Ostromkultúra

Libanon élni akar. Ezt pedig senki és semmi nem akadályozhatja meg. Bejrút lakossága nem hajlandó felfogni, hogy ismét visszatértek a háborús idők, és a vibráló éjszakai életet felváltotta az otthoni reszketés. Egyesek ugyanis nem reszketnek, hanem minden haragjukat és bánatukat a zenébe ölik. Egy bejrúti klubban gyűltek össze a nagyváros fiataljai, hogy meghallgassák a New Government (Új Kormány) nevű együttes utolsó koncertjét. Persze a britpop-banda nem oszlik fel, csak hűen követi korunk fővárosi együtteseinek karrierjét. Ostrom idején nem szokás koncertezni. Nem azért, mert a hangos zene tiszteletlenség volna az áldozatokkal szemben, egyszerűen stratégiai megfontolásokból jobb elsötétíteni a bombázott várost, mint üvöltő erősítőkkel és fényorgiával felhívni a pilóták figyelmét a mulatozókra. A csapat egyébként mindössze egyéves, és akkor alakult, amikor a Rafik al-Haríri volt miniszterelnök elleni merénylet után összeomlott a Szíria-barát libanoni kormány. Ők lennének az új kormány. Utolsó koncertjükön pedig mi mással is kezdhetnének, mint a Bee Gees Stayin’ Alive című slágeréve. A bejrútiak életben akarnak maradni.
Az ötlet persze nem egyedi, főként nem a sok háborút látott városban. A Summerland Hotel 1979-ben nyitott meg: őrült ötlet egy őrült városban. Akkor már négy éve folyt a polgárháború, három év múlva pedig be fog törni Ariel Saron az izraeli hadsereg élén. Ennek ellenére a világ egyik legmodernebb szállodáját adják át a Bejrútba látogató üzletembereknek. A hotel saját benzintartályt tartott tele benzinnel, hogy a hoteltaxik mindig üzemelhessenek – függetlenül a harci események okozta esetleges üzemanyaghiánytól. 1980-ban meghívták Gloria Gaynort, a kor ünnepelt diszkósztárját. A női egyenjogúságról írt himnusza új értelmet nyert Bejrútban. I will survive! Túl fogom élni! – zengte bátran az aranytorkú énekesnő, tudván, hogy a szálló biztonsági szolgálata egy 10-15 fős fegyveres alakulat támadása esetén sem esne kétségbe.
A New Government utolsó koncertje mégsem teljes siker. Az emberek a pokolba kívánják az életüket újból befolyásoló háborút, a hulló rakétákat, az elsötétült várost. A zene reményt ad, de nehéz kiszabadulni a nyomasztó hírek súlya alól. Ezeken az utcákon néhány napja még éjszakába nyúlóan sörözgettek az emberek, most pedig a környező házak leroskadtak a kockakövekre. A legnagyobb gond pedig nem az, hogy a házak ledőlnek, hiszen azokat újra fel lehet építeni. A város saját életet él, és ha sok sebet kap, legyengül, elhagyja magát. A fiatalok ezért mulatnak – sírva, mint a magyarok. Hogy Bejrút ne hagyja el magát. Hallgatják a brit popot, isznak hozzá egy Raad III nevű mérget (abszint, blue curacao, rum, gin, tequila, ribizliszörp és néhány kávéskanálnyi chiliszósz), amelyet a Hezbollah által használt, iráni gyártmányú rakéta ihletett. Részegen azért biztosan könnyebb kibírni.