Újabb pluszterheket kénytelen az állam felvállalni azért, mert a sztrádaépítések finanszírozását biztosító szerződés a korábbi határozott ígéretek ellenére még mindig nem született meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) között. A tranzakció azért bír különös jelentőséggel, mert a kormány ennek segítségével kívánja a költségvetésen kívül elszámolni az autópálya-építési kiadások legnagyobb részét, ezzel csökkentve – papíron – a büdzsé hiányát. A „deficitcsökkentő” könyvelés és az elhúzódó egyeztetések miatt az ÁAK Zrt. már korábban arra kényszerült, hogy a beruházások finanszírozására 90 milliárd forint értékű, államilag nem garantált, azaz drágább áthidaló hitelt vegyen fel. A további csúszások miatt azonban ezt a kölcsönt most szeptemberig kénytelen volt meghosszabbítani a társaság. Mintegy százmillió forintos pluszkiadást jelent ezenkívül az is, hogy az ÁAK Zrt. tanácsadói az eredetileg legkésőbb tavaly novemberre tervezett kibocsátással kalkulálva tanácsadási díjat nem kértek, ám az azóta elvégzett munkáért már fizetni kell. A Világgazdaság információi szerint a tőzsdei bevezetést megelőzően az ÁAK Zrt. először másfél milliárd eurós forrást von majd be, amelyből háromszázhúszmillió eurónyi hitelt várhatóan az Európai Beruházási Bank (EIB) nyújt.
Eközben a Bécsi Nemzetközi Összehasonlítások Intézete előrejelzést adott ki a közép-európai országok gazdasági növekedéséről, eszerint jövőre csupán hazánk marad ki a térség igen erős fejlődéséből. A Világgazdaság által ismertetett elemzés szerint Magyarországon 2006-ban mindössze 2,3 százalékos gazdasági bővülés várható, amely messze a leglassúbb növekedést jelenti a régióban. A kutatók úgy látják, a térség éllovasa jövőre Szlovákia és Csehország lesz 6,5, illetve 5 százalékos növekedéssel.
Kamatemelési várakozások. Legalább egyszázalékos jegybanki kamatemelést tartanának szükségesnek a Royal Bank of Scotland elemzői. A Világgazdaság szerint a Bloomberg által megkérdezett 11 elemző közül 7 ajánlotta eladásra a magyar forintot, ugyanakkor senki sem ajánlotta a hazai fizetőeszköz vételét. A JP Morgan, illetve a Lehmann Brothers elemzői 25 százalékpontos emelést valószínűsítenek a két hét múlva esedékes kamatdöntő ülésen. (M. Á.)
Amerikai blokád alatt maradnak a venezuelai olajszállító hajók















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!