Túlélőtúra

Murony vasúti csomópont, Békés huszonháromezres mezőváros. Az egyiknek hamarosan nem lesz iskolája, a másiknak vasúti összeköttetése a fővárossal. Ha vidéki településeink tönkretétele a cél, jó úton haladunk.

Békés, a huszonháromezer lakosú kisváros egyetlen vasúti összeköttetése a fővárossal Muronyon át vezet. Ez a 7,6 kilométer hosszú mellékvonal biztosította a lehetőséget korábban, hogy a békésiek elérjék a Békéscsabáról Budapestre tartó gyorsvonatokat. Három évvel ezelőtt azonban már sikerült olyan menetrendet készíteni, amely szerint a járatok elérték ugyan a Pest felé tartó vonatot, de hat perccel lekésték a másik irányba, Békéscsabára igyekvőt. A Muronyból 7.25-kor induló vonat tíz perc múlva már Békésen volt, de onnan csak 8.35-kor érkezett vissza Muronyba, ahonnan addigra, 8.29-kor már elment a Budapestről Gyulára tartó gyors. Hat perc! Pedig a békési vonatnak, lévén zsákvonal, nem kellett volna máshoz alkalmazkodnia, csak a muronyi járatokhoz. Ezzel az igen utasbarát politikájával a MÁV elérte, hogy egyre kevesebben szállnak föl Muronyban is a vonatra, aki teheti, busszal bemegy Békéscsabára.
Szintén az „utasbarát” politikát dicséri a mostani menetrend is. Békésre 8.35-kor indul a vonat a mozdonyvezetővel és a jegyvizsgálóval, de vissza csak 14.15-kor jön Muronyba. Addig a két alkalmazott a lábát lóbálja. Úgy látszik, a MÁV-nak ez megéri. Kérdéseimre a harmincnégy éves István sem tud válaszolni, akivel a muronyi állomás várótermében találkozom. A szürke dzsekit viselő, rövid hajú férfi óvatos, a vezetéknevét beszélgetésünk végén sem árulja el. Méltatlankodik a kialakult helyzet miatt.
– Nem értek egyet a mellékvonalak megszüntetésével – mondja –, alá is írtam a vésztői polgármester tiltakozását. Nem szeretem a buszt, nem lehet feltenni rá a biciklit, mert különben én biciklivel közlekedem.
István Békéscsabára, Gyulára igyekszik. Muronyba dolgozni jár, szórólapokat hord ki. Szerinte ha megszűnik a vonatközlekedés, nehezebb lesz a munkába járás, s reménytelenebb munkahelyet találni. Előnyben lesznek azok, akiknek van autójuk. Neki nincs.
Hogy három éve kezdték sorvasztani a vasutat, azt a Julika presszó pincérnője, a magas, telt idomú, szép Pándi Magdolna is tudja.
– Egy időben közvetlen járat ment Békésről Gyulára. Sőt amikor én iskolás voltam, vonattal jártunk Békésre a gimibe – mondja. – A kis büdössel. Nagyon szerettük, pedig füstölt mindenhol. Most, például holnap reggel a barátnőmmel megyek autóval, a gyerekét viszszük iskolába, mi meg ügyeket intézünk, de hamarabb végzünk, mint a gyerek, mégis meg kell várnunk, mert nem tud mivel hazajönni. Se vonat, se busz nincs délelőtt. Nekünk Békés a fővárosunk – folytatja az aszszony. – Annyira közel van, hogy gondolunk egyet, és bemegyünk akár biciklivel is, de jó lenne, ha azt a 10.45-ös vonatot visszatennék. Főleg amikor piac van, kedden meg pénteken. Kerékpárral mégsem tudunk mindent hazahozni. A buszra sem fér föl minden.
Míg Murony polgármesterére várok, a hivatal előtti hirdetőtáblát olvasgatom. Valaki a Köles utcában házi tejet, sajtot és túrót kínál, másvalaki hízót adna el. Egy kislány az eltűnt két kiscicáját keresi. Megérkezik Fekete Ferenc polgármester. Békésen volt kistérségi gyűlésen. A környékbeli tíz település megnyert egy háromszázmilliós pályázatot széles sávú internet kiépítésére, de dúl a harc, hogyan osszák el a pénzt. Kinek van, kinek nincs kábeltévéje, internet-hozzáférése, akinek van, az is szeretne még egyet. Merthogy ő is nyert.
Mint a polgármestertől megtudom, Murony az egyetlen kistelepülés a térségben, amely eddig megúszta hitelfelvétel nélkül. Az utóbbi három évben majdnem mindegyik falu padlót fogott.
– Nemcsak a vasút, hanem mi is folyamatosan épülünk le – mondja Fekete Ferenc. – Sajnos végre kell hajtanunk az igazán népszerűtlen oktatási reformot. Tavaly, hogy a nagyobb bajt elkerüljük, összevontuk iskolánkat a kamuti intézménnyel. Közös igazgató lett, de mindkét helyen megmaradt a nyolc osztály. Az idén már negyvennégymilliót kell hozzátenni az állami normatívához, hogy az iskolánk továbbra is működhessen, jövőre lehet, hogy ötvenet. Kamutnak ugyanúgy. De azt valahonnan el kell vennünk. Honnan? Nem fogjuk bírni, Kamut sem, bár ott az új polgármester asszony ígéretet tett, hogy utolsó csepp véréig védi az iskolát.
