Fog a falban

Utoljára ötven éve találtak mamutcsontvázat Magyarországon. A napokban a Balatonnál két példány is előkerült Akarattya, Kenese, Fűzfő térségében. Őslénytani érdekesség a javából.

Egészen más ökoszisztéma uralkodott a Kárpát-medencében, amikor a dübörgő mamutcsordák még megszokott látványt jelentettek az ősember számára. Mamutsztyeppnek hívják a szakemberek azt a dús, magas (legalább derékig érő) fűvel borított vegetációtípust, amely Ázsiától egészen a Kárpát-medencéig és még egy kicsit tovább is húzódott, és amely a mamutok alapvető életfeltétele. A legendás emlősök mintegy 40–20 ezer évvel ezelőtt élték fénykorukat, vagyis abban az időszakban, amely az úgynevezett felső pleisztocénba tartozik, de ami még fontosabb: ekkor jégkorszak volt. A „jégredőny” az Alpokat is elfedte, de a Kárpát-medencét már nem érte el. Így aztán számtalan, de mára kihalt állatfaj élhetett a Kárpátok ölelésében. Ilyen volt a gyapjas orrszarvú, a barlangi medve és oroszlán, az óriásszarvas, a bölény és az őstulok. Jellegzetes rágcsáló volt a lemming, a szibériai pocok és a füttyentő nyúl. A homo sapiens nem panaszkodhatott, bőven volt mit zsákmányolnia. Mamutot elejteni a legnagyobb dicsőségek közé számított akkoriban. A jégkorszaki emberek számos fafaragáson és barlangfestményen örökítették meg a hatalmas állatokat, amelyek a 4–6 méteres marmagasságot és a mintegy hét tonna testsúlyt is elérték.
Ma a hivatásos vagy műkedvelő magyar régészek számára szintén a legnagyobb dicsőségek közé tartozik mamutcsontvázat találni. Magyar területen összesen csupán ötször sikerült. Már fél évszázada annak, hogy utoljára mamutcsontvázra bukkantak, ez Mátraderecskén történt. E ritkaságot a gyöngyösi Mátra Múzeumban őrzik (jelenleg nem látható, mert átépítés folyik), a múzeum címerállata a mamut. A többi négy jóval régebben került elő Pécsen, Apcon, Miskolcon és Jobbágyiban. Kisebb mamutleletből több száz van, magánemberek is viszonylag könnyen bukkanhatnak mamutfogra és hasonló maradványokra, ám az igazi régészeti csemege a mamutcsontváz. Ezért szenzációs az a két lelet, amelyet a Balatonakarattyát és Balatonfűzfőt elkerülő út építése közben fedeztek fel a munkások. Mint Kordos László paleontológus mondja, bizonyos, hogy jégkorszaki mamutok csontvázáról van szó. Bár az ásatásokat a Bakonyi Természettudományi Múzeum munkatársai végzik, Kordos professzort szakértőnek hívták a helyszínre, ahol először egy fogat mutattak neki, amelyről hamar megállapította, hogy mamuté volt (a bordák, a medence- és a végtagcsontok is ezt támasztották alá). A mamutok fogai sűrűn elhelyezkedő zománclemezekből állnak, ami azt jelenti, hogy egy mamutfogon tíz centiméteren legalább 8 lemez látható, míg egy elefántfogon jóval kevesebb. Azóta több mint negyven csont került elő, így például egy 120 centiméteres agyar, egy lapocka, egy felkarcsont és egy alsó állkapocs további két foggal. Elhelyezkedésükből ítélve e maradványok mind ugyanattól a fiatal állattól származnak, amely a szakember szerint három és fél méter magas lehetett. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor előbukkant egy lapockacsont is, amely kétségkívül egy másik, kifejlett példányhoz tartozott. Elképzelhető, hogy ez a kis mamut anyja volt.
