália fantomállam: már tizenhárom éve nem működik a központi irányítás. Két éve van ugyan ideiglenesen kinevezett államfője, miniszterelnöke, kormánya, ám semmilyen hatalmuk nincs. Az ország területét fegyveres klánok tartják ellenőrzésük alatt. Az elmúlt években voltak próbálkozások Szomália három részre osztására, de ezek közül egyiket sem ismerte el a nemzetközi közösség, ugyanis az államiság feltételei közül egyiknek sem tudtak maradéktalanul eleget tenni.


1960-ban nyerte el függetlenségét Szomália azzal, hogy Szomáliföld, amely Nagy-Britannia gyarmata volt, egyesült a régi – olaszok uralta – Szomáliával, így jött létre a Szomáliai Köztársaság. Aztán 1969-ben Mohamed Sziad Barré tábornok puccsal magához ragadta az irányítást, és csak 1991-ben, polgárháború kirobbantásával sikerült eltávolítani a hatalomból. Barré diktatórikus rezsimet vezetett, kihasználta az ország stratégiai fekvését. Sok pénzt megért a Szovjetuniónak, hogy befolyást szerezhessen Afrika szarván.
A polgárháborús időszakban megerősödtek a klánok, amelyek előzőleg is léteztek, hiszen ezek adják a szomáliai társadalom alapját. A befolyási övezetek feletti uralomról folytatott viták szinte állandó fegyveres összecsapásokhoz vezettek a klánok és az alklánok között, ezért az ENSZ 1992 végén A remény visszaadása fedőnévvel akciót szervezett az éhező lakosság ellátására, a harcok beszüntetésére. Az utóbbit főként az amerikai katonáknak kellett volna biztosítaniuk. A küldetés azonban katasztrófába torkollott, amikor szomáliai fegyveresek 1993 nyarán Mogadishuban megöltek tizennyolc amerikai katonát. Valóságos háború dúlt az utcákon. (Erről a nem kívánt bevetésről szól hatásosan Ridley Scott Sólyom végveszélyben című Oscar-díjas filmje.)
Az amerikaiak az incidens után fél évvel elhagyták Szomáliát, őket követte 1995 tavaszán az ENSZ, kilátástalannak ítélve a helyzetet. Gyakorlatilag szomáliaiak millióit tették ki a különböző területeket kézben tartó hadurak kényének-kedvének, ami még inkább romba döntötte a világ egyik legszegényebb országát. A polgárháborúban legalább 300 ezren haltak meg.


Országszerte a rend és a béke visszaállításának jelszavával arattak sikereket az Iszlám Törvényszékek Szövetsége milíciái ez év elejétől. A nyugati hírszerző ügynökségek határozottan állítják a muzulmán erőkről, hogy soraikban Al-Kaida-tagok bújnak meg. Egy vezetés nélküli ország persze mindig is alkalmas búvóhely volt a terroristáknak. Az Al-Kaida terrorszervezet például Szomáliában szervezte meg a több száz halottat követelő tanzániai és kenyai amerikai követségek elleni bombatámadásokat. Az Iszlám Törvényszékek Szövetsége azonban határozottan cáfolja a külföldi terroristák támogatásának vádját.
Az amerikai CIA is osztotta azt a meggyőződést, hogy Bin Laden szaúdi terrorvezér embereinek kiváló rejtekhelyet nyújt a szövetség, és még harci tapasztalatokat is szerezhetnek, ezért amerikai támogatással létrehozták a helyi hadurakból álló, igen beszédes elnevezésű szervezetet, amely a Szövetség a Béke Helyreállítására és a Terrorizmus Ellen fantázianévre hallgat. A terrorizmus réme lebeghetett a Fehér Ház döntéshozóinak szeme előtt: mindenáron meg kell gátolni az afganisztánihoz hasonló helyzet kialakulását.
