Zarándokok Budaszentlőrincen

Ezerháromszáznyolcvanegyben kerültek Budaszentlőrincre az egyiptomi születésű Remete Szent Pál földi maradványai a róla elnevezett egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok főkolostorába. Sírkápolnát építettek köréje, amelyet hamarosan gyógyulni vágyó zarándokok ezrei kerestek fel messze földről.
Hadnagy Bálint, a korábban vitéz katona, később maga is pálos szerzetes és neves író 1507-ben Krakkóban adta közre Szent Pál élete című könyvét. Részletesen beszámolt a szent csodáiról, amelyek jelentős hányada a budaszentlőrinci sírkápolnánál történt. Ezek főként titokzatos gyógyulások.
A szerzetes író számtalan korabeli betegséget sorol fel, amelyek elszenvedői zarándoklatuk során vagy kevéssel a sírtól való távozásuk után visszanyerték egészségüket. Voltak köztük bénák és vakok, süketek és kígyóméregtől szenvedők, sánták, paralitikusok, torokgyíkosok, „démonoktól való megszállottak” (elmebetegek), aztán szép számmal „francvarosok”, ahogy akkoriban a vérbajt (morbus gallicus) nevezték, továbbá – utólag nem azonosítható – ragályos kórok áldozatai.
A vérbaj a XV. század végén terjedt el Magyarországon. A korabeli orvosok nem tudták, mitől van és hogyan terjed. A főrangúaktól a közemberekig sokan szenvedtek tőle. Francúzkóros volt többek között Bakócz Tamás érsek, de maga a krónikás, Hadnagy Bálint is. Utóbbi, miután részt vett egy zarándoklaton, fel is gyógyult, ám az érsek nem. (Érdekességképpen feljegyezzük: Bakócz orvosa, az olasz Montagnana azt javasolta a főpapnak, használjon bőven hashajtót meg hánytatót, mulasson sokat, és minden délután „szeretkezzék derűsen és komótosan”! Szegény Bakócz hetvenéves volt, amikor ezt a bölcs tanácsot kapta…)
Hadnagy Bálint hosszan sorolja a Remete Szent Pálnak tulajdonított csodás gyógyulásokat. 1422-ben László, a siklósi várnagy felébredt tetszhalálából. Kicsit korábban egy körtvélyesi ötéves kisfiú ugyanígy járt, miután szülei a ravatalánál megfogadták: elzarándokolnak a szent sírjához. Egy szegedi varga, aki váratlanul megvakult, és csaknem egy esztendeig nem látott, azt álmodta: ha elmegy Budaszentlőrincre, visszanyeri látását. Így is történt. Egy vízgyűjtő ciszternába fulladt gyerek, kinek szülei fájdalmukban a szenthez fohászkodtak, életre kelt. Egy délvidéki asszony, Nagy Mátyásné a törökök fogságából szabadult meg, miután a szenthez fohászkodott. Egy nemesember, akit hamis vádak alapján fogva tartottak, és ki akartak végezni, Szent Pál segítségéért imádkozott, mire kéz- és lábbilincsei maguktól megoldódtak, az őt vigyázó őröket meglepte az álom, s váratlanul a börtönajtó is kitárult előtte. Azonnal a szent sírhoz futott, ahol nyakbilincse is lepattant róla.
Se szeri, se száma a titokzatos gyógyulásoknak. Egy pálos szerzetes veszedelmes kígyómarásból, egy budai diák süketségből, egy másik budai polgár pedig, aki vérbajtól szenvedett – miután elzarándokolt előbb a mai Hármashatár-hegy tövében fekvő Fehéregyházára, aztán a királyi palota Alamizsnás Szent János-kápolnájába, majd Budaszentlőrincre, végül a pesti Szent Kozmáról és Szent Damjánról nevezett kápolnához –, betegségéből felépült…
A szent sírja körül, ahogy az a csodatévő zarándokhelyeken szokás volt, hátrahagyott hordágyak és tolószékek, bilincsek, nyílhegyek, mankók, rabláncok, valamint hálaadó fém- és viaszszobrok, tanúságtevő levelek, különféle kegytárgyak és emléktáblák gyűltek ezerszám, jelezve, hogy korábbi viselőjük megszabadult gyötrelmeitől.