Üzbegisztántól Kolimáig

k ö n y v e s h á z

A rendszerváltásig szinte alig lehetett beszélni a második világháború utáni lágerek népéről, a hadifogságba esett magyar katonákról, a Magyarországról elhurcolt civilekről és a hazánkban tartózkodó szovjet katonai bíróságok által politikai okokból elítélt, többnyire ártatlan személyekről, akiket szintén a gulág különböző táboraiba szállítottak. Tudományos munka, felmérés pedig egyáltalán nem jelenhetett meg a magyar áldozatok százezreiről a nyilvánosság előtt. Az elmúlt tizenhat évben a szabaddá lett kutatások révén részben feldolgozták a szovjet lágerekben raboskodó magyarok sorsának kérdéseit, és megtudtuk, mi történt valójában. Izgalmas dokumentumkönyv jelent meg a témáról több mint hatszáz oldalon, amelyben orosz és magyar történészek először adják közre magyar nyelven az 1941 és 1953 közötti időszak hadifogolyügy-irányításra a Szovjetunióban létrehozott önálló központi szerv iratanyagait. Azt már tudtuk a szibériai és kazahsztáni javító-nevelő táborokban egy évtizedig raboskodó Rózsás János és Menczer Gusztáv volt politikai elítéltek kutatásaiból, hogy több mint nyolcszázezer magyar szenvedte meg a háború következményeit a Szovjetunióban. Háromszázezer ember sohasem tért vissza. Mi lett velük? Odavesztek, elpusztították őket? Ez még további kutatásokat igényel. A Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban dokumentumkötet orosz levéltári adatokkal is igazolja a nagyszámú magyar elhurcolását. Ugyanis a Szovjetunió Belügyi Népbiztossága Hadifogoly- és Internáltügyi Főparancsnoksága 2. ügyosztályának kimutatása szerint 425319 magyar hadifogoly tartózkodott 1945. június 18-án a Szovjetunió különböző munkatáboraiban. Ebben nincsenek benne a malenkij robotra elhurcolt magyar százezrek és a több mint negyvenezer magyar internált. Felmérhető, hogy a háborúban részt vevő államok közül milyen aránytalanul büntethették meg hazánkat, hiszen az adatokból kiderül, hogy a Szovjetunió 500 hadifogolytáborának 3000 táborrészlegében összesen 2 688 275 különböző nemzetiségű rab dolgozott. A német hadifoglyok száma 1 947 593 főt tett ki, létszámban mindjárt mi következtünk másodiknak, az osztrák és román hadifoglyok körülbelül százhúszezren voltak, a lengyelek harmincnégyezren, az olaszok húszezren végeztek kényszermunkát.
A könyv orosz és magyar szerkesztői betekintést adnak a hadifoglyok elhelyezéséről Üzbegisztántól Ukrajnán át egészen Szibéria legkeletibb területéig, Novoszibirszkig, Kolimáig. A dokumentumkötet részletesen tárgyalja a hadifoglyok élelmiszer- és ruházati ellátmányát, orvosi-egészségügyi ellátását, a munkaerő hasznosítását és a politikai átnevelő munkát, amelyet az orosz politikai tisztek, komisszárok végeztek a hadifoglyok között. Mindent, ami az átnevelő munkatáborokban történt, közvetlenül Berija belügyminiszternek jelentették. Döbbenetes szembesülni a táborok, kórházak melletti temetők jegyzékével, ahová magyarokat földeltek el.
Érdemes kézbe venni az Orosz Állami Katonai Levéltár által forrásként használt dokumentumkötetet, mert a más véleményen lévő hazai történészek számára is igazolhatóvá teszi, hogy a gulág munkatáboraiban éveket töltő magyarok csaknem nyolcszázezret meghaladó száma valós tény. Ezt a tényt nem kerülhetjük meg, nem tehetünk úgy, mintha a hadifoglyok, internáltak, politikai elítéltek és a malenkij robotra elhurcolt civilek sorsa puszta manipuláció volna, megrázó és hiteles vallomásuk, személyes tanúságtételük a kitaláció birodalmába tartozna.
(Magyar hadifoglyok a Szovjetunióban. Dokumentumok [1941–1953]. Magyar–Orosz Levéltári Együttműködési Bizottság. Moszkva–Budapest, 2006. Ármegjelölés nélkül)