A feledékeny zseni

Legkevesebb, amit Medgyessy Péterről elmondhatunk: pénzügyi zseni. Aki nem hiszi, kérdezze meg bármelyik elfogulatlan szocialistát, kimerítő felvilágosítást kap. A speciálisan magyar pénzügyi zsenialitás egy különleges adottság, semmi köze a közgazdaságtani ismeretekhez, annál több a pártállami múlthoz, a nómenklatúrához, az öszszeköttetésekhez és hasonló népboldogító intézményekhez. A pénzügyi zseni nem fejszámolóművész, nem várják tőle, hogy tisztában legyen a gazdasági törvényszerűségekkel, aktuális folyamatokkal, akár feledékeny is lehet.
No, Medgyessy ennek a kritériumnak tökéletesen megfelel. 2002-ben azzal kampányolt, hogy csak akkor jött rá, milyen alacsonyak a nyugdíjak, milyen szegények az emberek, és ez őt mennyire megdöbbentette, és ez neki rettenetesen fájt. Ahhoz képest, hogy röpke négy esztendővel korábban még pénzügyminiszter volt, igazán megható szociális érzékenységről s kóros emlékezetkiesésről tett tanúbizonyságot. Kitörlődött az is az agyából, hogy a Gresham-palota eladásáért szót emelt-e, vagy csak latba vetette tekintélyét a párttársai körében, kiment a fejéből az a jelentéktelen tény, hogy a szeszipari lobbitól potom félmilliós havi apanázsra tett szert a semmiért, nem emlékezett arra, hogy a 80-as évek végén támogatásként vagy hitelként jöttek be a milliárdok, hogy a rendszerváltozáskor az utolsó használható dokumentumtól kitisztítva adta át utódjának a Pénzügyminisztériumot. Ezek után az sem csoda, hogy megfeledkezett azon lényegtelen nüánszról, miszerint titkosszolgálati tiszt volt (mondjuk ki egyenesen: besúgó), s arra már végképp homályosan emlékezett, hogy kinek a javára s kinek ellenében titkosszolgált.
Ez a már-már betegesnek mondható feledékenység azóta is beárnyékolja pályafutását. Miniszterelnök korában, pénzügyi zseniként is megfeledkezett arról, hogy az állami kiadásoknak bevételi forrást kell teremteni, hogy az állam pénze már nemcsak úgy van, mint a létező szocializmusban, hanem azt meg kell termelni, s csak azt lehet (haveroknak, elvtársaknak, arra érdemeseknek) osztogatni, ami rendelkezésre áll. Aztán 2004-ben megfeledkezett a legalapvetőbb ismeretről, miszerint a szabad demokraták üzleti érdekeltségeit tilos firtatni. Csillag Istvántól akarta számon kérni, hova csordogálnak (zubognak) az autópálya építésére szánt milliárdok, miközben egy centiméter sztráda sem épült. A koalíció határozottan megvédte Csillagot, s Medgyessyt úgy kirúgták, hogy lába sem érte a földet. Azóta kitörlődött Medgyessy emlékképei közül, hogy az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel, sőt már azt sem képes felidézni, hogy egyik kedvelt párt-, munka- és harcostársa puccsolta meg. Most utazó nagykövetként egzotikus országokban képviseli bizonyos körök politikai, gazdasági érdekeit, azt már igazán nem várhatjuk tőle, hogy a magyar nép érdekei is eszébe jussanak.
Egy ilyen embernek kínszenvedés megírni a vagyonnyilatkozatát. Mi van, ha kifelejt valamit? Szerencsére a magyar parlament elnéző és nagyvonalú. Valójában csak jelentéktelen adminisztrációs hiba, hogy elfelejtette bevallani, miszerint a piaci érték negyedéért vásárolt telket Zamárdiban. Hogy a hajdan állami tulajdonban lévő terület privatizációjához van valami távoli köze: az aljas, méltatlan feltételezés. Medgyessy azért vehet olcsón telket, mert pénzügyi zseni. Azt sem illendő szegény Medgyessynek felróni, hogy elfelejtette bevallani az egyik cégétől kapott százmilliós osztalékát. Egy pénzügyi zseninek annyi cége van, ki győzné az összeset adminisztrálni?
Sokkal nagyobb gond, hogy Medgyessy feledékenységét messze felülmúlja a magyar választópolgárok feledékenysége.