Diadalkapu

Az osztrák császár és magyar király 1904. április 18-án a következő leiratot intézte a magyar miniszterelnökhöz:
„Kedves Gróf Tisza!
A magyar történelem kiváló alakjai közül egyedül II. Rákóczi Ferenc hamvai nyugszanak idegen földben, s e hamvak hazaszállítása a nemzetnek ismételten kifejezett közóhaját képezi. Hála legyen érte az isteni gondviselésnek, azok az ellentétek és félreértések, amelyek súlyosan nehezedtek elődeinkre hosszú századokon át, ma már egy végképp letűnt korszak történelmi emlékeit képezik. Király és nemzet kölcsönös bizalma és az alkotmány visszaállított békés uralma megteremtették a trón és a nemzet között a sikeres egyesült munkásság alapfeltételét képező összhangot. Keserűség nélkül gondolhatunk tehát vissza mindannyian a mögöttünk álló borús korszakra… […]
Ennélfogva utasítom, hogy II. Rákóczi Ferenc hamvai hazaszállításának kérdésével foglalkozzék, és erre vonatkozó javaslatait elvárom.
Kelt Bécsben…
Ferenc József s. k.”
Hosszú út vezetett ide. Túl voltunk a nemzet mindmáig legélőbb magyar történelmi személyiségének, Kossuth Lajosnak a temetésén is, akinek a hamvait 1894-ben – a király és a kormány akarata ellenére – a főváros szállíttatta haza. Ennek előtte a mitikus magasságokba emelkedett Rákóczi újratemetését már az 1860-as évektől kezdődően többen felvetették. Szlávy József miniszterelnök ingerülten reagált a felvetésre 1873. november 27-én: „Azt hiszem, a Tisztelt Háznak és a miniszterelnöknek, bárki legyen az, és az országnak sokkal közelebbről érdeklődő dolgai vannak, hogysem ezzel foglalatoskodjék.”
Ismerősen visszhangzottak a szavak a XX. század újratemetéseinek kezdeti időszakában…
Serkentően hatott a Rákóczi-hamvak hazaszállítására, hogy 1889. október 7-én a másodízben Konstantinápolyban tartózkodó Thaly Kálmán – Fraknói Vilmos kanonok társaságában – a Szent Benedek-templomban felnyittatta Rákóczi és Zrínyi Ilona sírját. Kétségtelenné vált, hogy a fejedelmet oda temették el, és maradványai sértetlenek. Édesanyjának csak a koponyáját találták meg. Az 1906-ban elvégzett antropológiai vizsgálatok szerint: „A csontvázból összesen 107 csontdarab gyűjtetett össze. […] A csontváz összeállíttatván 190 centiméter magasnak állapíttatott meg. Maga az egész csontváz eme magas termethez arányosan erőteljes kifejlettséget mutat fel. A rendesnél valamivel nagyobb a koponya, a koponyán lévő csontnyúlványok, valamint a végtagok csontjainak erőteljessége, a csontváz a közönségesnél erőteljesebb férfiúra vall. […] Fontos körülményként említendő meg, hogy a koponyatető egy ezüstfonalú horgolt hálódarabbal volt födve, mely a koponya aljához volt erősítve. E selyemhálóval való rögzítés bizonyára azért alkalmaztatott, hogy a bebalzsamozás végett kivágott csontdarab a fejtetőről le ne csússzon.”
E sorok olvastán az ember Mányoki Ádám hiteles és kiemelkedő művészi értékkel bíró olajképére gondol, akinek 1708-ban ült modellt a fejedelem.
Amikor Kossuth Lajos meghalt, Thaly Kálmán átadott Rákóczi Ferenc szemfedőjéből egy darabot Ambrozovics Lajos bajai főispánnak, Kossuth unokaöccsének, aki ezt az ereklyét Kossuth szívére helyezte. A függetlenség két harcosa, a „szabadító herceg” és a „népdalok hőse” így találkozott a halálon túl.
Az események a Rákóczi-szabadságharc kirobbanásának 200. évfordulója előtt gyorsultak fel. A parlament 1902. december 13-i ülésén Thaly Kálmán hosszú beszédben ecsetelte a korábbi harminc év történéseit, és felkérte a miniszterelnököt, hogy vesse latba befolyását az 1715. évi 49. tc. eltörlése érdekében, amely hazaárulónak minősítette a fejedelmet. „Rákóczi neve meg van bélyegezve az ország törvénykönyvében – írta Mikszáth 1882-es országgyűlési karcolataiban –, és aki a leghívebb vala: messze száműzetésből gyászolja hazáját.”