Az elkerülő út építése közben egy löszből álló domboldalba vágtak bele a gépek, így bukkantak a maradványokra a munkások, akik azonnal értesítették a zirci természettudományi múzeumot, a munkálatokat pedig leállították. Így aztán késedelem nélkül megkezdődhetett a szakszerű feltárás, amely nagy erőkkel jelenleg is folyik, mivel további mamutmaradványokra lehet számítani. Mint Kordos László mondja, gyakran előfordul, hogy a szerencsés felfedezők nem szólnak a tudósoknak, inkább jó pénzért eladják a leleteket, ezzel szemben a balatoni útépítők példamutatóan viselkedtek. A maradványokat gondosan ki kell ásni, el kell szállítani, majd preparálni kell, nehogy kiszáradjanak. Szerencsére az útépítő vállalat kellő időtartalékkal számolt, így a régészek nyugodtan dolgozhatnak, amíg mindent fel nem tárnak. A löszfalban található egyéb maradványok alapján megpróbálják a két mamut korabeli környezetét is megvizsgálni. Kordos professzor szerint meglehetősen költséges vállalkozásról van szó. A balatoni lelet esetében az ásatás és a szállítás legalább egymillió forintba kerül, a preparálás munkadíj nélkül eléri a félmillió forintot, és ha netán ki is szeretnék állítani a mamutcsontvázakat, az további forintmilliókat jelentene. Ezért lehetséges, hogy a balatoni mamutok csontvázát a nagyközönség sosem fogja látni, és a kiállítás esélyeit az is csökkenti, hogy a szakemberek amúgy is megtekinthetik a hazai viszonylatban páratlan őslénytani kincset. Mindenesetre hamarosan pályázatot hirdetnek ki a két mamut névadására.
Sajnos e felfedezés során emberi maradványok nem kerültek elő a Balaton környékéről. Pedig nemcsak a homo sapiens, de a Neander-völgyi ősember is egy időben élt a mamutokkal, itt a Kárpát-medencében is. A mamutok errefelé 120 ezer évvel ezelőtt jelentek meg, illetve 16 ezer évvel ezelőtt haltak ki. Őshazájuk Afrika, akárcsak az embereké, onnan terjedtek el több millió év alatt egész Eurázsiában. A korábbi elképzelésekkel szemben az elefántok nem a mamutoktól származnak, hanem számos közös ős köti össze őket. A mamutok legközelebbi rokona az indiai elefánt, amely az egyik közös őstől mintegy 440 ezer évvel ezelőtt vált le. Kihalásuk fő oka az éghajlat- és a környezetváltozás: eltűnt a mamutsztyepp, amely nélkül a főleg fűfélékkel táplálkozó mamut életképtelen. A hasonló termetű afrikai elefántokhoz hasonlóan a mamutoknak naponta mintegy 150–200 kilogrammnyi növényi eledelre volt szükségük, ezért a nap nagy részét táplálkozással töltötték.
Az evolúció során a kihalás nem ritka eset, az ember őstörténetében is megfigyelhető, eredetileg ugyanis legalább tizenhat emberféle (hominida) létezett, amelyek később kihaltak, és csupán az az egy maradt életben, amelynek mi is az utódai vagyunk. A mamutok tehát jórészt természetes módon pusztultak ki, az ember csak kis részben járult hozzá végzetükhöz, közismerten Észak-Amerikában és Szibériában a fokozott vadászatukkal. Az utóbbi évtizedben többször is felröppent a hír, hogy mamutot klónoznak; oroszok, majd japánok is büszkélkedtek a tervvel, de kézzelfogható eredményről eddig nem számoltak be. Szibéria és Alaszka talajából számos jégbe fagyott állat teteme került elő, a legutóbbi az általában Zsarkov-mamutnak nevezett, 1999-ben előkerült példány. Csodálatos lenne a ma emberének megpillantania egy igazi mamutot, de Kordos professzor szerint parányi az esélye annak, hogy a mamutklónozás valaha is sikeres lesz.