Mit tudnak Lengyelországban Erdélyről? Nagyon keveset. Ha számon tartják, inkább a történelem, mint a mai valóság részeként. Nem csekély szerepe volt ebben a magyar mulasztásoknak is. Emlékszem arra az esetre, amikor a kommunista Magyarország diplomatája feddő szavakkal korholta Varsóban barátunkat egy cím miatt. A hetvenes évek közepén ugyanis Engelmayer Ákos többrészes sorozattal mutatta be a lengyel rádióban a táncházmozgalmat, és a műsornak azt a címet adta: A Balatontól Erdélyig. Így nincs mit csodálkozni azon, hogy a románok által közvetített kép gyakran jobban látható a Kárpátok túloldalán.
Érdemes számon tartani ezért azokat a törekvéseket, amelyek Erdély magyar szellemi örökségéről adnak hírt lengyel közegben. Krakkóban jelent meg a Kislengyelországi Művelődési Intézet szépen illusztrált folyóiratában a múlt év végén Lukasz Galusek írása Kós Károly és a magyar organikus művészet címmel. Hogy a lengyel szerző érdeklődése ebbe az irányba fordult, talán azzal is magyarázható, hogy ő maga szintén többnemzetiségű vidékről származik. Abból a tesseni Sziléziából, amely az Osztrák–Magyar Monarchia idején német–lengyel–cseh lakosságú tartomány volt. Ezt a régiót 1918 után kettévágták Csehszlovákia és Lengyelország között, 1945-öt követően pedig elűzték innen a németeket. Galusek néhány éve társszerzője volt az Erdélyről készült kitűnő lengyel útikönyvnek, amely nemcsak a történelmi hagyományokat veszi tárgyilagosan számba, hanem mindegyik népcsoport kultúráját, népművészetét is bemutatja. És három nyelven közli a helységek nevét!
Újabb írásában megmagyarázza a lengyel olvasóknak, mit jelentett a transzszilvanizmus, építészettörténeti vázlatot ad a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épületéről. Összefoglalja a Kós Károly-i eszmevilág legfontosabb sajátosságait, majd rátér a mai magyar organikus építőművészet bemutatására – a Makovecz Imre által tervezett millenniumi csíkszeredai templom bemutatásával.
origo.hu
Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt
