A bajusz és ami mögötte van

Vágni vagy nem vágni, az itt a kérdés – tűnődik A bajusz című film főszereplője az első percekben. A kérdés nem tűnik olyan súlyosnak, ám lassan mégis egyre fontosabbá, mérvadóbbá válik. Miután a változást környezetében senki nem érzékeli, a férfiban kapcsolatai, érzelmei, múltja, jelene, élete és annak értelme kezd alapjaiban megkérdőjeleződni. Urak, csak óvatosan a tükör előtt!

Egy egyszerű kérdés merül fel az egyik reggelen Marcban (Vincent Lindon), amelyet kedvesének (Emmanuelle Devos) is szegez: „Mit szólnál hozzá, ha leborotválnám a bajuszomat?” A válasz szinte sematikus, olyan, amely csak jó pár éves kapcsolat, házasság után érkezik: „Nekem így is tetszel. Igazából sose ismertelek bajusz nélkül.” Ekkor ezen egyszerű válasznak még úgy tűnik, túl sok jelentősége nincs. Ám lassan kezd kizökkenni az idő, öszszekeverednek síkjai, és előfordulhatónak tetszik, hogy bajusz soha nem is volt… De lépjünk vissza – vagy előre? – egy kicsit az időben.
Emmanuel Carrere első nagyjátékfilmje A bajusz, amelyet saját, a nyolcvanas években írt regénye alapján rendezett. A film az első fél órában – legalábbis úgy tűnik – lineárisan halad az időben, zajlik a pár kiégés felé tartó kapcsolata, hétköznapjai. A bajusz lenyisszantása után Marc először kedvesétől hallja, hogy sosem volt bajusza, majd egy barátoknál elköltött esti vacsora során vágják ezt a fejéhez, s lassan mindenütt a környezetében ezt válaszolják neki. Ahogyan a főszereplő, úgy lassan mi is kezdünk elbizonytalanodni, hogy valóban nekik lehet igazuk, ám ahogyan a férfit egy pár évvel korábbi nyaraláson készült (bajuszos) fénykép (amit csak ő lát), úgy minket a film korábbi kockái (amit csak mi látunk) „cáfolnak” meg erről. Amikor kezdjük elfogadni, hogy tényleg mi vagyunk a bolondok, és láttunk esetleg valamit rosszul, akkor kezd kavarogni az idő. Az egyre kiszolgáltatottabbá váló férfival időben, létben, térben együtt veszünk el, itt már semmi nem biztos, semmi nem igazán megismerhető – már ha egyáltalán az volt valaha is –, beleértve önmagunkat is. A férfi a nagy zűrzavar elől Hongkongba menekül, ahol a „senki földjén”, a reptér és a város közti hajóúton – amelyet megszámlálhatatlanul sokszor tesz meg oda és vissza – érzi magát boldognak. Majd hazatér szerény kis hongkongi hajlékába, ahol ágyában a kedvese várja, mintha csak pár órája látták volna egymást utoljára…
A film tulajdonképpen akárhol kezdődhetne, végződhetne, folytatódhatna, mindenhol ott egy apró kapocs, ami összeköti az egymástól a moziidő alatt távol eső jeleneteket is. Egy képeslap, egy kabát, amely a legkülönbözőbb helyen, a pár francia otthonában, Hongkongban, egy baráti pár asztalán tűnik fel később (vagy előbb). Haladunk előre, közben mégis körbe-körbe, s ezalatt az emberek körülöttünk változnak vagy éppen csak mi, de lehet az is, hogy az önmagunkról, a világról alkotott képünk alakul és tér el az úgynevezett valóságtól?
(A bajusz – színes, feliratos, francia film, 86 perc. Rendezte: Emmanuel Carrere. Forgalmazza a Budapest Film.)