MI A MAGYAR?

Augusztus hó 1-jén. Tehát én is elbúcsúztam hazulról. Vajon láthatom-e még viszont az otthon maradottaimat? Végre késéssel beérkezett a zsúfolt vonat, melyen én is utaztam. Négy órakor a vonatban ültem, mely kirobogott az állomásról. Vonatunk, amerre ment, az állomásokon megható jelenetek játszódtak le, mivel a fiú a szülőtől, feleség a férjtől, testvér a testvértől búcsúzott. De emellett a lelkesedés is erősen nyilvánult meg.
Nagyobb állomásokon, mint Győr, Komárom stb. vonatok állnak felszerelt katonasággal, kiket már biztos cél felé visznek. Így érkeztem a délelőtt folyamán Budapestre. Itt a tolongás és forgalom leírhatatlan. Innét már csak katonavonatok közlekednek.
Végre délelőtt 11 órakor előáll a Kassa felé induló vonat… Az állomások képe erre is olyan, mint az előbb említettek, hol vonatunk megállt, a népek lelkesedésre buzdítottak. Így ért vonatunk este tíz órakor Kassára.
Két ízben voltam Kassán, elég jó vagyok benne tájékozva, de most alighogy reá ismertem. Hogy itt mily kép tárul az ember elé, az hallatlan, a városban menni alig lehet. A járdák, kapualjak, középületek, vendéglők telve vannak berukkolt egyénekkel. Mikor leszálltam a vonatról, mindjárt találkoztam ismerősökkel, kikkel több vendéglőben jártunk, hogy valami vacsorát kaphassunk, de persze ez már nem sikerült, mindenütt kifogyott az élelmiszer. Így bementünk a kaszárnyába… itt már otthoniasan éreztük magunkat, miután volt elég ismerős. Az éjet jobbára ébren töltöttük. […]
17-én: Reggel hat órakor ütegünk menetkészen állott. Divisiónk a nagy gyakorlótérre vonult, hol előbb tábori misét hallgattunk, utána pedig Rádl divisiókommandant előtt, ki az eskü szövegét olvasta, letettük az esküt. Ezután a tábori lelkész magas szárnyalatú és buzdító beszéde következett, mely soknak könnyet csalt a szeméből. Isten áldását kérve fegyvereinkre azzal fejezte be beszédét, hogy nem vitéz ellenséggel lesz dolgunk, hanem oly szánalmas csapattal, kit nem a hazájáért való lelkesedés, hanem a kancsuka és a mindenféle válogatott fenyítékek félelme visz a harcba…
18-án: Királyunk születésnapján reggel korán keltünk, igaz, nem is igen pihentünk az izgatottságtól. Szép idő van. Ütegünk az udvaron állt, kerekei virággal díszítve, csövei szinte befonva.
Nyolc órakor, az ima elfúvása után ilyen díszesen kiindult ütegünk a kaszárnyától a vasúti állomásra. Az első ágyún egy hatalmas nemzeti zászló lengett, a legénység, úgyszintén a lovak, mind kivirágozva voltak.
Így mentünk keresztül Kassa városán a nép tüntetése között. De sírás is volt elég a Julcsák és Marcsák részéről, kiket ily hirtelen itt hagynak a katonafiúk. Megemlítésre méltó azon eset, mikor a kaszárnyából kiléptünk, és az utca sarkához értünk, egy öreg anyóka szenteltvízzel hintett bennünket, és azt jósolta, győzni fogunk, de sok vérbe fog kerülni. Megérkezve az állomásra azonnal hozzáfogtunk a bevagonírozáshoz, mely rövid idő alatt meg is történt. Délben 12 órakor pedig 60 vagonból álló vonatunk 2 hatalmas mozdonytól vontatva prüszkölve kiindult a kassai pályaudvarról Mezőlaborc felé.
Ezután, míg vonatunk magyar földön ment, lelkes tüntetésben volt részünk a civil nép részéről. Az állomásokon, hol megálltunk, gyümölcsöt, süteményt, cigarettát, virágot osztogattak… Vonatunk éjjel érkezett Mezőlaborc határállomásra. Ezek után átléptük az osztrák (galíciai) határt… Mezőlaborcon kétfelé vették vonatunk, miután itt már igen hegyes vidék van, így folytattuk tovább utunk Przemysl felé, hova huszonnégy órai utazás után megérkeztünk. Idáig már újból egyesült vonatunk. […]
26-án: Reggel öt órakor battériánk készen áll az indulásra, szép, tiszta nap mutatkozik. Már tudtuk, hogy az ellenséges határ nem messze lehet. Belzecig az úton már látható volt a betörő ellenség pusztítása és rablása. A határhoz közel fekvő falvak ki voltak rabolva, több községet felperzseltek. Az országút telefonoszlopai mind ki voltak vágva, a drótok szétszaggatva. Belzec határában már voltak harcok, ezt bizonyítják a rögtönzött fedezékek, továbbá az elesettek sírjai.
Fél hatkor érkeztünk, az ellenséges földön vagyunk!
(Horváth Pál első világháborús naplója, 1914)