Újvidéki kóla

Enciklopédia énezer

A hír: Rúzsa Magdolna reklámszerződést kötött a Pepsi-Colával. Mostantól kezdve ő is – egyéb nagynevű és külföldi sztárok, avagy ahogy ma mondani szokás, celebritik mellett – a fiatalabbik üdítőitalcég arca lesz. Nagy László kérdezte: lesz még arcuk? Rúzsa Magdi válasza neki: hát persze, hisz a Pepsi-Cola arca vagyok.
Sokaknak ez csalódás. Felsóhajtanak: hát eddig tartott. Rúzsa Magdolna se különb. Belőle is termék lett, fogyasztási cikk, őt is bedarálta és saját képére faragta a globalizáció. Csinált embert a maga képére és hasonlatosságára. Ráadásul még azelőtt, mielőtt lett volna ideje valóságosan is felépítenie, megteremtenie a saját arcát. Mármint Rúzsa Magdolnának Rúzsa Magdolna arcát. A Megasztár megnyerésével ti. a történet nem befejeződött, hanem éppenséggel most kezdődik. Eposzi értelemben viszont már vége is, hisz hősnőnk célba ért, szerződtek vele, „életműdíjat” kapott. A nagy volumenű reklámszerződés olyan, akár a kitüntetés, lehetőség szerint már önhatalmú arcokat kell utolérnie. Ezért aztán Placido Domingóra kevésbé haragszunk a spagettireklámért, mint a Pepsi-reklámért Rúzsa Magdira. Illúzióink: tört tükörszilánkok a mezőn. A szerb népdal, mely oly megrendítően szólt a Megasztárban nemrég, egyesek szerint mostantól fogva hamisabb csöngésű, nincs mögötte már erkölcsi tőke. Igen ám, csakhogy Megasztár nélkül kit érdekelne most és itt, hogy egy „tök” ismeretlen magyar lány az újvidéki művházban karaokézik és időnként szerb népdalokat is elénekel?
A rúzsás kóla nyomán ez egyszer ismét átgondolhatjuk azt, ami van. Elég-e kijelenteni, hogy az, ami van, kultúrmocsok, szellemi megszállás, népbutítás, et cetera, satöbbi? Attól, hogy aktuális definíciónk szerint a televízió a szem rágógumija, okosabbak lettünk-e, s jutott-é előrébb a világ? Ha ellenállni akarunk, tudnunk kellene, ki támad, s mi kik vagyunk valójában, kollaboránsok-e vagy partizánok? Ahogy korunk nagy betegségei, a rák és a szívinfarktus sem érthetők meg a baktérium kontra immunrendszer dichotómia segedelmével, úgy a modernitás mint részben beteg állapot sem érthető meg az árulás és megalkuvás dichotómiájának segítségével.
Árulóvá vált-e Rúzsa Magdi mint a Pepsi-Cola reklámarca, s ha igen, mit árult el? Ábrázolhatjuk-e úgy, hogy egy romlatlan, tiszta, vidéki lány felment a bűnös Pestre és ott megrontották? Ábrázolhatjuk-e úgy, hogy Rúzsa Magdinak fogalma se volt arról, hova megy és mibe megy bele? Vagy netalán épp az vonzotta?
Legyünk észnél. A Megasztár nem magyar kulturális rezervátum, hanem a Pop Idol című amerikai szórakoztatóipari licenc átvétele zsűristől, versenyestől. Ugyanúgy egy licenc, mint a Big Brother vagy a Legyen ön is milliomos. Egy dologban különbözik utóbbi kettőtől, hogy míg a Big Brother, a valóságshow puszta láthatást nyújtott a nézőnek, a Legyen ön is milliomos egyfajta műveltséget, addig a Megasztár: tehetséget. Sokan úgy hiszik, hogy ahol valódi tehetség bukkan föl, ott véget ér a szórakoztatóipar, szó fennakad, lehelet megszegik, ez tévedés. A szórakoztatóipar valójában épp a tehetségre és a kreativitásra épül. Az amerikanizált könnyűzene és film irtóztató mennyiségű kreativitást önt bele a világtudat óceánjába. Nem igaz, hogy aminek ellen kívánunk állni, vagy ami bánt bennünket, az ne volna kreatív. Attól, hogy a futball a legnagyobb biznisz, még tudnak a sztárfutballisták focizni, s nem biztos, hogy igazabb az a foci, amely csak porzik és nem gólra megy.
