A szólás rabsága

Amióta a kirúgott Friderikusz Sándor helyett Győrffy Miklós vezeti a közszolgálatinak csúfolt Magyar Televízió áltényfeltáró produkcióját, A szólás szabadságát, a műsorban már meg sem próbálják tartani azt az egyébként soha el nem ért célkitűzést, hogy bemutassák a „tények mögött rejlő igazságot”. Sőt néha együtt hazudoznak a meghívott vendégekkel. A legutóbbi adásban például Győrffy egy ezredessel és Iváncsik Imrével, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárával beszélgetett az új afganisztáni misszióról. Iváncsik – akinek valójában a protokoll mellett évek óta nincs más szerepe a minisztériumnál, mint hogy a semmiről beszéljen, amikor a mindenkori tárcavezetőnek nincs kedve hazudozni vagy egy kínos ügyben elfedni a valóságot – ismét súlyos terhet vett a vállára.
Szegény Győrffy Miklósnak ugyanis A szólás szabadságába már betervezett, az afganisztáni misszióról szóló kedélyes beszélgetését kellett módosítania a lapunkban megjelent riport miatt, és az ilyen helyzeteket nehezen viseli a szervilis műsorvezető. Feszengett is az álriporter rendesen, összeszorított kézzel kérdezett rá a Magyar Nemzetben megjelent tényekre, persze kínosan ügyelve arra, hogy az információ forrását még csak véletlenül se említse a nevén.
Lapunk az afganisztáni misszió táborfalvai zárógyakorlata kapcsán többek között arról számolt be, hogy a felkészítés ugyan jól sikerült, de számos katonát, aki április óta megfeszített erővel készül a feladatra, az utolsó hetekben lecseréltek, és a misszió vezetésére kijelölt parancsnokok nagy részét is leváltották a vezérkari főnök döntései szerint. A misszió élére a kitelepedés levezénylésére kiválóan alkalmas logisztikai főtiszt helyére például olyan parancsnok került, aki nem vett részt a korábbi, szolnoki kiképzésen, és nem járt még a magyarok újjáépítési csoportjának afganisztáni táborhelyén sem. Megírtuk azt is, hogy a magyar misszió nem rendelkezik a mentésekhez saját helikopteres támogatással és elegendő számú tolmáccsal sem, akik segítenének a katonáinknak megértetni magukat a helyiekkel.
Győrffyről a műsorában egyértelműen kiderült, hogy olvasta a cikkünket, de szemernyi méltóság sincs benne ennek elismeréséhez. A szólás szabadságában készített álinterjújában úgy tett, mintha a beszélgetés közben, a gondolatok folyamát megszakítva, hirtelen jutna az eszébe arról kérdezni Iváncsik Imrét, hogy vajon milyen nyelven fog érintkezni az afgán lakossággal a magyar misszió. „Az jutott közben eszembe, hogy ezek (mármint a civil kapcsolatokért felelős tisztjeink – a szerk.) milyen nyelven érintkeznek a lakossággal? Pastu vagy nem tudom, milyen nyelvek vannak ott?” – vetette közbe az interjúja alatt a „közszolgálat képviselője”, megjátszva a tájékozatlant.
Iváncsik Imre a nyugalom szobraként válaszolt, látszott rajta, hogy sokáig nem feszegetik majd a kérdést. „Lesznek jól képzett tolmácsaink. (…) Pontosan, a nyelvet ismerő tolmácsaink lesznek, vegyesen olyanok is, akik ott élnek, és olyanok is, akiket mi viszünk magunkkal” – mondta a hatalomtisztelettől szinte összezsugorodott műsorvezetőnek. Győrffy ezek után valóban nem kérdezte meg, hogy jelenleg miért nincs elég tolmácsa a missziónak, pedig lapunkban arról a senki által sem cáfolt tényről is olvashatott, hogy a Honvédelmi Minisztérium azért nem talált megfelelő szakembereket erre a feladatra, mert spórolni akart a díjazási költségeken. Inkább olyan színjátékba kezdett az államtitkár közreműködésével, amilyet már rég láthattak és hallhattak a televíziónézők.
