Szóló

Emlékerdő

Ferch Magda

Hír egy megyei lapban: „Az országban egyedülálló módon erdő telepítésével állított emléket a város – Szentgotthárd – 1956 hőseinek” a Rába partján. Pontosan 1956 csemetét ültettek el.
Az ember ősidők óta ültet fát, ha életének meghatározó pillanataira akar emlékezni és emlékeztetni. Ha gyermek születik, ha szerettei közül valaki elmegy, vagy ha valaki azt a földet akarja megjelölni, ahol járt. Rabindranath Tagore nevét sokan a róla elnevezett balatonfüredi sétányról jegyezték meg. Évente sok millió forintot költenek nálunk is arra, hogy a környezetünk ne pusztaság legyen. De a növények közül soknak nincs ideje fölnőni. Gyakran eszembe jut egy évekkel ezelőtti séta a szarvasi arborétumban. Az akkori direktor vezetett végig a gyönyörű növények között. Mindegyikről volt néhány szava, érdekes története. Az egyik úton szembetalálkoztunk egy gyermekét kísérő férfival. A nyolc-tíz éves kisfiú vidáman ugrándozott, és tördelte, ami a keze ügyébe került. Az arborétum igazgatója megállt előttük. Köszönt, kezet nyújtott a kisfiúnak, és bemutatkozott. Halkan, de határozottan szólalt meg, nem korholta a gyereket. Elmondta, hányan fordulnak meg azon a helyen évente, és ha mindenki csak egy parányi ágacskát törne le, már rég nem élnének azok a csodálatos fák, amelyeket sok évtizeddel azelőtt ültettek gondos kezek. A gyerek megszeppenve, de egyre kíváncsibban hallgatta a rögtönzött előadást. A papa pironkodva mondott köszönetet az igazgatónak, majd a legteljesebb békében elbúcsúztak egymástól. Az a kisfiú akkor és ott megtanult valami fontosat. Neki szerencséje volt, hogy találkozott azzal, akitől talán egész életre szóló leckét kaphatott.
A szentgotthárdiak abban a reményben ültették az 1956-os emlékerdőt, hogy, amint az egyik ünnepi szónok mondta: fái fölnőnek, „túlélnek mindannyiunkat, gyermekeink, unokáink lépteit nyeli el a süppedő avar”. Higgyünk benne, hogy így lesz. Hogy ez az erdő nem lesz oktalan pusztítás áldozata. Hogy a facsemetékből felnövő mementó élni fog, és méltó marad mindazokhoz, akiknek az emléke ma még sokaknak fájó seb. Hogy azokat is emlékezteti majd, akiknek 1956 már történelem.


Sváby mulató

Zsebők Csaba

Sorra szerepelnek le azok a függetlennek és médiamogulnak becézett sajtómunkások, akik a balliberális koalíció holdudvarát erősítik. Hogy a Napló egyik műsorvezetője, Sváby András miképpen égett le néhány héttel ezelőtt az Orbán Viktorral készített interjúban, arra egy-két millió ember a tanú. Több internetes fórumozó is azt írta, hogy a Fidesz elnökét ugyan nem csípi, de remek, hogy valaki végre helyre tette a túl magabiztos műsorvezetőt.
Mostanában Friderikusz Sándoron a sor. Ő persze vérbeli profi, de a szakmai szabályokat igencsak szelektív módon alkalmazza. Őszöd után ügyesen keménykedett Orbánnal, de gyanúsan enerváltnak mutatkozott Gyurcsánnyal szemben. Az október 23-i események kapcsán pedig Gergényi Péternek tett fel harmatgyenge kérdéseket, miközben felkészületlenségével villogott.
Javaslatom a következő. Sokan emlékeznek Fásy Ádám néhány évvel ezelőtti interjúira, amelyeket többnyire MSZP-s politikusokkal készített. Kérdezéstechnikája legendássá nemesedett, a „Polgármester úr, hogy bírod erővel ezt a sok munkát?” típusú mondatai új dimenziókat nyitottak a média világában. A jeles úriember azonban felhagyott ezen tevékenységével, mostanában főleg a Fásy mulatót szervezi nagy sikerrel, sőt rendre fel is lép benne. Szó se róla, hangulatos a műsor, bár van némi üveghegyalsói bukéja. Nos, mivel mostanság Sváby „Ez nem a te napod” András és Fridi kérdéseikkel egyaránt a korai Fásyt idézik, indítványozom, hogy alakítsák meg a Sváby mulatót. Igaz, szilveszteri meg egyéb show-műsorokban láttam már mindkét tévést táncikálni, énekelgetni, így egy kissé szkeptikus vagyok. De meg kell próbálni, lehet, hogy a politikai-közéleti magazinok készítésénél azért jobban menne. Megkérhetnék Verebes Istvánt mint színházi szakembert, hogy tanítsa be őket, miközben mesélhetne nekik arról is, hogy milyen az, amikor megpróbáljuk megérteni „a másik oldalt”. Mert november 4-én Verebes több kísérletet tett erre, pedig az engesztelhetetlen Kuncze Gábor és Konrád György is vendége volt a Nap-keltében. Kár, hogy Verebesnek is csak néha jön össze ilyesmi, hiába, a színművészethez azért jobban ért.