A rádióelnök és a tények elrejtése

Ha Magyarországon a sajtó valóban a negyedik hatalmi ág lenne, nem juthattunk volna el idáig. Csakhogy a kilóra megvett liberális médiaértelmiség nemcsak ellenőrizni felejti el a neki rokonszenves baloldali kormányokat – miközben a jobboldali politikusoknak még a takarója alá is benéz –, de még asszisztál is a szélhámosságaikhoz. Nem alkalmatlanságból, hanem tudatosan. Nemhogy elmulasztja a tényfeltárást, épphogy segít a hatalomra nézve kényelmetlen tények elrejtésében. Mit várhatunk persze egy olyan országban, ahol a túlsúlyos, javarészt külföldi tulajdonban lévő sajtó és média kiszolgálja a hazai érdekekre fittyet hányó hatalmat, ahol egy bulvárlap főszerkesztőjének azért kell távoznia, mert nem tetszik a címlap a miniszterelnöknek, ahol a kereskedelmi médiumok szerződését nem piaci versenyhez, hanem politikai hűségeskühöz kötik, s ahol az állami közszolgálati televízióban reggelenként egy ízléstelen magántelevízió szolgáltat műsort, műsorvezetőként felvonultatva a legelkötelezettebb ballib újságírókat? Velük parádézik ott az a szellemi „elit”, amelyik kistehenes pólóban fényképezkedik a baloldali politikusokkal.
Újságírónak normális országban azért áll az ember, hogy ne szűnjön meg az igazság nyomában loholni. Nálunk erre a közszolgálatban jelenleg nincs módja. Rádióelnöknek pedig normális országban azért áll, hogy bizonyítsa, van ereje a kiegyensúlyozott média megteremtésére. Csakhogy honnan vehetné az erőt és bátorságot ehhez, amikor nem szakmai, hanem politikai alkalmassága okán kerül a székébe, és megbízatása azért van, mert híven szolgálja megbízóit. Such György előszeretettel vázolja fel vízióit a kiegyensúlyozott, mértékadó közszolgálati rádióról, ám amit eddig tett, abban nyoma sincs sem kiegyensúlyozottságnak, sem mértékadásnak. Ez idáig egyetlen, valóban gyors döntése volt: kipenderítette Lovas Istvánt a mikrofon elől, azóta is próbálja magyarázgatni, miért csak a jobboldali vélemény számít véleménynek a Bródy Sándor utcában. Csakhogy e magyarázat erősen sántít. Hitele akkor lenne, ha a frissen kinevezett rádióelnök figyelme nemcsak a Vasárnapi újságra vagy a Krónikára koncentrálódna, nemcsak e két műsorban vizslatná a politikai elfogultság jeleit, hanem hasonló intenzitással próbálná megregulázni például a Tizenhat óra szerkesztőit, akik évek óta mossák és dugdossák a baloldali politika szennyesét.
Magyarország a csőd szélén tántorog. Miért? Kik miatt? Ki juttatta el ide az országot? Van-e felelős? A baloldali sajtóban, sőt a közszolgálati rádióban is úgy tüntetik fel a jelenlegi tragikus gazdasági helyzetet, mint valamiféle fátumot, mely ránk repült valahonnan a világgazdaság egéről, s amelyet el kell viselnünk, mert nincs más választásunk. Erről beszéltetik a Tizenhat óra szerkesztői a szociológust, aki arra biztatja hallgatóit: volt már sok nehézség ebben az országban, de mindig túljutottunk rajta. Bizony volt már itt sok nehézség. E következmények nélküli országban a „nehézségek” okozóit nemhogy büntetni, de felelősségre vonni sem szokták. Börtönpriccs helyett ágyban, puha párnák közt szoktak elhalálozni békés öregség után. Mi meg itt maradunk a kifizetetlen számláikkal, az adósságtömeggel, az egész nyomorult örökségükkel.
Vajon miért nyugtatgat a Tizenhat óra? Miért nem azokat hívja a mikrofonja elé, akiknek érdemi mondanivalójuk lehetne? Tisztességes közgazdászokat, akiknek elegük van a hazugságtömegből, mint például Szalai Erzsébetnek, aki magát radikális baloldalinak vallja, de a felelősség és az igazmondás erősebb benne a párthűségnél, és aki a neoliberális közgazdászok Gyurcsányt támogató maszlagai helyett/mellett arról tájékoztathatná a folyamatosan dezinformált hallgatókat, hogy „az államháztartási hiány több mint 80 százalékát a felvett hitelek utáni kamatos kamat törlesztése teszi ki… A legegyszerűbb kijelenteni, hogy minden a szociális kiadásokra ment el.” A Such által a helyükön hagyott, felkészületlen szerkesztők, műsorkészítők hallgatnak arról is, amit szintén Szalay mondott a 168 Órának: „A gazdasági elit a világon mindenütt, de nálunk is nyíltan diktál a politikai pártoknak. A globális tőke – szerintem – egyre inkább ellenérdekelt a többpártrendszerű demokrácia valóságos működésében, a valódi szabadságban.”
Érthető, ha ezeket a szavakat nem szívesen hallja a baloldali hatalomnak elkötelezett média, ha rejtegeti az igazságot, mellébeszél, pedig azért fizetik, hogy igazat mondjon. Kísérletet sem tesz arra, hogy megnevezze a felelősöket, akik még az unokáink jövőjét is elherdálták, akiknek a mulasztása miatt öt ember halt meg augusztus huszadikán, és még szerencse volt, hogy csak öt. A Tizenhat óra e helyett a vihart emlegeti, külföldi tudósítóit kérdezgeti arról, hogyan szokott lenni ez máshol. Úgy tesz, mintha nagyon korrekt és aktuális lenne, pedig hazudik azzal is, ha maszatol. Kinek, ha nem a közszolgálatnak lenne a kötelessége, hogy kérdéseivel sarokba szorítsa a gyáva, sunyító politikusokat, hogy feltárja az igazságot, és megmutassa, milyen cinikus ez a hatalom?
(Tizenhat óra, Kossuth rádió)