Gyurcsány Alsóvadászon

Marie Antoinette tanácsolta egyszer népének, ha nincs kenyere, egyen kalácsot. A Habsburg-házi francia királyné életidegen tájékozatlansága akkortájt érthető volt, hiszen Versailles és a köznép között elenyésző volt a kontaktus. A fáma nem szól arról, hogy XVI. Lajos felesége lejtett-e tánclépéseket eközben, mi azt valószínűsítjük, nem. Mindazonáltal a történelmi emlékezetnek meg kell bocsátania, mivel naivul kitörési lehetőségként javasolta a kalácsbeszerzési akciót a luxuskörülmények magasságából, nem ismervén a pórnép nyomorúságát.
Az viszont a Hír TV felvételeinek tanúsága szerint bizonyítható, hogy Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök most nem kamatoztatta virtuóz tánctudását, miközben az alsóvadászi roma telep lakóinak fejtette ki a munkához való szocialista hozzáállás helyes irányait. Annyi látnivaló volt, hogy ruganyos léptekkel, derűsen sietett tova a szegény sorsú borsodi cigányok gyűrűjében. Dolgozni kell! – szólt barátságosnak szánt rábeszélő imperatívuszban a magyar nép bölcs vezére. Majd kisvártatva – hogy némi magyarázattal is szolgáljon, és saját pozitív példáját mutassa fel a sötétben tévelygő szegény embereknek – csillogó szemekkel annyit fűzött hozzá: Én is dolgozom. Sajnos arról nincsen hír, részletezte-e bővebben a munka mikéntjét a csereháti kistelepülésen, s nyitott-e tágabb perspektívákat hallgatósága előtt. Vajon megismertette-e a község hallgatóságát a közeli Miskolc virágzó technopolisz-stratégiájával, amelynek nyomán gomba módra fognak szaporodni a high-tech üzemek, netán biocentrumok, és a helyi közösségek is magukévá tehetik a menedzserközpontú vezérlés minden csínját-bínját?
Mialatt életvezetési tanácsait osztogatta a munkátlanság fertőjében fetrengő romáknak, lehet, hogy felrémlett lelki szemei előtt egyik elődje, a megatechnopoliszok másik nagy szorgalmazója, Mao Ce-tung is, aki a henye kínai népet úgy fogta munkára, hogy a lakosság apraja-nagyja szerte az országban bottal ütötte a randalírozó verebek nyomát, hasznos munkájával így is hozzájárulva a szocializmus építéséhez. Igaz, a verébkergetési kampány közben több tíz millió ember halt éhen. Alsóvadász ellenben csekély népességével és helyenként nyolcvanszázalékosra rúgó munkanélküliségi mutatójával jó kiindulópontul szolgálhat az össznépi munkára való serkentéshez. A televíziós híradásból úgy tűnt azonban, hogy a romák nem tettek kellő politikai érettségről tanúbizonyságot. Többen értetlenkedtek: minek jön ez ide, s egyáltalán nem tartották valószínűnek, hogy a kormányfő őszintén érdeklődik sorsuk iránt. Talán megérezték a milliárdos tökéletes tájékozatlanságát és érzéketlenségét, amikor úgy tett, mintha csak a szerencsétlen, kiszolgáltatott emberek tehetnének arról, hogy nem jut nekik munka.
Kérdés, vajon hogyan fogadták volna Salgótarjánban Gyurcsányt. Az évtizedeken át kis Moszkvaként emlegetett bányászvárost ugyanis a kommunisták, szocialisták fellegváraként tartották számon. A pár hónappal ezelőttig regnáló vezetés esetén még bizonyára Gyurcsány is megkockáztatott volna egy kis kitérőt Miskolcról hazafelé tartva, hogy a tüntetők mellé begyűjtsön egy kis ovációt is, a nép szeretetének megannyi kedves megnyilvánulását. Fájdalom, nem tette, de ez is érthető. A lakosság tudniillik az évtizedekig tartó kommunista, majd tizenhat évnyi szocialista városvezetés után rátalált saját identitására. Rájöttek, attól még korántsem szociálisan érzékeny, baloldali egy párt, mert annak hirdeti magát. Október elsején Székyné Sztrémi Melindát, a jobboldal jelöltjét juttatták a polgármesteri székbe.
