Sok ezer külföldi állampolgár várakozik a libanoni kikötőkben, hogy hazája biztonságos távolba menekítse Libanontól. Angolok, franciák, amerikaiak, olaszok, oroszok, magyarok szállnak fel a hajókra és a Szíriába induló buszokra, miközben a libanoniak maradnak. Ismét megtapasztalják a háború borzalmait, amely még a fiatalok számára sem újdonság. Utoljára tavaly láthattak tömegével tankokat a libanoniak a közutakon, amikor kivonult a szíriai hadsereg, miután huszonkilenc éven át tartózkodott „ideiglenesen” Libanonban. A sors fintora, hogy az izraeli hadsereg támadását valószínűleg csak az tudta volna kivédeni, hogy külföldiek, esetünkben szíriaiak vannak az országban. Nem mintha Izrael félne a szíriai hadseregtől, inkább támadásának várható következményeitől rettenhetett volna vissza, Irán esetleges hadba lépésétől, a beláthatatlan közel-keleti regionális háborútól. Libanont azonban könnyedén el tudja intézni az izraeli hadigépezet, s még meg sem izzad igazából.
A legnagyobb gondot nem is a reguláris erők jelentik számára, hanem a dél-libanoni Hezbollah gerillái. A mostani háború is így indult: a Hezbollah rakétával lőtte Észak-Izraelt, a csapatok pedig megindultak az északi szomszéd felé. Azt azonban egyelőre csak találgatni lehet, hogy miért. Egyes vélemények szerint Izrael most mutatja ki a foga fehérét, megindítja az amerikaiakkal régóta egyeztetett háborúját, amelynek a végén az Irán elleni csapás áll. Azaz most még csak kipróbálják az újabban kifejlesztett fegyvereket, Libanon pedig amúgy is könnyű gyakorlóterep, viszonylag alacsony kockázattal. Mások inkább a Hezbollah végletes butaságát emlegetik, amely akkor lő ki rakétákat Izrael felé, amikor úgyis nagy az idegesség Jeruzsálemben Gilad Salit, az izraeli tizedes foglyul ejtése miatt. Az ő véleményük szerint a viszontcsapás érthető és elfogadható mértékű, hiszen Izraelnek is joga van megvédenie magát, mint minden más országnak a világon. A kérdés igazából az, hogy a Hezbollahot egészen az elmúlt napokig terrorszervezetként elkönyvelő Izrael miért jelentette ki a katyusák megszólalása után, hogy a síita gerillák támadása egyenértékű Libanon hadüzenetével.
N. Rózsa Erzsébet szerint arról van szó, hogy a bejrúti vezetést olyan helyzetért teszik felelőssé, amelyet nem képes uralni. A Közel-Kelet-szakértő úgy véli, a Hezbollah sokkal több egyszerű katonai alakulatnál, hiszen a fegyveres egységek fenntartása mellett jelentős politikai és szociális tevékenységet folytat. A síita pártnak két minisztere ül a bejrúti kormányban, emellett iskolákat és kórházakat tart fenn, hasonlóan a Hamászhoz, amely a Gázai övezetben végzi ugyanezt a kettős munkát. A szakértő elmondta, hogy a Hezbollah szinte hagyományosan „kirobbanthatatlan” Dél-Libanonból, a hivatalos kormány pedig nem is szól bele a síita szervezet kormányzásába a déli végeken. N. Rózsa Erzsébet szerint tavaly, mikor a libanoniak megszabadultak a szíriai csapatoktól, és a demokratikus választás után felállt a valóban független bejrúti kormány, az egész világ drukkolt neki, hogy megerősödhessen és újra felvirágoztathassa az országot. „Az ideális állapot az lenne, hogy a központi vezetés gyakorolja az irányítást az egész ország felett, de a kormány Libanonban soha nem volt képes a Hezbollah lefegyverzésére” – mutatott rá a szakértő. Hasonlóan nyilatkozott a kérdésben Tálas Péter biztonságpolitikai elemző is. Őszerinte a Palesztin Hatóság és Libanon esetében is a fő problémát a gyenge kormány jelenti, ezért alakulhattak ki olyan „állampótlékok”, mint a Hamász vagy a Hezbollah. „Ezek lefegyverzésére a legjobb eszköz az állami intézmények megerősítése lenne, s nem a katonai támadások, amelyek nem távolítják el az embereket az említett csoportoktól” – szögezte le Tálas Péter.