E cél elérése érdekében az amerikaiak titkos kiképzőkkel és dollármilliókkal támogatták azokat az embereket, akik közül nem egy tizenhárom évvel ezelőtt részt vett Mogadishuban a meggyilkolt amerikai katonák holttestének meggyalázásában. Bizony, feddhetetlen és hű szövetségesre tettek szert! A dollármilliókat akár a tengerbe is szórhatták volna, a fegyverszállítmányoknak viszont jó hasznát veszik – a másik oldalon. Amióta ugyanis Mogadishuban megjelentek az első iszlám járőrök, a hadurak közül is egyre többen fedezik fel magukban a muzulmán hitet, és átállnak „a szent háború” oldalára.
Egyes külpolitikai elemzőknek a mogadishui eseményekről eszükbe jutott Kabul, az, hogy tíz évvel ezelőtt a tálibok bevonultak Afganisztán fővárosába. Van hasonlóság és van eltérés is. Ez utóbbihoz sorolhatjuk azt az erőt, amellyel hajdanán a tálibok rendelkeztek: összevethetetlenül nagyobb, mint a szomáliai Iszlám Törvényszékeké. Az egész fővárost sem tudták ellenőrzésük alá vonni, a múlt héten tömegtüntetés volt az iszlamista erők ellen az egyik hadúr által uralt külső kerületben. Pár száz, géppuskával felszerelt kisteherautóval, néhány, még a Barré-féle hadseregből maradt szovjet páncélozott személyszállító járművel vágnak neki a városok ostromainak. Tankjaik, ágyúik száma elenyésző.
Viszont a főváros meghódításának céljában igenis van hasonlóság a közép-ázsiai szélsőséges iszlámhívőkkel. Először is: ki akarják kiáltani az iszlám köztársaságot. A szomáliaiak mérsékelt muzulmánok hírében állnak, csak félve támogatják a seria, az iszlám törvénykezés bevezetéséről szóló nézeteket. A milíciák hangadói szerint az oktatásban fő szerepet kell játszania a muzulmán vallásnak, gyakorlatilag Korán-iskolákká akarják átalakítani az egész képzést. A muzulmán papok betiltanák a helyi kábítószert, a khatot. A mozikat bezárnák, mint a nyugati fertő legfőbb terjesztőit, arról nem is beszélve, hogy ezeken a helyeken a férfiak és a nők vegyesen vannak jelen. Kívánatos lenne nyilvános helyen egymástól való elválasztásuk, sőt az öltözködésüknek is az iszlám hagyományokat kellene követnie. Persze ezeket az intézkedéseket csak a nép akarata alapján rendelnék el – legalábbis most erre hivatkoznak.
Nur Barud sejk, a szunnita vallás legfőbb elöljárója a múlt héten háborút hirdetett a hitetlenek ellen. A fenyegetés főleg azon hadurak ellen irányult, akik továbbra is az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvezik. A Mogadishuba bevonuló iszlám erők vezetője, Serif Ahmed sejk szerint „ha az amerikaiak még egyszer beteszik a lábukat Szomáliába, olyan leckét kaphatnak, amelyet sohasem felejtenek el”. A főparancsnok ugyanakkor magyarázó levelet küldött a szomszédos Kenyában lévő nyugati nagykövetségeknek. Az Al-Kaidáról szólva ezt írta: „Nem támogatjuk sem terveit, sem céljait, sem módszereit azoknak a csoportoknak, amelyek szítják vagy pénzelik a terrorizmust.” Kifejtette továbbá, hogy az ő mozgalmuk vallási és nem politikai vagy katonai mozgalom. „Ha eljön az ideje, akkor a nép fog dönteni arról, hogy kikiáltsuk-e az iszlám köztársaságot, amelyet viszont mindenkinek tiszteletben kell tartania” – szögezte le Serif Ahmed sejk.
Az Iszlám Törvényszékek Szövetsége ezen a néven az utóbbi fél évben hallatott magáról igazán. A tíz évvel ezelőtti polgárháborúban is felbukkantak radikális iszlámhívők, néhány várost ellenőrzésük alá vontak, de vereséget szenvedtek a jobban felfegyverzett kláncsapatoktól. Céljaikról viszont nem mondtak le, földalatti mozgalmuk tovább élt. A kedvező pillanatra vártak, amely most jött el.