Lehet persze, egyszerűen csak arról volt szó, Gyurcsány úgy vélte, több dudás nem fér egy csárdába, s nem akart konkurálni a Jövőnk Műhely munkatársaival, akik ugyanaznap Salgótarjánban tartották a Jövőnk vitasorozat aktuális eseményeit. Különben is, miután a program címe: Igazságosság, úgy gondolhatta, ebben a témában neki már semmi újat nem lehet mondani, hisz ő mind a marsallbotot, mind a bölcsek kövét régóta a szivarzsebében tudhatja. Salgótarjánban ráadásul „csak” húszszázalékos a munkanélküliség, s bagatell, negyvenöt százalékos azon réteg, amely nagyon szegény. Soltész Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és a másik szervező, Rónaszékiné Keresztes Mónika hétgyermekes családanya mindenesetre nagyobb empátiát tanúsítottak az egyre nagyobb nyomorba (meg)szorított polgárok iránt. A Gorkij-lakótelepen élők körében éppúgy, mint az önkormányzati fenntartású hajléktalanszálló jobb sorsra érdemes szociális menekültjeinek gondjaival kapcsolatban. Nem tudni azt sem, megismételte-e volna Gyurcsány munkára buzdító felhívását a Kohász Művelődési Ház fórumán, ahol szintén a kilátástalanság kormányzati gerjesztését kárhoztatták az emberek. Soltész Miklós ott azt mondta, kéthetes országjáró körútjuk arról győzte meg, az állampolgárok hajszálpontosan tisztában vannak, menynyire igazságtalan, amit igazságosság címén velük művelnek.
Vajon mit válaszolt volna Gyurcsány annak a felszólalónak a fórumon, aki azt tudakolta, hogyan élhet meg valaki hatvanezer forintnyi bérből negyvennyolcezer forintos rezsiköltség mellett? Merte-e volna megreszkírozni azt a gőgös kijelentést, mint a szelíd alsóvadászi romáknak, miszerint dolgozni kell, dolgozzanak, hiszen ő is dolgozik? Abban a városban, ahol mindenki munkalehetőségre vár, s nem röstelli a legnehezebb fizikai munkát, vagy jobb híján nem tartja lealacsonyítónak az utcasöprést sem? Talán maga a megamilliomos is meglepődött volna, mennyire átlátnak a szitán az emberek, hogy a kétszázmilliós költségvetési elvonással meg akarják fojtani városuk önkormányzatát. Bizonyára bosszankodott volna, amiért őt hibáztatják, nem pedig a három hónapja hivatalba lépett új polgármestert, aki nemsokára programot tesz le az asztalra a munkanélküliség enyhítésére, a foglalkoztatás elősegítésére. Egy hozzászóló úgy vélekedett, a hatalmon lévő balelit azt vallja: Magyarország nagyon gazdag ország, csak az a baj, hogy van benne tízmillió ember. Salgótarján a nyolcvanas években még hatvanezres lélekszámú volt, mára negyvenháromezren lakják csupán. A polgármester terve viszont az, hogy ne a lakosok nélkül legyen gazdag, hanem velük együtt, s érdemes legyen hazatérni.
A hobbikormányfő számára talán megnyugtató lehet, hogy míg ő távol van, addig Boldvai László, a Tocsik-ügyből ismert expártpénztárnok a mélyszegény Gorkij-lakótelep fölötti több száz négyzetméteres, örökpanorámás villájából vigyázó szemét a városra veti. Tán még látja a maradék kis Moszkvájából a város túlfelén lévő egyik szegénynegyedet, a „kis Amerikát” is. Figyel ő máskülönben is, hisz mint ahogy a helyiek mesélik, autójából videózta a Gyurcsány-ellenes tüntetés résztvevőit. Az acélgyári úti hajléktalanszálló szintén a látókörébe eshet a nagy hajlékos embernek, így mágnástársa, a közeljövendő MSZP-pártvezér személyes jelenléte nem szükségeltetik.
A gyakori kormányfői látogatások mégiscsak segítenének Alsóvadászon és más szegény településeken. Mint kiderült, az utcákat, portákat ki kellett suvickolni, s a gyerekeknek sem kellett iskolába menniük. Ha tehát sűríteni lehetne ezen megjelenéseket, mégiscsak munkát adna a még hivatalban lévő kormányfő, s a kicsik is hálásak lennének, amiért az iskolakerülés előírássá válik. A szocialista kampányguruk is lelkendeznének, mivel a nebulók képzettség híján biztosan munkanélküliek lennének később, ezzel is bővítve az álbaloldali párt populista ígéreteinek naivul bedőlők seregét. A jelek szerint azonban az ország sok megnyomorított helysége nem lesz többé a szocialisták vadászterülete.