A Hezbollah ugyanis valóban népszerű. A Közel-Kelet népeinek körében egyértelmű a vélekedés, hogy emberbaráti tevékenysége mellett tiszta harcot folytat, nem támad civilekre, katonai csapásai pedig igen hatékonyak. „Az emberek szemében ők űzték ki az izraelieket Dél-Libanonból, bármi is legyen az igazság” – mondta N. Rózsa Erzsébet. 2000-ben az izraeli csapatok – tizennyolc évnyi megszállást követően – elhagyták a dél-libanoni biztonsági zónát, amelyet azért építettek ki, hogy megakadályozzák a Hezbollah rakétatámadásait. A csoport pedig tartotta magát ahhoz az álláspontjához, hogy kizárólag a libanoni területek megszállása ellen küzd, s addig harcol, amíg Izrael nem távozik minden talpalatnyi földről. Ez Izrael szerint megtörtént, a Hezbollah azonban továbbra is visszaköveteli a Sebaa-farmok néven ismert területet. N. Rózsa Erzsébet ugyanakkor rámutatott, a Hezbollah több esetben akkor lőtt át az izraeli határon, amikor a palesztin földeken elmérgesedett a helyzet – mint például most. „Az izraeli katona foglyul ejtését követő válaszlépésekkel kapcsolható össze a Hezbollah rakétatámadása” – vélte a szakértő.
Tálas Péter szintén szoros kapcsolatot lát a két viszály között. Úgy véli, minthogy az Egyesült Államok és Izrael soha nem fogadta el a Hamászt kormányerőként, és mindent megtett partvonalon kívülre szorítása érdekében, a két állam mindenképp meg akarja akadályozni, hogy a radikális szervezet nemzetközileg elfogadott politikai erő legyen. Tálas emlékeztetett a Palesztin Felszabadítási Szervezetre, amelyet egykor terrorszervezetként emlegettek mindenütt, majd a palesztinok legitim politikai képviseletévé vált, olyannyira, hogy a szervezet fejét, Mahmúd Abbász palesztin elnököt a kevés elfogadható palesztin tárgyalópartner egyikének tartják. A szakértő elmondta, az izraeliek továbbra is ragaszkodnak ahhoz az álláspontjukhoz, hogy mind a Hezbollah, mind a Hamász, mind az őket körülvevő országok csak az erő nyelvén értenek, ezért szükséges a kemény fellépés. A biztonságpolitikai szakértő egyúttal elképzelhetőnek tartotta, hogy Izrael a Libanon elleni támadással egy biztonsági zónát akar létrehozni maga körül, megvédve magát az esetleges jövőbeni támadásoktól.
A Hezbollahot azonban valószínűleg nem lehet majd kifüstölni Libanonból, több okból sem. A legfontosabb ezek között, hogy a lakosság támogatja az irreguláris hadsereget, a választásokon a legtöbb körzetben ez a szervezet győzött. A csoport emellett nem akar elmenni, a felszámolásához pedig a jelenleg bevetettnél sokkal nagyobb erő szükséges Izrael részéről, ha egyáltalán lehetséges a művelet. N. Rózsa Erzsébet szerint ha Izrael ilyen terveket forgat a fejében, akkor a jelenleginél hatékonyabb szárazföldi hadműveleteket kell indítania. A szakértő egyébként érthetetlennek nevezte az izraeli taktikát, hiszen a hadsereg a háború során a bejrúti nemzetközi repülőteret rongálta meg, víztározókat lőtt szét a Hezbollah területétől távol, azaz kifejezetten a szomszédos ország polgári életét akadályozza, de ezzel nem a síita csoport tevékenységét bénítja meg.
