Az intifáda globalizálása egyet jelent a terrorcselekményekre való felszólítással

A világhírű Bondi Beachen, Sydneyben egy zsidó hanukaünnepségen elkövetett terrortámadás egy olyan cselekmény, amelyet a szélsőségesek mantraként ismételgetnek. A „Globalize the intifada” jelszó alatt kommunisták és iszlamisták vonulnak a civilizált világ utcáin, és fegyveres harcra szólítanak fel a zsidók, Izrael és a Nyugat ellen. Az Ausztráliában elkövetett támadás megmutatta, hogy ennek a harcnak milyen következményei lehetnek. A Bondi Beach-i terrortámadás megmutatta, mit jelent a „globalize the intifada” kifejezés, amely valójában már sokkal több, mint egy szlogen. Életmód és ellenállási „kultúra”.

Illusztráció Fotó: SELAUK ACAR Forrás: ANADOLU

Ennek a csoportnak a nagy része támogatja azokat az állításokat, hogy az iszlámnak az egyetlen és végső politikai hatalomnak kell lennie, vagy hogy a saría sokkal jobb, mint a német törvények. A csoport tagjainak harmada támogatja az erőszakot a feltételezett igazságtalanságra adott válaszként, ami Németországban több mint háromszázezer embert jelentene. A csoport tagjainak körülbelül tizede hajlandó lenne erőszakot alkalmazni a muszlimok érdekeiért – ez körülbelül százezer embert jelentene.

Az intifáda nem egy pillanatnyi állapot, hanem egy életmód, egy ellenállási „kultúra”

Az intifáda kifejezést a palesztinok népszerűsítették 1987-ben a megszállás elleni népi felkelés során, és jelentése „lerázni” és „felkelni.” A „globális intifáda” egy olyan küzdelmi modell volt, amely megmutatta, hogy a hétköznapi emberek hogyan tudnak ellenállni egy uralmi rendszernek pusztán a saját testükkel, hangjukkal és elszántságukkal.

Az intifáda lényege, ahogy a néhai egyiptomi tudós, Abdel-Wahab El-Messiri elmagyarázta, az, hogy nem egy hagyományos, hadsereg vagy egyetlen karizmatikus vezető által irányított lázadás volt. Erőssége éppen a formális vezetés hiányában rejlett. Nem volt senki, akit megölhettek volna, nem volt parancsnokság, amit lebombázhattak volna, nem volt parancsnoki struktúra, amit felszámolhattak volna. A felkelést civilek, munkások, parasztok, anyák, gyerekek és tanárok vitték véghez. Mindannyian a mindennapi gyakorlat részévé tették az ellenállást.

Így az intifáda immunis volt a megszállók által a felkelések leverésére általában alkalmazott taktikákra. Az tette tartósá, hogy az ellenállás a mindennapi élet ritmusának részévé vált. A palesztinok munkába, iskolába, piacra jártak, és ezzel egy időben tüntetéseken, sztrájkokon vagy ellenállási akciókon vettek részt. A felkelés nem követelte meg az emberektől, hogy felfüggesszék az életüket; éppen ellenkezőleg, beépült a mindennapi létezésükbe. El-Messiri szerint ez adta az intifádának az egyedülálló jellegét: nem egy pillanatnyi dühkitörés volt, hanem egy életmód.

Az intifáda globalizálásának követelése tehát azt jelenti, hogy meg kell érteni és elfogadni ezt a tanulságot: az ellenállás akkor a legerősebb, ha decentralizált, ha mindenkié, és ha elválaszthatatlanul összekapcsolódik az elnyomás alatt való élettel. Az intifáda üzenete nem korlátozódik Palesztinára. Az intifáda egy ellenállási kultúra.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: AFP)