Kegyencből közellenség

A Bagdadtól északra fekvő Tikrítből származó Szaddám Huszein a Bász párt tagjaként először egy meghiúsult merényletkísérlettel hallatott magáról 1958-ban. A célpont Abdel Karim Kasszim volt, aki néhány hónappal korábban űzte el a britek által hátrahagyott Nyugat-barát monarchiát. A tömörülés 1968-ban hajtott végre sikeres puccsot, amikor pedig a belső villongásokból győztesen kikerült leendő diktátor 1979-ben magához ragadta a hatalmat. Az Egyesült Államok a Khomeini ajatollah fémjelezte iszlám forradalmi exporttól való félelmében talált rá Szaddámra, kihasználva a világi színezetű, szunnita Bagdad és a vallási megújhodás eufóriáját élő síita Teherán feszültségekkel terhelt viszonyt. Az 1980-ban kezdődött, nyolc éven át tartó iraki–iráni háború alatt Washington széles körű gazdasági-hírszerzői támogatást nyújtott Bagdadnak. Ennek következtében Irak 1982-ben lekerült az államterrorizmussal vádolt országok listájáról, a Fehér Ház pedig 1983-ban újra felvette az arab–izraeli háború miatt megszakított diplomáciai kapcsolatot Irakkal. Erről a legrészletesebb információkkal alighanem Ronald Reagan elnök akkori főtárgyalója, Donald Rumsfeld rendelkezik.
Az 1990–91-es Öböl-háború azonban már jelezte Irak megnövekedett önbizalmát a Közel-Keleten, amire válaszul Washington már szükségesnek érezte azt is, hogy felhívja a világ figyelmét a rezsim által elkövetett bűnökre, a kurdok között elkövetett számos vérfürdőre, a párton belüli és kívüli riválisaival való leszámolásra vagy az ellenségei elleni hadviselésben alkalmazott nemtelen eszközökre. A 2003-ban elindított amerikai invázió fő indoka, hogy Huszein a tömegpusztító fegyverekkel rendelkezne, máig nem bizonyosodott be. A korábban a kurdok és Irán ellen bevetett biológiai fegyverek alapanyagaival a 200 millió dollár értékű egyéb szállítások mellett éppen Washington látta el Szaddám rezsimjét.