Postafordultával

Csak az utóbbi néhány hónapban derült ki, hogy hazánkban a hagyományos szolgáltatások veszteségesek. Az egészségügyben nem éri meg betegeket gyógyítani, a MÁV-nak s általában a közlekedési vállalatoknak kész ráfizetés az utasok szállítása, a mesteremberek tönkremennek, ha rendbe hoznak, megszerelnek, kijavítanak, felújítanak, karbantartanak valamit, a posta csődbe megy a levelek és egyéb küldemények kézbesítésétől. Felfoghatatlan, miként maradhatott fenn idáig ez az ország, miből finanszírozta eddig az egészségügyet, az oktatást, amikor a nyereségesnek gondolt szolgáltatások (közlekedés, posta, kultúra, kereskedelem stb.) is csak nyelik el az állam drága pénzét. Milyen esetlenek voltak az őseink! Évszázadokon keresztül fenntartottak, sőt fejlesztettek hatalmas intézményeket, még büszkék is voltak rájuk. Például a Magyar Postára is, mondván, az milyen pontos és megbízható. Nyilván nem értettek hozzá töpörödött öntudatú eleink, különben aligha ambicionálták volna, hogy a reggel Bécsben feladott levelet (nem táviratot! – levelet) még aznap délután Budapesten kézbesítsék. Ők azt állították, hogy megérte nekik. Lehet, nem tudtak számolni, vagy ők is hazudtak az embereknek, mert nem volt merszük belevágni a reformokba, mindenesetre ma már idegen a postától az effajta extravagáns bravúroskodás, ma már az expresszküldemények kézbesítésének is megadják a módját, akinek pedig roppant sürgető közölhetnékje van, az vegyen mobiltelefont.
Egy Gyurcsány, egy Molnár, egy Kóka fellépése kellett, hogy rádöbbentsen minket a szomorú valóságra, ami az állami szolgáltatások terén eddig ment, az borzalmas, korszerűtlen, vállalhatatlan, folytathatatlan, drága és mindenképpen megreformálandó. Ez a szegény posta is, fantáziátlanul hurcolja a különböző küldeményeket, pedig a lehetőségeit kihasználva remekül seftelhetne is. Szerencsére a Magyar Posta Zrt. megértette az idők szavát, és méltó választ ad a kor kihívásaira. Újabb ezer, elsősorban vidéki postahivatal bezárására készül, miközben 100 milliós beruházással, úgynevezett életmód-adatbázist épít. Az életmód-adatbázis kiépítésének elvileg az lenne az értelme, hogy a reklám szórólapokat hatékonyan osszák szét. Ennek érdekében a posta gyakorlatilag minden ügyfelének küldött egy kérdőívet, amiben elképesztően indiszkrét kérdések szerepelnek. Aki hajlandó kitárulkozni az arctalan állami hivatal előtt, az a továbbiakban célzott, személyre szóló reklámanyagokra számíthat, magyarán, azt hiszi, hogy nem gyömöszölnek majd válogatás nélkül minden érdektelen cetlit a postaládájába.
Ez persze naiv ábránd, mert a direkt küldeményeken túl a postás, meg a többi kézbesítő továbbra is degeszre tömi a postaládánkat, hiszen nekik sejtelmük sem lehet a mi életmód-adatbázisunkról. Végső soron ezzel a kérdőívvel is sikerült a lakosság kényelmetlenségeit növelni, amit reformok iránt elkötelezett, EU-kompakt állampolgárként illendő zokszó nélkül tudomásul vennünk, sőt önzetlen örömmel üdvözölnünk, hiszen az adatbázist forgalmazó bizniszből a postának évi 50 millió forintos bevétele lehet.
Nem sok. Ám ha jól belegondolunk, a reformerek szemében mi, egyszerű állampolgárok sem érünk sokat. Vegyük megtiszteltetésnek, hogy állami cégek legalább az adatainkkal üzletelnek, s próbálnak rentábilissá tenni minket, az állam nagylelkűségén élősködőket.