Tálas Péter ezzel szemben elfogadhatónak nevezte, hogy Izrael a Hezbollah rakétatámadására légicsapásokkal válaszolt, ám kiegyensúlyozatlannak tartja a Gázai övezetben mutatott erődemonstrációt. Szerinte a Hamász elleni fellépés, az izraeli katonai akciók elrendelése elhibázott döntés volt az izraeli katonai vezetés részéről, mivel ezt követően állt a libanoni síita csoport a palesztin kormányerő mellé és kezdődött el a háború. Ugyanakkor fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a Hezbollah rakétatámadásairól minden bizonnyal előre tudtak Izraelben, mivel Jeruzsálemben tudják, milyen katonai potenciállal rendelkezik legfőbb libanoni ellenségük.
*
Tálas szerint a Hezbollah talán a legerősebb fegyveres csoport a térségben, erősebb a libanoni hadseregnél, bár nem vethető össze Szíria vagy Irán haderejével. „Fontos megjegyezni, hogy a Hezbollah nem reguláris haderő, így ki tudja használni az irreguláris hadviselés előnyeit.” Nem valószínű tehát, hogy a Hezbollah a háború során megsemmisül, az irreguláris hadseregek ugyanis más szabályok szerint működnek. „Ha egy vezetőt likvidálnak, a helyére áll egy másik, ezért így nem lehet megsemmisíteni egy ilyen fegyveres csoportot.”
Vajon eljuthat-e a háború Szíriába és Iránba? A szakértők szerint ez teljességgel valószínűtlen. N. Rózsa Erzsébet úgy vélte, az Egyesült Államok terrorizmusellenes háborúja igen rosszul halad a Közel-Keleten, míg ahol tárgyalásos úton próbálták megoldani a problémákat, ott előrelépésről számolhattak be. Példaként említette Kadhafi Líbiáját, amely önként mondott le nukleáris programjáról, és fájdalomdíjat fizetett a Lockerbie feletti repülőgép-robbantás áldozatai hozzátartozóinak. Szíriával és Iránnal azonban nem tárgyal az Egyesült Államok, ami a szakértő szerint az amerikai kormányban nagy erőt képviselő neokonzervatív politizálás ismérve. N. Rózsa Erzsébet szerint az Egyesült Államok nem szeretné lángba borítani az egész Közel-Keletet, bármennyire jellemző is a neokonzervatív gondolkodásmód a térségbeli politizálására. Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter ugyan jóval pragmatikusabb elődjénél, a külügyminisztériumban és Bush elnök környezetében mégis sok az erőpolitikát favorizáló döntéshozó, akik a háborút mindig tökéletes megoldásnak tartják.
Miközben a katonák Libanonban harcolnak, a stratégák mellett dolgozik egy lelkes szakértői csapat is, amely eladja a háborút az izraeli és a nagyvilág közvéleményének. A régi tézis szerint ugyanis a háború esetében a legfontosabb immár nem a megszerzett terület nagysága vagy az áldozatok száma, hanem a közvélemény ítélete. Ezért aztán külön PR-stratégiát dolgoznak ki a katonai vezetőkkel egyetértésben, amelynek elemei szépen elkülöníthetők egymástól. Csicsman László szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy az izraeli retorikában szinte csak azokat a kifejezéseket használják, amelyek amerikai hívó szavakként híresültek el. A terrorizmus ellenes harc, a terrorista szervezetek, az önvédelem és más szavakat minden bizonnyal egy hasonló háborús PR-cég találta ki, és ajánlotta használatukat egykor az amerikai elnöknek. Ezeket a kifejezéseket vette át most az izraeli politikai és katonai elit, igazolandó a libanoni harcokat. Az izraeliek egyébként nagyon jól használják a háborús PR-t, emlékezhetünk a nyolcvanas évek közepén eltűnt Ron Aradra, akinek a fényképe bejárta az egész világot. Most sem más a helyzet Gilad Salittal, Ehud Goldvasszerrel és