A Chelsea három fordulót követően két győzelemmel és egy vereséggel, a 11. helyen áll a Bajnokok Ligája tabelláján. A londoni kékek jól reagáltak a Bayern München ellen elszenvedett nyitófordulós zakóra. Az Ajax rendkívül nehéz helyzetben, az utolsó helyen találja magát három vereséggel, 1-11-es gólkülönbséggel.

A fiatalok szállították a Chelsea kiütéses sikerét
Kenneth Taylor kiállítása után a 19 éves Marc Guiu nyitotta a gólgyártás, az első tinédzser volt, aki betalált. Az első félidőben el is dőlt a mérkőzés: Sutalo öngólja súlyosbította az Ajax gondjait, majd Enzo Fernandez és Estevao talált be. A 18 éves brazil az első BL-gólját szerezte.
A szünetben hármat cserélt a Chelsea, újabb tinédzser állt be. Tyrique George három perccel a beállása után már góllal hálálta meg a bizalmat, ezzel a harmadik tinédzser lett a góllövőlistán. Csereként szintén beszállt a 17 éves középpályás, Reggie Walsh is, aki az angol klub legfiatalabb debütánsa lett a Bajnokok Ligájában.
Tíz 21 éves vagy annál fiatalabb játékos szerepelt a Chelsea-ben, mindössze 22 év és 163 nap volt az együttes átlagéletkora. Ez volt minden idők második legfiatalabb angol csapata, amely pályára lépett a BL-ben. A Chelsea az előző idény eleje óta nem játszott 30 év feletti játékossal.
Mindezek után az egyetlen meglepetés az volt, hogy a 16 éves szélső, Ryan Kavuma-McQueen nem debütált a Chelsea-ben, miután először került be a felnőtt keretbe.
Egy rekord, ami kétszer is megdőlt
A 19 éves Marc Guiu a Chelsea történetének legfiatalabb Bajnokok Ligája-gólszerzője lett a 18. percben, ám csak rövid időre: a 45+6. percben érkező Estevao-gól felülírta mindezt. A 18 éves brazil első BL-találata rekordot ért.
A spanyol támadó ráadásul még hátrébb csúszott a rangsorban a második félidőben, ugyanis a csereként beállt, nála egy hónappal fiatalabb Tyrique George is betalált. Guiu azok után, hogy rekordot döntött, a Chelsea harmadik legfiatalabb gólszerzőjeként zárta a meccset.
Marc Guiu, Estevao és Tyrique George góljai után a Chelsea lett az első csapat a BEK/BL történetében, amely színeiben három különböző tinédzser is gólt szerzett egy mérkőzésen.