Zarándoklat a cédrushoz

Az európai alkotmány kidolgozása során, de számos más alkalommal is az európai vezetők nem győzték hangsúlyozni, azt szeretnék, hogy Európának szava legyen a világpolitikában. Most a libanoni tűzszünet létrejöttével itt a kitűnő alkalom, hogy az unió világpolitikai szerepet vállaljon azzal, hogy tizenötezer fős békefenntartó erőt küld a térségbe. Hogy, hogy nem, a konferenciatermekben, ünnepi alkalmakkor megfogalmazott világpolitikai szerepvállalás aprópénzre váltása elég vontatottan halad előre.
Franciaország például felbosszantotta az Egyesült Nemzetek vezető tisztségviselőit, de különösen az amerikaiakat, amikor bejelentette, hogy az elvárt 3500 helyett mindössze kétszáz katonát szándékozik küldeni a békefenntartó misszióba. A franciáknak persze jó okuk van a tartózkodó magatartásra. A francia védelmi miniszter, Michele Alliot-Marie utalt is arra, hogy a korábbi francia részvétellel zajló békemissziók jogosítványaival problémák voltak. „Nem küldhetünk úgy oda embereket, hogy azt mondjuk nekik: látjátok, mi folyik, de nincs jogotok, hogy megvédjétek magatokat, vagy hogy lőjetek” – mondta a miniszter a francia RTL rádiónak. Emlékeztetett arra, hogy az 1990-es években Boszniában az európai békefenntartók nem voltak képesek az etnikai tisztogatásokat megakadályozni, sőt időnként az egymással harcoló csoportok túszaivá váltak. Alain Pellegrini francia vezérőrnagy, aki az eddigi 2000 fős ENSZ békefenntartó erőket vezette Dél-Libanonban, a jelenlegi helyzet törékenységére figyelmeztetett, mondván: „A térség nem mentes provokációktól vagy magányos akcióktól, amelyek mindent felboríthatnak.”
A francia hezitálást azonban mind az ENSZ-ben, mind az Egyesült Államokban erős kritika fogadta, a vezető amerikai lapokban (például New York Times, Washington Post, Los Angeles Times) egymást követve jelentek meg szerkesztőségi cikkek, sürgetve Franciaországot a nagyobb szerepvállalásra. Párizs végül is beadta a derekát, és Jacques Chirac bejelentette, hogy mintegy kétezer katonával járul hozzá a békemisszióhoz. Lehet persze, nem annyira az amerikai kritika késztette Párizst erre a lépésre, hanem az, hogy időközben Romano Prodi olasz miniszterelnök pályázta meg az „Európa vezető külpolitikusa” státusát, amikor bejelentette, hogy az olaszok háromezer embert küldenek Libanonba, de egyben maguknak követelik az ENSZ-erők feletti parancsnokságot is. Ugyanakkor az olaszok is óvatosak. Massimo D’Alema olasz külügyminiszter ugyanis arra figyelmeztetett, hogy Olaszország megváltoztathatja elkötelezettségét, ha Izrael folytatja a támadásokat, és megszegi az ENSZ által létrehozott tűzszünetet. „Helyes törekvés lehet a Hezbollah lefegyverzését követelni, de ha az izraeli hadsereg folytatja a támadásait, nem küldjük oda a katonáinkat” – mondta az olasz külügyminiszter. E tekintetben maga az ENSZ-főtitkár, Kofi Annan is úgy nyilatkozott, hogy a kialkudott törékeny békét az izraeli támadások veszélyeztetik, és egyben a libanoni kormány tekintélyét is aláássák.
Eddig az uniós tagállamok harmada jelezte, hogy csapatokat küld Libanonba, összesen nagyjából hétezer katonával.