„Igaz-e az, hogy nagyjából egy hónappal a felkészítés befejezése előtt leváltották az egész parancsnoki karát a missziónak? És az új parancsnok nem is volt ott körülnézni se?” – bátorodott fel az előre megbeszélt menetrend szerint a köztévé ódon bútordarabja. Iváncsik Imre persze azonnal rávágta, hogy téves ez az információ, és olyan választ adott, amelyen legalább egy napig dolgozhattak a szaktárca kommunikációs szakemberei. „Egy napilapban jelent meg, arról van mindössze szó, hogy több számításba jöhető parancsnok készült a feladatra, a vezérkari főnök úr a saját hatáskörében eljárva annak ismeretében választotta ki a legalkalmasabbnak ítélt parancsnokot, hogy éppen most mi az időszerű feladat, ami eltér majd attól, amit később kell egy következő parancsnoknak végeznie, hiszen most el kell foglalni a tábort, be kell rendezni, csapatokat át kell telepíteni, az életet be kell indítani, ez egy egészen más jellegű feladat, mint amire majd később lesz szükség” – fejtette ki a műsorvezetőnek. Győrffy megérezhette azonban, hogy nincs olyan tévénéző, aki ebből a válaszból megérti a közösen kitalált üzenetet, ezért újra rettenthetetlenül az államtitkárnak szögezte a kérdést: „Tehát nem volt szó leváltásról ezek szerint?” „Nem, szó sincs róla, többen készülnek erre a feladatra, és arról van szó, hogy egy sorolás történt, hogy ki lesz várhatóan az első, második, majd harmadik váltás” – cáfolt másodszor is az államtitkár a színjáték szövegkönyve alapján, nyugodt szívvel, rezzenéstelenül.
Győrffy azonban továbbra sem nyugodhatott, hiszen ebből még mindig nem érthette meg egy földi halandó, hogy pontosan mit akarnak mondani ők ketten, az álriporter és az államtitkár. Igazi tényfeltáró módjára Iváncsik segítségére sietett, hogy együtt, harmadszorra is megerősítsenek egy nyilvánvaló hazugságot. Pontosabban a gyurcsányi kommunikáció kifejezésével élve „ne bontsák ki az igazság minden részletét”. „Tehát »A« is lehetett volna, »B« is lehetett volna, és mondjuk a »B« lett” – értelmezte Győrffy az államtitkár szavait, aki ezek után már megkönnyebbülten dőlhetett hátra a székében a mellette szinte vigyázzban ülő, némaságra ítélt ezredes balján az értékeléshez. „Igen, kitűnően felkészült, alkalmas emberek közül most a vezérkari főnök azt választotta ki, akiről úgy ítéli meg, hogy a legjobban el tudja majd végezni a tábor beindítását” – zárta le a témát a tőle megszokott elegáns mosollyal.
Híreink szerint a katonák között fénymásolatban terjed a cikkünk, miközben a vezérkar egyszerre sír és nevet. A parancsnokságok összevonása után áttelepülésre vagy nyugállományba vonulásra kényszerülő katonai vezetők és a misszióból a lepusztult laktanyákba visszaküldött hivatásos katonák most inkább kacagnak egy kicsit. A kedvezményezettek pedig ádáz lendülettel, dühödten keresik, hogy ki adta ki az információkat a sajtónak a missziónál kialakult állapotokról. A Pulitzer-emlékdíjat egykor kiérdemelt riportműsorban eközben egy szót sem szól senki arról, hogy mi lesz azokkal a katonákkal, akiket a kemény kiképzést követően lecseréltek, és most fél évig várhatják, hogy újra esélyük legyen egy jól fizető misszióra. Egy szó sem esik a köz szolgálatáért elméletileg felelős televízióban arról sem, hogy a kiebrudalt, kiválóan képzett hivatásosok helyére lépők milyen teljesítményt nyújthatnak majd a néhány hetes összetartó gyakorlatok után egy olyan országban, amelyet hadszíntérré változtattak az ellenállók és a kábítószer-kereskedők. Árva kukkot sem hallhattunk A szólás szabadságában az új parancsnokokról sem, akiknek az elődeikhez képest a nullával egyenlő a közvetlen helyismerete a magyarok táborának új helyszínén, ahol nemrég vállról indítható rakétával követtek el merényletet a magyar felderítőket is szállító holland konvoj ellen.
A szólás szabadságában szépen kihal a társalgás, és Győrffy kapcsol egy biztonságpolitikai szakértőt, hogy aztán meghajolva a vendégei előtt megköszönje a beszélgetést. A szolnoki laktanya környékén harminc katona dühödten vágja a képernyőhöz a távkapcsolót.