Rákóczi és bujdosótársai földi maradványainak hazaszállítására végül 1906 őszén került sor. Ahogy R. Várkonyi Ágnes rámutatott: „A Függetlenségi Pártnak, amely most kormánypárt lett, szüksége volt valamire, amivel elkápráztatja az országot. A miniszterelnöki posztról 1906. április 8-án távozott Fejérváry Géza utóda Wekerle Sándor lett, az ellenzéki programját a kormányzati pozícióért feladó Függetlenségi Párt színeiben. Az a Wekerle, akinek első miniszterelnöksége (1892–1895) idején került sor Kossuth Lajos temetésére, és akinek a kormányában helyet kapott Kossuth fia, Ferenc is.”
Wekerle október 17-én részletesen tájékoztatta az uralkodót a hivatalos ünnepségek menetéről. Felterjesztése végén hozzátette: „Mély alázattal kérem császári és apostoli királyi Felségedet, hogy jelen legalázatosabb előterjesztésem tartalmát legkegyelmesebben tudomásul venni méltóztassék…”
A Kelet nevű 1200 tonnás tengerjáró hajó szállította a hamvakat a Fekete-tengeren át Constantáig, onnan pedig vonaton folytatták útjukat Budapestig, illetve Kassáig és Késmárkig. Orsován, az első magyarországi városban ünnepélyes külsőségek között vették át Rákóczi Ferenc és társainak földi maradványait. Október 28-án reggel gördült be a vonat a fővárosba, közben azonban megállt többek között Szegeden, Kiskunfélegyházán, Kecskeméten, Nagykőrösön, Cegléden és Monoron. A Keleti pályaudvarról Rákóczi és híveinek hamvait a Szent István-bazilikába, Thökölyét a Deák téri evangélikus templomba vitték.
Az uralkodót tájékoztató felterjesztésben olvashatjuk: „… II. Rákóczi Ferenc fejedelem, anyja, Zrínyi Ilona és fia, József herceg halottas díszkocsija hat fehér lótól vonva. Minden pár lovat két csatlós vezet féken, nyeregben ülő három lovásszal. A koporsó arany lángnyelvekkel hímzett bíborszínű terítővel van letakarva, közepén a Rákóczi- és a Zrínyi-címerrel. […] A menet indulásától kezdve a templomba bevonulásig az összes templomok harangjai zúgnak, s a menet útvonalán az összes gázlámpák égnek. A közönség, illetőleg a háztulajdonosok felkéretnek, hogy az útvonalon fekvő házaikat díszítsék fel.” Leírhatatlan volt az a pompa, amelybe a főváros öltözött. A Kerepesi út (1906-tól Rákóczi út) Baross téri végpontján diadalkapu állt. A bazilikában a koporsókat mennyezetes ravatalra helyezték, amely mellett országgyűlési képviselők álltak díszőrséget. Körben régi Rákóczi-zászlók és koszorúk fényesedtek. Az istentisztelet után a nagyközönség délután négy óráig elvonulhatott a ravatal előtt.
Ólmosi Zoltán történész, az újratemetéssel kapcsolatos dokumentumok egyik kutatója állítja:
– A temetés nagy népünnepély volt. Hasonló megmozdulás sem eladdig, sem utána nem volt hazánkban. A történelmi Magyarország minden városában és községében, felekezetektől és nemzetiségektől függetlenül, fejedelmet éltető megmozdulásokra került sor. Ez az időszak – 1910-ig – az utolsó esélyt kínálta Magyarországon a felfelé vezető úthoz. S ha nem jönnek közbe a háborúk, a demokrácia is hamarabb ideért volna.
A hazai újságok és a távirati iroda napokon keresztül hatalmas terjedelemben számoltak be az újratemetésről. Az MTI például október 27-én a következőket írta:
Kolozsvár: „Reggel az összes harangok megszólaltak, az egyházakban istentiszteletek és az iskolákban alkalmi ünnepélyek voltak. A város fel van lobogózva.” Nagyvárad: „Az izraelita templomokban a Rákóczi emlékére tartott ünnepi istentiszteleten jelen voltak a város előkelőségei. Este a Szigligeti-házban zsúfolt nézőtér előtt díszelőadás volt, amelyen Liptay Károlynak Rákóczi jön című drámáját óriási sikerrel adták elő.” Kassa: „A hétfői ünnepségre lázasan folyik a készülődés. A város már ünnepi díszben áll. A főutcán felállított póznákon 70 törvényhatóság zászlaja leng. A vendégek nagy számban özönlenek Kassára. A rendezőbizottság kénytelen volt sok utólagosan jelentkezett küldöttséget visszautasítani.” Szakálháza: „A település német ajkú polgársága nagy tömegben jött ki az állomásra, ahol az iskolás gyermekek, kezükben színes lámpákkal, tanítóik vezetése alatt csoportosan állottak fel. A koporsókra Lovanek János helyezett koszorút, majd egy Müller Jakab nevű kisfiúcska alkalmi költeményt szavalt.” Zsombolya: „A fejedelmi hamvakat szállító vonat 8 óra 30 perckor robogott be a pályaudvarra fáklyások sorfala között. A vonat megérkezésekor a lövészek díszlövést adtak le, Csicsáky Imre pápai kamarás beszentelte a koporsókat, majd utána Theisz János billédi esperes beszélt… A vonat ötpercnyi tartózkodás után indult további útjára. Az állomás homlokzatán Pro libertate felírás volt olvasható.” Szeged: „10 órakor volt a tedeum a belvárosi templomban. Utána a törvényhatóság tagjai kijöttek a templomból, mire kiosztották a fáklyákat. A menet a templomtérről indult el a vasúthoz, elöl lovas rendőrök, azután a hatóságok, majd a vidéki küldöttségek zászlók alatt. Vagy 200 koszorút vittek ki. Mintegy 30 ezer ember tolongott. A sokadalom olyan nagy volt, amilyet még Szeged nem látott.”