Eldad Regevvel. A szakértő úgy magyarázza a helyzetet, hogy miként a palesztin társadalom, az izraeli is meglehetősen militarizált, így a katonákat ért kárt mindenki a magáénak érzi. „A terrorista szervezet elrabolta a katonákat, amit követett a Haifa elleni rakétatámadás. Ezek az események az emberekhez közelebb hozták a háborút, amelyeket meg lehetett lovagolni, hogy elfogadtassák a háborút az izraeliekkel” – mondta Csicsman László. Gilad Salit édesapját többször bemutatták a televízióban, később a miniszterelnök is találkozott a foglyul ejtett tizedes szüleivel. A Hezbollah kezére került két fiatalember hozzátartozói és Salit szülei egymással is beszéltek, erről címoldalas cikkben számolt be a Háárec izraeli napilap. A szakértő szerint majdnem minden napra jutott a lakosságnak szóló üzenetekből, amelyek mindenkit érintenek. Ilyenek a bombázások bemutatása a televízióban, a helyi történetek, emberi sorsok ecsetelése, amelyekkel folytatni lehet az izraeli lakosság lelkesítését. Csicsman László azonban nem tartja valószínűnek, hogy túlzottan hosszú ideig bírná Izrael az ilyen intenzitású támadásokat, mégpedig anyagi nehézségei miatt. A háború ugyanis nagyon drága mulatság, Izrael pedig 2000, a második intifáda kitörése óta nem tudott kilábalni a gazdasági krízisből. Ha azonban harc, akkor Izrael számára kizárólag a maximális erőbedobás az elfogadható, ennélfogva soha nem tudott alacsony intenzitású háborút folytatni. Csicsman László szerint ennek az az oka, hogy Izrael mindig preventív háborús stratégiát folytat, azaz elrettenti ellenfeleit kemény csapásaival. „Ha ugyanis elveszítene akár egyetlen csatát is, az számára akár állami létének elveszítésével járhat” – tapintott rá a szakértő az izraeli mozgatórugókra. Az ország háborús reklámtevékenységének részeként értékelte azt a követelést, hogy Libanon távolítsa el a Hezbollahot a déli országrészből, amely feltételt Csicsman szerint lehetetlen teljesíteni, Izrael pedig ezt tudja is.
Csicsman a háborús PR-ra Kuvaitot hozta fel példaként. A kuvaiti kormány ugyanis 1990–91-ben megbízta a Hill & Norton nevű amerikai PR-céget, hogy építse fel az ország imázsát az Egyesült Államokban. Mivel a Szaddám Huszein vezette Irak akkoriban rohanta le Kuvaitot, szüksége volt az amerikai támogatásra, ehhez viszont Washingtonnak kellett saját népének beleegyezése. A cég egy kis demokráciának festette le Kuvaitot, amelyet megtámadott az óriási Irak, ezt viszont elnyomja a gonosz diktátor, Szaddám Huszein, akit egyébként Hitlerhez hasonlítottak a médiában. „Napilapokban és televíziókban folyt a propaganda-hadjárat, s kimutatható statisztikailag, hogy az amerikai lakosság a kampány kezdetétől fogva egyre jobban támogatta Kuvait felszabadítását” – mondta Csicsman László. Ezek szerint a háború ugyanolyan árucikk, mint egy mosópor, legalábbis nincs nagy különbség köztük, ha eladásról van szó. Sablonok alapján végigharcolt küzdelem, amely akár országok sorsáról dönthet, a sikeres cég pedig beírhatja referenciái közé a győztes hadjáratot. A közvélemény támogatásának megszerzése tehát pénzzel és tapasztalattal valójában egyszerű matematikai művelet, képletek alapján kiszámolható az eredmény. A harcokat azonban meg kell nyerni, ez pedig mindenképp a fegyvergyártók felelőssége. A Hezbollah által használt rakéták legnagyobb része iráni gyártmány. Az izraeliek fegyvereinek többsége pedig Amerikából származik.
origo.hu
16 méter magas kútba esett egy három éves gyerek Hatvanban