Az se igaz, hogy a szórakoztatóipar által felkapott, majd elejtett emberek a szórakoztatóipar cirkuszi pincsi kutyái. A pincsi, ha akarna, se lehetne farkas, de az ember, sugalmazottsága ellenére is, ontológiailag szabad.
Rúzsa Magdi akarta, hogy a bulvársajtó a mellméretéről értekezzék, mert a sztárság, a megasztárság mint csomag ezzel jár. Ahogy a boksznak, az autóversenyzésnek vagy a hegymászásnak megvannak a maga fizikális kockázatai, ugyanígy az egyéni nagylétnek – nemzeti nagylétünk, hol késel az éji homályban – is megvannak a maga pszichés kockázatai. BB-Évi sorsát látva nem mondhatjuk, hogy az a húszezer ember, aki jelentkezett a Való világ 4-be, ne tudná, mi vár rá, mi várhat rá, s a harmadik generációs megasztárosok se mondhatják, hogy jé, mi történt velem. The show must go on. Business as usual.
Rúzsa Magdi szénsavas bugyborékolása ez egyszer ismét arra mutat, hogy az ártatlanság és a fejlődés közti viszony változatlanul nincs tisztázva. Egyfajta tabu. Merthogy Rúzsa Magdi volt a mi kicsi indiánocskánk, „vajdasági bennszülött”. És mi csalódtunk benne, volt képe „civilizálódni”. Azt vártuk tőle, mint amit a folklórkutató vár az érintetlen bennszülöttől, legyen megvesztegethetetlenül eredeti és szegény, s ne adja oda semmi pénzért azokat a tollakat, amelyekből azért a néprajzkutatónak is kell a gyűjteményébe egy darab. Szó se róla, nincs elkeserítőbb látvány, mint az, amikor egy öreg pápua emberevő Pespi-Cola-pólóban feszít.
Lévi-Strausstól kezdve Bartókon, Kodályon keresztül Fekete Gyuláig bezárólag – és még sokan mások, a globalizáció kritikusai – figyelmeztetnek, hogy valami folyvást megy, masírozik a veszendőbe. Hogy a fejlettség és a korrupció gesztusa egy és ugyanaz, hogy az előrelépéshez mindig önfeladáson keresztül visz az út. Eladó az egész világ? Feladott az egész világ – utolsó kenet: egyedek, törzsek, nemzetek cserélik reklámarcra önképüket, váltig hangoztatva ugyanakkor, hogy joguk van fejlődni. A baj ott van tudniillik, hogy amit mi önfeladásnak látunk, az nekik fejlődés.
Irán dúsítani akar, pedig a Koránban szó nincs plutóniumról. Az ártatlanság igenis akárhányszor veszni akar, fejlődő országok érvelnek a további erdőirtás szüksége mellett, s egyre gyakoribb a kérdés: ugyan ki kötelezheti Kínát vagy Indiát arra, hogy szegény maradjon. A harangot, mely az elpusztult ökológiai és népi értékekért – az elpusztult, pusztuló ártatlanságért – szól, épp az ártatlanságra kényszerültek, a „primitívek”, szegények és természetesek hallgattatnák el minél előbb a fejlődés jegyében. A lelkiismeret így értelmezve a gazdagok luxusa. A szegények lelkiismeretlenül gazdagok akarnak lenni, ők bizony libasültet akarnak enni, amint József Attila is megírta. Rúzsa Magdira is az vesse az első követ… Álláshirdetés. A szegénység moralistát keres. Munkaköri leírás: megindokolni, miért nem szabad pénzt keresni akkor, amikor lehet.
Álmodik a nyomor. Millió vajdasági, erdélyi és kárpátaljai lány álmodja most azt, hogy buborék a kólában. S nem kérdezi meg önmagától: a lovakat lelövik, ugye? A buborékok szétpattannak, ugye?