A Magyarország című lap 1906. október 29-i számában olvashatjuk előző napi keltezéssel:
„Harangok zúgása, a főváros népének áhítatos sorfala között vonult be a magyar fővárosba ma II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Zrínyi Ilona, Bercsényi Miklós és egykor száműzött hős társaik. Mély meghatottsággal, hódolatteljes tisztelettel fogadta visszatért hőseit a nemzet. Nemcsak Budapesten, az ország szívében, hanem az egész országon keresztül, ahol a fejedelmi hamvakat vivő vonat Orsovától Budapestig való útjában elhaladt, mindenütt mélységes hódolattal és lelkesedéssel áldoztak a nagy fejedelem emlékének. Megható volt a nemzetiségek lakta vidékek hódolata, de különösen fényes, imponáló volt a nagy alföldi városok valóban gyönyörű ünnepe.”
Eötvös Károly a Pesti Hírlap október 28-i számában így fejezte be írását:
„Temetést végez a nemzet. De nem gyászos munkát. Csak a múltnak gyalázatát temeti el örökre. Ama dicső hamvak elhelyezése itthon a nemzeti diadal munkája. A lobogókat ne borítsa gyászoló fátyol, ragyogjon azokon a napnak minden sugara, múltunk minden dicsősége s a honfiszívek örökké égő szeretete.”
Thaly Kálmán elévülhetetlen érdemeket szerzett a hamvak feltárásában és hazahozatalában, de „irodalmi” ténykedése megosztja a történészeket. Ólmos Zoltán szerint hamis Rákóczi-képet próbált elhitetni az emberekkel. Ismeretes, hogy kuruc kesergőket írt, amelyeket aztán az eredetiség látszatával ki is adott. Beszédeiből korszerűtlen nemzetfelfogás tükröződik vissza. Egyebek mellett nem volt hajlandó elfogadni Rákóczi emberi gyengeségeit, hibáit. Mindenekelőtt vallásosságát hangsúlyozta, és azt, hogy szívét – kérésére – a franciaországi Grosbois-ba, a kamalduli rend zárdájába küldték, ahol a fejedelem menedéket talált száműzetése első éveiben. Más kérdés, hogy a francia forradalom idején a kolostort lerombolták. Néhány évvel az újratemetést követően Szekfű Gyula A száműzött Rákóczi című kötetében – nagy vihart kavarva – gyökeresen szakított azzal a képpel, amely a fejedelemről a századfordulós Monarchia köztudatában élt. (Egyes kutatók szerint Rákóczi mulatót kapott XIV. Lajos francia királytól, és egy időben ebből tartotta fenn magát.)
– Mi az újratemetés üzenete a századik évfordulón? – kérdezem a történészt.
– Döbbenetes a hasonlóság 1906 és 2006 Magyarországa között. Az 1905-ös orosz forradalom hatása erősen érezhető volt az országban, növekedett a szociáldemokrata mozgalom és a Szociáldemokrata Párt népszerűsége, a vasutasok, a bányászok, az aratómunkások, a fővárosi pékek, majd a villamosvezetők sztrájkoltak, az ellenzéki választók tekintélyes része csalódott volt a választási program feladása miatt, s így, ebben a helyzetben azt remélték kormányzati körökben, hogy az ünnepségsorozat valamelyest csillapítani fogja a felzaklatott kedélyeket. Az újratemetés jó példát szolgáltatott arra, hogyan tudnak a legkülönbözőbb társadalmi rangú emberek együtt dolgozni a közös ügyért, aminek azonban 2006-ban a csírája sem tapasztalható.
II. Rákóczi Ferenc hamvai örök időkre a kassai dóm altemplomában pihennek egyszerű kőszarkofágban, amelynek díszei csak a névfelirat és a családi címerek. Nincs is szüksége többre annak, aki felébresztette a magyarokban a szabadság szeretetét.