Egy csel itt, egy csel ott

E pillanatban kétfrontos az emberek hozzáállása a pillanatnyi helyzethez Cinkotán. Egyesek arról elmélkednek, vajon Olaszország nyeri-e a labdarúgó-világbajnokságot vagy a gall kakasok – mások meg azon tipródnak, jó-e az nekünk, ha egy notórius illuzionista ül a keverőpultnál.
Ha én közvélemény-kutató lennék, már mondanám is az eredményt, amely szerint 9-1-re vezetnek a futballrajongók. Ha a mi fiaink nincsenek is ott a vébén, azért csak megdobban a szívünk egy-egy Zidane-csel vagy egy hajszálpontos Figo-beadás után. Hozzájuk képest (meg úgy, általában) Gyurcsány segédszínész csak a szatyrukat vihetné. Ugyan mi újat tud még hozni a magyar embernek ez a KISZ-fiú? Van-e még újabb csele, netán belebotlott a saját lábába? Kilőtte a labda alól a gyeptéglát?
Az igazság az, hogy az MSZP SC cseleit az évek során kiismerte a közönség. Csoda-e, ha többre becsülik a brazil meg olasz trükköket – már csak azért is, mert azok nem okoznak fájdalmat. Lám, a vébét rendező németek a szomorú vereség után is tudtak másnap mosolyogni.
Mi már évtizedek óta nem tudunk. Gondolom, nem egyedi a cinkotai példa, amiből az a szándék sejthető: hagyjuk a politizálást, hagyjuk őket békén, örvendezzünk a tévében a góloknak, szögleteknek, ők majd elvezetik helyettünk az országot. Havi mennyiért, elvtársak? Ki ne tudná, hány millió fölött rendelkezik Fletó, a mindenható, vagy a szegény megpuccsolt Medgyessy, milyen helikoptere van a megszorításokról papoló Kókának? S nekünk meg miért kell összébb húznunk a nadrágszíjat?
Én az olaszoknak drukkolok a franciák ellen. Vesszen Trianon!