Jankovits György, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületének Országos Szövetsége elnöke a napokban a magyar nyugdíjas-társadalom nevében bejelentést tett. Ha a nevezett urat meg akarnám szólítani, nagy bajban lennék, mivel elvtársnak nem akarom szólítani, ugyanis egy fikarcnyi közös gondolatunk sincsen – a hozzám hasonlók gondolkodásmódjában és szóhasználatában ennek a szónak különben is olyan pejoratív kicsengése van, amelynek még a legcsekélyebb alkalmazásától is távol kívánom magam tartani. Marad tehát a polgári és elemi udvariasság szabályai szerinti megszólítás, ami nyilván Jankovitsnak nincs ínyére, ezért elnézését kérem.
Már korábbi megnyilatkozásai is arra ösztökéltek, hogy tudomására hozzam azt, nagyon nem fészkelte be magát a nyugdíjas állampolgárok azon részének a bizalmába, akik még nem veszítették el a józan ítélőképességüknek azt a mértékét, ami nála nyilvánvalóan hiányzik.
Ám a legutóbbi ámokfutása, amiről a híradók július 14-én számoltak be, miszerint Jankovits és társai egyetértenek a kormány megszorító intézkedéseivel, mert átérzik a felelősséget az utóbbi évek lakossági túlfogyasztása miatt válságos helyzetbe került költségvetés előidézőivel, nos, ez az a pont, amire az előző miniszterelnök szóhasználatát idézve én is azt mondom: „Eddig, és ne tovább!” Nem szívesen idézgetek olyan személyektől, akiknek a tevékenysége nem tartozik életem boldog emlékei közé, de úgy remélem, hogy Jankovits és elvtársai jobban megértik a saját fészekaljhoz tartozók szófordulatait.
Röviden és tömören a következőket kívánom a tudomására hozni:
A jövőben szíveskedjen tartózkodni attól, hogy a nyugdíjasok nevében tegyen kinyilatkoztatásokat, felajánlásokat és véleménynyilvánításokat. Illetve ha tesz, tegye hozzá azt is, hogy kizárólag az egyesületének a tagsága nevében teszi. Én személy szerint visszautasítom azt, hogy a felhatalmazásom nélkül helyettem bármit is tegyen! Gondolom, vagyunk még jó néhányan, akik nem kívánjuk, hogy fogadatlan prókátorok gondolkodjanak és cselekedjenek helyettünk. Nem vagyok még szenilis, hogy elfelejtettem volna azt, aktív éveinkben milyen nyomorúságos bérért kellett dolgozni azért, hogy megfizessük a „teljes foglalkoztatás” árát. A szüleink újjáépítették az országot a romokból, és a mi korosztályunk a legjobb szakértelmével dolgozott azért, hogy egyáltalán létezni tudjon. És mi volt a jutalom? A legszerencsésebbeknek kétszobás bérházi lakás, Trabant, esetleg 70 négyszögöles hobbitelek, a „leggazdagabbak” pedig háromévente külföldre mehettek fejenként 50 dollárral. Európa jobbik fele rajtunk nevetett sajnos, és most is azt teszi.
Hová lett az általunk befizetett tetemes nyugdíjjárulék? Miért nem ennek a sorsát kutatják olyan nagy szorgalommal és igyekezettel, mint amilyennel a kormányuk szekerét tolják? Én például erre lennék kíváncsi, hiszen soha nem kaptuk meg azt a bért, amit az Európa szerencsésebbik felén élők megkaptak, hiszen ha megfizettek volna végzettségünk, tudásunk, szakértelmünk értékének megfelelően, akkor takarékoskodhattunk volna előre is, gondolva a nyugdíjasévekre. De örültünk, ha a számlák kifizetése után maradt még néhány forint egy-két könyvre és egy egészen szerény életvitelre, gyermekünk iskoláztatására. Én szégyellem a külföldi barátaimnak elmondani, négydiplomás tanárként annyi a nyugdíjam, hogy egyedül nem is tudnék belőle megélni. De ez nem az én szégyenem! És kimondhatatlanul sajnálom azokat a nyugdíjastársaimat, akik egyedül tengetik napjaikat, és akik Jankovits Györgyék terminológiája szerint „túlfogyasztottak” az eltelt években. Jankovits úr, az ön kormányfője nem átallotta kijelenteni, hogy a deficit jelentős része a nyugdíjak kifizetésére kellett! Újból felteszem tehát a kérdést: hová lett a nyugdíjas-társadalom által korábban befizetett összes nyugdíjjárulék? Sajnos tudom a választ: a vörös álom sülylyesztőjébe!
Végezetül: tudom, hogy mindennek ára van. A szocialisták újabb országlásának is. Azt is tudom, hogy ezt az árat újból az ártatlan állampolgároknak kell megfizetniük, és meg is fizettetik velünk azok, akik a „váltásnál” és nem a „rendszerváltásnál” bábáskodtak. Akik az elveszett politikai hatalmat gazdaságivá konvertálták, aztán gazdaságilag megerősödve visszaszerezték a politikai hatalmat is, és most arról prédikálnak gőzerővel, hogy „nem fog fájni”. Jankovits György és az egyesületének tagjai pedig asszisztálnak ehhez az aljas munkához, nevüket adják a politikai legitimációhoz, és megpróbálják a nyugdíjas-társadalom minden tagját magukkal húzni. De én ez ellen tiltakozom, nem adom a nevem a mocskos praktikáikhoz. Szégyelljék magukat!
Dr. Fajcsákné Papp Emőke
nyugdíjas tanár, Miskolc
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
