Mindent kiszivárogtatok (IV.)

KELLENE VALAMI KARÁCSONYRA VALÓT…
– De előtte még – kissé „dadaistán” húzom az időt… polgárt bosszantok… (s ha van még: polgári körköröst.)

ELŐZMÉNYEK
(Kiviszek a színpadról egy nagy, dúsan faragott, mélybordó, párnás etruszk széket. – Feleségem varrta remekbe. S a következő pillanatban visszajövök egyszerű gyalulatlan konyhai sámlival.)

AMÍG A SÁMLIT KIVISZEM
– elmondok egy történetet.
A sámli a kezemben van. Én beszélek. A közönség nézi a sámlit.
Érzem, hogy fáradt vagyok.
Kezemben van a sámli, gondolom, ráülök.
De ahhoz, hogy ráüljek, le kell tenni.
Leteszem hát! (Leteszi.) (Szem.)
– Tudom, hogy ezzel még nincs megoldva a dolog.
Rá is kell ülni. (Ráülök.)
– Most engedjék-engedjétek meg, hogy elmondjam ennek az ellenkezőjét.
A sámli alattam van.
Én beszélek.
A közönség nézi a sámlit.
Nem látja.
– Érzem már, nem vagyok fáradt. (A sámlit lent hagyva felállok.)
Azt hiszem, pont így álltam egy fél perccel ezelőtt, amikor bejöttem ide a színpadra. Csak a sámli a kezemben volt. (Felveszem a sámlit.) És azóta nem csináltam semmit.
– Most pont ott tartok, ahol elkezdtem annak idején.
A sámli a kezemben van. Én beszélek. A közönség várja a következő számot.
Hát csak várja!

ÉN EDDIG TANULTAM SZÍNÉSZI MOZGÁST
Balettet, pantomimezni is jártam. Óriási energiákat fektettem ezekbe… és szívós, kitartó munkával elértem:
hogy nem értem el semmit.
De ebben következetes maradtam.
Mert a semmit, ha bátran csinálja az ember, az már valami.
Mert mindenki más valóban valamit tud.
– Viszont azt is, hogy milyen messze vannak a tökéletestől. És ettől a valami is bizonytalanná válik.
Semmivé lesz.
– Én viszont a semmit jobban csinálom, mint a többiek.
Valamivel.
Mert ők ebbe csak visszazuhantak…
én pedig benne vagyok.

EGY TIGRIS MEGINDULT FELÉM
– Alig tudom visszatartani megindultságomat.
A tigris kitátja a száját. Bal négyes fog lyukas.
Fogorvos legyek-e, vagy készétel?
Állatszelídítő lettem.
Legfőbb érték az ember!

„KARÁCSONYI” MÁR NEMIGEN SIKEREDIK…
– Úgy értve „örökisteni” … De a Felé vezető úton talán egy afféle örökemberi törekvés is némiképp esetleg megteszi. (Lásd még Boros László: Az emberben felénk hajló Isten-t.)

ÚTHENGER
(Filmforgatókönyv-vázlat)
Úthenger jön. Pöf.
Előtte ember. Böf.
Mögötte emberek.
– Már eggyel többen vannak. Már kettővel. Most fékez előttem. (És megáll rajtam.)
– Tegnap keresztülment rajtam egy úthenger. Azért mondom, mert mindenkinek az életében jöhet. És nem természetes, ha rámegy. (Az egész élete.) Ki is kerülheti.
– Igaz, mi is, mert magunkra vagyunk utalva.
De minden úthengernek két oldala van. Egy komoly és egy vidám.
Próbáljuk a vidám oldaláról megfogni. Nem olyan nehéz. Csak annak hisszük. Mert olyan nagy.
De mi sem vagyunk kicsik. Csak az úthengerhez képest… De az úthenger sem volt mindig nagy. Csak azzá tettük. (Egyrészt, mert nagynak csináltuk, másrészt, mert nagynak fogalmaztuk.)
Sajnos sok mindenen ment keresztül… míg egy humorista megfogalmazta: „Az emberért minden áldozatot meg kell hozni, csak emberáldozatot nem.”
– Hogy mit tettem erre én? te? ő? mi:
Ma keresztülmentünk egy úthengeren!