Megértésben összefonódó történelem

Jövőre kezdődnek a varsói zsidó történeti múzeum építkezésének előkészületei. A 2009-re tervezett megnyitóünnepségen a világ legnagyobb zsidó kulturális centrumát adják át, amely kronologikus sorrendben mutatja be a lengyel zsidóság ezeréves történetét. A második világháború utáni Lengyelország első modern múzeumának leendő igazgatója, Jerzy Halbersztadt Budapesten járt, hogy felmérje, milyen tapasztalatokkal rendelkezik a magyarországi gyakorlat e tekintetben.

Még a jelenlegi lengyel elnök, Lech Kaczynski varsói főpolgármestersége idején vetődött fel a múzeum ötlete. Hogyan értékeli az intézmény és a jobboldali kormány együttműködését?
– Amikor Lech Kaczynski még főpolgármesterként aláírta a tervezetet, kétségkívül fordulópontja volt a múzeum alakulási folyamatának. Ettől függetlenül az intézményt más politikai erők is támogatásukról biztosították. A megállapodást 2005 januárjában írtuk alá. Lengyelországban ez az első kulturális közintézmény, amely ilyen széles körű megegyezés keretében jöhet létre. Egyúttal pedig hozzájárul ahhoz is, hogy egymást kiegészítő szempontok szerint tekinthessünk történelmünkre. Ez minden politikai erőtől független, nemzetközi intézmény lesz.
– Ezek után ugyancsak furcsa, hogy a jelenlegi lengyel koalíciónak szinte nap mint nap kell konfrontálódnia az antiszemitizmus vádjával a nyugati sajtóban és Magyarországon is. A minap még a kormányt nem éppen szerető Adam Michnik is megvédte e tekintetben Kaczynskiékat…
– Az a megfogalmazás, hogy a jelenlegi lengyel kormány bármilyen formában antiszemita lenne, nem helytálló. Épp ellenkezőleg, a fő kormányzó párt határozott antiszemitizmus elleni fellépésről tesz tanúbizonyságot. Lech Kaczynski ezt ugyanúgy nyilvánvalóvá teszi Izraelnek és az Egyesült Államoknak szóló kijelentéseiben, mint a mindennapi belpolitikában. A múzeum alapításáról és költségvetéséről döntő parlamenti szavazáson 2003-ban a képviselők nyolcvan százaléka az igen mellé állt, függetlenül attól, hogy pártja jobb- vagy baloldali. Ebben a kérdésben ez a különbségtétel nem létezik. A lengyel politikai elit mérvadó szereplői mindenkor elutasítják az antiszemitizmust, és egyöntetűen ítélik el az előforduló atrocitásokat. Ez Lengyelországban amúgy elsősorban nem politikai, hanem társadalmi jelenség. Az, hogy a társadalom egy részében antiszemita nézetek tükröződnek, éppúgy a kommunizmus bűne, amely vagy megfeledkezett a problémáról, vagy szította az előítéleteket, mint a múlt század elején éledező lengyel nacionalizmusé. Szándékunk szerint ezért a múzeum inkább oktatási központ, amely a Lengyelországgal kapcsolatos zsidó és a zsidósággal kapcsolatos lengyel sztereotípiákat egyaránt felvázolja, és a párbeszéd lehetőségét kínálja fel az ellentétes nézetek számára.
– Milyen tapasztalatokat sikerült szereznie Magyarországon a Terror Házában és a Holokauszt Emlékközpontban?
– Mindkét kiállítóhely anyaga mély benyomást tett rám. Az emlékközpont főként azért, mert információgazdagon és kényességéhez méltó érzékenységgel vállalta a téma feldolgozását. A Terror Háza viszont azzal a szuggesztív erővel hatott rám, ami külsejéből is árad, és ami megérteti velünk a történelmi eseményeket, a szimbólumok jelentését és a körülöttük feszülő indulatokat. Ritka, hogy ezt egy múzeum ilyen bátran szembesítse a nézővel. Németországban például mindez egyelőre elképzelhetetlen.
– Hol a helye ma a zsidóságnak a lengyel társadalomban?
– A mai értelmiség előszeretettel beszél zsidó újjáéledésről Lengyelországban. Én ezt a magam részéről nem kedvelem, mert azt sugallja, hogy volt olyan időszak, amikor a jelenlét nem volt annyira érzékelhető, ez pedig nem lenne igaz. A most látható fellendülés lemérhető abban, hogy a krakkói zsidó fesztivált alkalmanként tízezrek látogatják, de a folyóiratok nagy száma is ezt bizonyítja. A kiváló lengyel–izraeli kapcsolatoknak köszönhetően évente százezer turista érkezik Lengyelországba, akik találkozhatnak ezzel a virágzással.
– Hasonlóan pozitív a kép az országról a külföldön élő lengyel diaszpórában?
– Még nem, vagy nem teljesen. Főként azon előítéletek miatt, amelyeket rossz emlékeikből eredően sokan továbbra is magukban hordoznak. A múzeum erről a holtpontról hivatott kilendíteni a gyanakvást, még ha elvi támogatóinktól is számos elítélő kritikát kapunk ezért. Sokan megfeledkeznek arról, hogy a II. világháború idején lengyelek tízezrei kockáztatták életüket, hogy zsidó honfitársaiknak menedéket nyújtsanak. Közvetlenül mintegy ezerötszáz lengyelt végeztek ki csak emiatt.
– Milyen volt XVI. Benedek látogatásának visszhangja a lengyelországi zsidó közösségben?
– Az a gesztus, hogy a pápa ebben az ünnepélyes pillanatban kegyelettel adózott Auschwitz emléke előtt, újra megerősítette azt a folytonosságot, amelyet II. János Pál is képviselt. Némi fenntartással csak azt fogadták, hogy nem tett említést az antiszemitizmus elleni harc szükségességéről. Figyelemre méltó azonban, hogy a soá kapcsán elsőként beszélt Isten hiányáról, amivel közelít a zsidó teológia álláspontjához. Mindannyiunk kötelessége, hogy pótoljuk ezt a hiányt.