Cigányexodus

A cigányügy nálunk elsősorban médiaügy, a média azonban nem szokott arra ráérni, hogy öszszefüggésekkel bíbelődjön, megoldásokat keresgéljen. Nincs tehát csodálkoznivaló azon, hogy a baranyai romák svédországi exodusa kapcsán is legtöbbször csak a szociológiai közhelyek hangzanak el. A média szerepe e ponton véget is ér, innentől már a politika-szociálpolitika következne, amelynek azonban mostanában a segélyek megkurtításán kívül sok nem jut az eszébe. A kormányzó politikai elit szereti ugyan hangoztatni szociális érzékenységét, ám a cigánykérdést éppúgy a szőnyeg alá söpri, mint azokat a társadalmi konfliktusokat, amelyek zavarják az íróasztal mellett megrajzolt, szép egyenes út építése közben. Amúgy rendkívül bőbeszédű miniszterelnökünknek sem volt ideje szólni a baranyai cigányokhoz. Talán nem jutott eszébe vigasztaló, marasztaló szó. A szőnyeg alatt pedig egyre többen vannak, már fel-felpúposodik, az alásöpörtek mozgolódnak, elégedetlenkednek, és várható, hogy egyszer csak felfordítják. Akkor nagy lesz a zaj.
A média már közvetíti a vészjelzéseket. Hol bulvárt farag belőlük, hol kerekasztal-beszélgetést, hol meg közszolgálati üzenetet, mint a Cigányfélóra a Kossuth rádióban. Varga Ilona Don Quijote-i küzdelme már régóta tart. Hetente egyszer fél óra, ennyi az adásideje, amelyben minden erejével arra törekszik, hogy hallgatóinak reménységet adjon. Talán ezért nem esik szó nála a svédországiakról, pedig ennél most semmi nem aktuálisabb. Fél óra nagyon kevés, nem elég tény- és okfeltárásra.
Varga Ilona a jó példák és jó történetek mesélője. Szó esik nála a kunágotai cigány emberről, aki mindenféle járműből összeszerkesztve mezőgazdasági gépet épített, mert a földet művelni kell, a terményt eladni még akkor is, ha az átvevő a cigánynak kevesebbet ad a jó minőségért is. Eljutunk azután Őcsénybe, ahol fiatalok összeadják a kikiáltási árat, hogy ne árverezzék el a házat az eladósodott, ám a csapdából kifelé igyekvő cigány család feje fölül. Mert van egy gonosz, irigy, önző Magyarország, meg van egy jó is, amelyről a média sajnos inkább csak karácsony táján szokott hírt adni. Pedig ha több szó esne erről a jó Magyarországról, akkor talán többekben moccanna meg a késztetés arra, hogy kilépjenek a maguk köré épített burokból, és megpróbáljanak adni.
Addig is, amíg a társadalom kimozdul a televíziója elől, és megpróbál újra nem félni az utcán, számolgassunk. Érdemes-e takarékoskodni az oktatáson? Mi kerül többe, a gyerekek tanítása vagy a tanulatlan felnőttek segélyezése? A Cigányfélórában már kiszámolták. Az eredményről már csak az illetékeseket kellene értesíteni.
(Cigányfélóra, Kossuth rádió)