A helyszínen járt tudósítók főként arról a csömörről beszélnek, amelyet a lakosság érez a véget nem érő háborúval szemben. Mogadishuból egyáltalán nem menekültek el, sőt ahova becsapódott egy gránát, odaszaladtak, hogy megnézzék, nincs-e ismerős az áldozatok között.. (Főleg polgári személyek haltak meg az utóbbi hetek összecsapásaiban, mintegy 350-en.) „A háború ellenére az árusítás zavartalan!” – gyakorlatilag ezt a táblát is kitehették volna a boltok ajtajára Mogadishu kereskedői, ugyanis csaknem minden üzlet nyitva tartott a legnagyobb lövöldözések idején is. Az emberek arra várnak, hogy jöjjön már valaki, aki végre rendet teremt. Mindegy, hogy ki az illető, akár még a volt diktátort is visszasírják! A jelenlegi általános zűrzavarban egyetlen erő, az iszlamistáké tűnik erre képesnek.
A Monde helyszíni tudósítója közel járhat az igazsághoz, amikor gazdasági okokat sejt a muzulmánok látványos előretörése mögött. Honnan van fegyverük, lőszerutánpótlásuk és pénzük a látványos akciókra? A válasz kézenfekvő: egy olyan „kikötőből”, amelyet csak a tulajdonosa tud ellenőrizni. Mogadishunál akad ilyen, El-Maannak hívják. Az északi részen található korallszirt nagy teherszállító hajók természetes kikötésére nyújt lehetőséget. Szabályos konzorcium uralja a helyet, ura pedig a háttérbe húzódó Abukar Omar Adan. A megfigyelők szerint úgy hatezer embernek ad munkát a „kikötő”, a bevételeket csak becsülni tudják, évente több tízmillió dollár lehet.


Omar Adannak szenvedélyévé vált a vallás, és ennek tiszteletét a hozzá közel állóktól is elvárja. Pénzt és fegyvert kapnak tőle az iszlám milíciák, a géppuskás pick-upokból is annyit tud behozni az országba, amennyi csak kell. A toborzásra sem sajnálja a pénzt. Állítólag személyesen választotta ki a halk szavú milíciavezetőt, Serif Ahmed sejket, aki korábban egy vidéki Korán-iskolát vezetett. Az igazi katonai parancsnok Hassan Dahir Aweys, aki nem volt jelen Mogadishu bevételénél, ugyanis új milíciák felállításával foglalkozik az ország középső részén, így műholdas rádiótelefonon irányította csapatait a főváros ostromakor.
A csempészáruk bejuttatásának – Szomáliában nem működik semmilyen ellenőrzés, adó- vagy vámhatóság – van egy másik útja is, a levegő. A repülőgépek fogadására ott van a fővárostól szintén nem messze fekvő Aiseley leszállópálya, ezt Bashir Raghe szomáliai „üzletember” és köre uralja. Bashir Raghe sokszor adott engedélyt – természetesen ellenszolgáltatás ellenében – a CIA repülőgépeinek pihentetésére. Az amerikai kapcsolatokkal összefüggően a hadurakban felmerült egy „terroristaellenes szövetség” ötlete, és persze az a vágy, hogy Raghe rátegye kezét az el-maani kikötőre is. Januárban azonban a CIA-tól érkező pénzszállítmányt feltartóztatták a muzulmán milíciák, lövöldözés tört ki, amelyet átfogó harc követett.
Bush amerikai elnök a minap aggodalommal fogadta a Szomáliából érkező híreket. Az iraki pokol, az egyre aggasztóbb helyzetbe kerülő afganisztáni küldetés után nincs szüksége olyan méhkasra, amelyben a szövetségesekből válhatnak a legfenyegetőbb ellenségek. Amerika bármennyire is harcias képét akarja mutatni a világnak, aligha fogja megnyitni az iszlám befolyás feltartóztatásának harmadik frontját.