Bizalom előlegbe

Még meg sem kaptuk a megemelt közüzemi számlákat, még nem a megnövelt adókat fizetjük, a belpolitikai erőtér máris átalakult. A legfrissebb felmérések elgondolkodtató és némiképp meglepő változásról tudósítanak. Miközben folytatódott az MSZP szavazóbázisának lemorzsolódása, új jelenségként megindult a korábban bizonytalanná vált választók tömeges átáramlása a Fideszhez. A két nagy párt közötti támogatottság ollója szélesre nyílt, a biztos szavazó pártválasztók körében a Szövetség vagy húsz százalékot ver a szocialistákra.
Ha figyelembe vesszük, hogy a parlamenti választások után működésbe lépett a győzteshez húzás mechanizmusa, vagyis az MSZP a nyár elején még biztosan vezetett, megállapíthatjuk, hogy egy konszolidált demokrácia viszonyai között szinte példátlan mértékű bizalomvesztést szenvedett el az elmúlt hetekben Gyurcsány Ferenc és koalíciója. Emögött feltehetőleg nem csupán annak a ma már komoly társaságban nem vitatott ténynek az érzékelése húzódik meg, hogy a miniszterelnök hazugságokkal, egy (vagy inkább több) olyan programmal állította maga mögé a szavazók relatív többségét, mely azóta nyom nélkül felszívódott. Gyanúm szerint a drámai átrendeződés fő mozgatója annak lelepleződése volt, hogy az utódpárti-neoliberális kurzus nemcsak a szakadék szélére lökdöste az államháztartást, hanem a kampányban meggyőzően sulykolt állításával szemben használható koncepciója sincs a mulasztásai nyomán kialakult válsághelyzet kezelésére. Tehát a balliberális elit kormányzóképességének tragikus hiányával szembesült a közvélemény. És valóban, mintha a baloldal vezérének csupán a választások napjáig lett volna érvényes forgatókönyve. Gyurcsány egy olyan skatulyába – az álszent, hiteltelen és alkalmatlan vezetőébe – került, amiből iszonyúan nehéz lesz kilépnie.
A közvélemény-kutatások váratlan eleme a Fidesz előretörése, bázisának bővülése. Látszólag úgy történik ez, hogy az ellenzéki párt semmit sem tett e hirtelen megnyilvánuló bizalomért, inkább a népszerűtlenség lejtőjén szánkázó kormányfő hajtja Orbánék karjaiba a csalódott hadakat. Ám ez így nem pontos: a Fidesz legfontosabb tette az volt az elmúlt hónapokban, hogy a vereség keltette elkeseredés nem porlasztotta szét, így ma is egységes, a kormányzóképesség ígéretét hordozó szervezetként áll a küzdőtéren. (Az egy másik kérdés, hogy képes-e az áprilisi kudarc hosszabb távra szóló tanulságait is levonni.) Inkább előbb, mint utóbb azonban világos üzenetekre, hiteles javaslatokra is szüksége lesz, hogy a most érkező szimpatizánsokat magához kösse. Nem tarthatja fenn például annak látszatát, hogy ő sem tenne nagyon mást, mint a válságot távlat nélküli megszorításokkal kezelni próbáló kormány. Ha a Szövetség a számára kedvező politikai klímában startoló rövid, de annál intenzívebb kampányban nem ismétli meg a tavaszi ámokfutást, akkor a mostani felmérések adatai nagy valószínűséggel az önkormányzati választások eredményeiben is tükröződnek.
Október 1. tehát vízválasztó lehet. Amennyiben fehéren feketén kiderül, hogy a kormány elveszítette a társadalom bizalmát, annak közjogi kényszer híján is mélyreható következményeinek kell lennie, mint minden demokráciában. A totális hatalomkoncentráció arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc felkészült a belső támadásokra. Kiábrándult szavazókat a mostani, csökkentett üzemmódban is szerezhet a Fidesz, de az ország sorsán csak a legjobb korszakait idéző aktivitással, tehetséggel és kristálytiszta logikát követő stratégiával fordíthat. Bűn lenne elszalasztani a történelmi lehetőséget.