Egy lábápoló a Don-kanyarból

Van így is elég nyomorúságom, még hallgassam is egész nap! – rikkant a magyar ember többsége, és eltekeri a rádiója gombját a kereskedelmi adóra. A kívánságműsor-folyamokba valóban nem szokás adóemelési és megszorítóintézkedési híreket csempészni, ott szerelmet, barátságot, szeretetet illik kérni és küldeni. Az a benyomásunk támadhat ettől, hogy az emberek alapvetően jók, sőt romantikusak is, csak nem tudják kifejezni. Segít ehhez a lágy zene, az Édes kisfiamtól Az én jó anyámig, hiszen az érzelmek párt- és társadalmi állástól függetlenül nagyjából mindenkiben ugyanúgy zajlanak.
Zsüti, vagyis G. Dénes György, eredeti nevén Gém Dénes is tudta ezt. Életét a könnyű műfajban töltötte, amelyről tudjuk, nem könynyű. Az emberek szeretnek ugyan andalogni és nevetni, de az erre rávezető impulzusnak erősnek, jónak kell lennie. Zsüti erős impulzus volt, bizonyítja ezt, hogy emléke hosszan tartónak bizonyul, dalait újra és újra előveszik, és ha e daloknak szerencséjük van, előbb-utóbb felfedezik és felélesztik őket az új generációk.
Gém György rádiós szerkesztő most az édesapjáról készített nyolcrészes sorozatot, ezzel ajánlja őt ismét a közszolgálati rádió hallgatóinak figyelmébe: Zsütiről, akiről azt tartják, ha a tengerentúlra születik, sokkal szerencsésebb, gazdagabb és híresebb lett volna. A XX. század, melynek gyermeke volt, valóban nem tartozott a szerencsés századok közé. És még majdnem azt kell gondolni, hogy három év munkaszolgálat a Don-kanyarban a relatív jobbik sorsok közé sorolható. „Lábápoló és tyúkszemvágó voltam”, idézte fel később ezeket az éveket, és mindenki nagyokat kacagott a stúdióban a történetek hallatán. Akit az élete legnehezebb, legsötétebb korszakaiban elhagy a humora, akár fel is adhatja.
Hogy mennyit is ér a G. Dénes-életmű, ha nem a szerkesztőfiú és a barátok elfogult szemüvegén keresztül nézzük? A maga műfajában valóban kitűnő. A rádióarchívum szép gyűjteménnyel is rendelkezik belőle. Jelentős előadók által hitelesített és sikerre vitt dalok és jelenetek sora. Zsüti jó tollú, ügyes és szellemes szerző, akinek titka abban lehet, hogy minden sora mögül kikacsint a közönségére, mert nagyon szereti, ha szeretik. De soha nem ripacs és mértékvesztett, mint mai utódai, mert Zsütinek még volt gyerekszobája, jó iskolája, műveltsége és saját gondolata. Ma már hiánycikkek. Pult alól sem lehet kapni. Azért jobb meg több G. Dénes György a közönséges slágergyárosnál, mert volt stílusérzéke, sőt ő maga tudott stílussá válni.
Vajon meddig értik még az utódok mindazokat a finomságokat, szellemes ötleteket, amely ott bujkálnak a soraiban? Meddig érdemes róla műsort készíteni? Akire tíz, sőt húsz év múlva is emlékeznek, már örökkévaló?
(Járom az utam…, Kossuth rádió)