Torony Szendrőn

Rejtőzködő Magyarország

Észak-Borsod erdős hegyvidékén, a Tiszába igyekvő folyók völgyeiben járunk, régi idők emlékei nyomában. Ez a környék – a Cserehát, a Sajó és a Bódva mente, a Hernád völgye, a Tornai-medence és a Galyaság – mostanában inkább szomorú hírekben szerepel, mintsem vendéghívogató események kapcsán. Az ország talán legszegényebb, legmagárahagyottabb része ez, minden szociális, demográfiai és etnikai gonddal-bajjal. Újabban évről évre visszatérő hirtelen áradások is sújtják. Hiába hívták fel a figyelmet évtizedekkel ezelőtt arra – olyan széles körben olvasott lapok cikkeiben is, mint az Élet és Tudomány –, hogy a munka nélkül maradó, elöregedő és fogyatkozó népességű településeket legfeljebb a turizmus tarthatja életben, eddig minden szakszerű jóslat pusztába kiáltott szó maradt. A környék egyetlen igazi idegenforgalmi attrakciója, a jósvafői és Aggteleki-karszt híres barlangrendszere több látogatót vonz, mint az összes többi település együtt, pedig – amint a sorozatunkban hetek óta megjelenő cikkekből is látható – számos szép, értékes építészeti műemlék rejtőzködik e viharos történelmű vidéken.
A 4400 lakosú Szendrő szép fekvésű város az azonos nevű hegység lábánál, a Bódva folyó bal partján. 1554-ben emelkedett mezővárosi rangra, később egy ideig – 1613 és 1660 között – Borsod vármegye székhelye volt. (Városi címét 1996-ban kapta vissza.) Neve 1312-ben szerepel először írásban, Zundreu alakban; 1317–19-ben dézsmáját az egri püspök átengedte a káptalannak. Szent István titulusú plébániája 1332 és 1335 között 32 garas pápai tizedet fizetett, ez a tény jelentős településre utal. Első várát a Borsodból a tornai várispánságba vezető út védelmére a tatárjárást követő újjáépítés idején emelték. Urai az 1300-as években a pelsőci Bebekek voltak – és maradtak is egészen a XVI. század közepéig. A megye legelső kőerődítménye 244 méter magas hegyen épült. Közelében még a középkorban egy másik, alsó vár is készült Szendrőn, ez utóbbit az 1590-es években az olasz Cristoforo della Stella mérnök tervei alapján korszerű, ötszögletű, füles bástyás erőddé fejlesztették. Egy 1664-ben készült finom metszeten, valamint az 1670. évi felmérés alaprajzán jól látható, hogy a körfallal övezett belső vár magjából egy vaskos nyolcszögletű, hagymasisakos toronytest emelkedik ki. A hely jelentős szerepet játszott végvári harcok, majd a kuruc–labanc háborúk idején, de végül sok bosszúságot okozott II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek, aki ezért 1707-ben megparancsolta, hogy rombolják le Szendrő erődítményeit. Ma már csak az egykori felső várból láthatók csekély falmaradványok.
A városka közepén található a reformátusok temploma. Valamikor ezt is védőfal kerítette, azonban az öreg egyház lebontását követően, az 1800-as évek végén annak köveit is felhasználták az új templom építéséhez. Egyedül a kő harangtorony maradt meg a főutcán szép, középkorias jellegével és arányaival. A XV–XVI. században készült. Lőrésablakos falait fából ácsolt, körüljárható galéria koronázza. Ez szintén 1897-ben készült, karcsú gúlasisakját az elmúlt évtizedekben fedték újra.