Röviden

Olcsóbb benzin, drágább gázolaj Szerdán három forinttal csökken a benzin ára, míg a gázolajé ugyanennyivel emelkedik – értesült piaci forrásokból a portfolio.hu. Az internetes szaklap szerint a benzinár csökkenése összhangban van a nemzetközi jegyzésárak csökkenésével és a forint árfolyamának alakulásával. (E. Cs.) Soron kívül tárgyal az Alkotmánybíróság Az ügyek kiemelt társadalmi súlyára tekintettel soron kívül tárgyalja az Alkotmánybíróság (AB) az államháztartás egyensúlyát javító különadókról és járadékról, a házipénztáradóról és az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvények kapcsán benyújtott indítványokat – tudatta tegnap Bihari Mihály, az AB elnöke. A testület vizsgálja Sólyom László köztársasági elnöknek a felsőoktatási törvény egy rendelkezését támadó, valamint az állami kitüntetésadományozás jogkörének értelmezését kérő indítványát is. (MTI) Polgárháborús harcok Irakban Tegnap ötven iraki síita fegyveres és húsz katona vesztette életét Bagdadtól délre a Muktada asz-Szadr radikális hitszónok fegyveres hívei és amerikai katonáktól támogatott iraki kormánycsapatok közt lezajlott összecsapásokban. Muktada asz-Szadr és az általa irányított síita mozgalom 2004-ben már két fegyveres lázadást indítottak az amerikai megszállók ellen. (MTI)

MTI
2006. 08. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.