Közben csökken a gyermeklétszám, és ha nincs iskola, még kevesebb lesz a fiatal. Akik már így sem jönnek vissza, mert megélni a faluban szinte lehetetlen. Illetve néhányan kiköltöznek Békéscsabáról a panelből, mert itt olcsó az ingatlan, négymillióért már egész takaros házakat kapni. De akik jönnek, szegények. Támogatásra szorulnak, ami az önkormányzatnak újabb gondot okoz. Ennek ellenére ad.
– Tavaly megnyertük az Oktatási Minisztérium tizennyolcmilliós képzési pályázatát – folytatja a polgármester. – Nagyon örültünk, aztán telt-múlt az idő, de még mindig nem kötöttek velünk szerződést, holott tizenegymilliót már fel kellett volna használnunk. Akkor írtam a minisztériumnak, nagyon jó, hogy nyertünk, de hol van a szerződés? Megfenyegettek, ha visszalépünk, soha többé nem pályázhatunk. De ki vállalja a felelősséget, hogyan vegyünk fel hitelt, ha még szerződés sincs? Újra írtam: ha a finanszírozás ütemében teljesíthetjük a pályázatban előírtakat, akkor vállaljuk. Visszaírták, ilyen pályázó még nem volt, aki megpróbálja a feltételeket megváltoztatni. Összehívtam a testületet. Végül úgy döntöttünk, hogy nem veszünk fel hitelt. Szennyvízberuházásra igen, de képzésre nem. Elestünk a tizennyolcmilliótól.
Egy megyei pályázat jóvoltából folyamatban van a művelődési ház felújítása. Igaz, az sem megy simán. A vállalkozó, akivel szerződtek, csődöt jelentett. Most más szerződést kell kötniük egy új vállalkozóval, aki befejezi a munkát a maradék hétmillió forintból. Újra a vasútra terelődik a szó.
– Télen a vasút a legbiztonságosabb közlekedési eszköz, ha nagy hó esik, ezek a közutak járhatatlanok. Már az is nagy segítség lenne, ha legalább ősztől tavaszig járnának a vonatok, mert ide a hóeke akkor ér, ha már elolvadt a hó.
Ezt már búcsúzáskor, a folyosón mondja Fekete Ferenc, amit meghall L. László vállalkozó is.
– Az utak életveszélyesek. Nem túlozok, annyi a kátyú, hogy némelyik földút jobb, mint ez.
Nem túlozott. Ekkor jut eszembe a túlélőtúra kifejezés. Békésen az állomásra megyek először, talán elcsípem a negyed háromkor Muronyba induló vonatot, hogy szóba álljak néhány utassal. Sikerül. A piros BZ-nek nyolc perce van az indulásig. Felugrom. Először egy szakállas, újságjába mélyedő férfit szólítok meg.
– Hallott arról, hogy meg akarják szüntetni a járatot, amelyen éppen ül? Dolgozni jár ezzel a vonattal, vagy csak kirándul?
– Hallottam, hogy meg akarják szüntetni, de senki nem tud semmi biztosat. Dolgozni járok különben. Én vagyok a mozdonyvezető.
Másodszorra egy húsz év körüli fiúhoz lépek oda, ő biztosan nem vasutas. Szabados Péter technikumba jár Muronyról Békésre. Ilyenkor érnek véget az órák. Mehetne busszal is, de a vonatot jobban szereti. Csakúgy, mint Kovács Tímea. Ő is iskolába jár Békésre, ötödikes. Bátori Gáborné szaladt, hogy elérje a vonatot, lihegve beszél, miközben kibújik kabátjából.
– Budapestre megyek vizsgázni, el kell érnem a csatlakozást. Igaz, eddig mindig pontos volt a vonat. Nekünk, békésieknek jó volt a reggeli járat is, az, amelyik Muronyba érkezett 5.20-kor. Ekkor indult Békéscsabáról a pesti gyors is, amelyet szépen elértünk. Most reggel busszal bemegyünk Békéscsabára, és ott szállunk föl a gyorsra. Vagy ha találunk ismerőst, aki autóval behoz Muronyba, az is jó. De a legjobb a vonat volt. Az sosem késett.
A békési polgármesteri hivatalban Csomosné Ottlakán Magdolna fogad. A polgármesternél vannak, várnom kell. Beszélgetni kezdünk. Pesten végzett kommunikáció szakon, de szereti városát, visszajött. Október óta van új polgármestere Békésnek, ő a jobbkeze. Büszkén mutatja kiadványaikat. Lapozgatom őket, legtöbbjük alapos helytörténeti munka. Kirner A. Bertalan és Márton László a temetkezési szokásokról írt, Szüle Dénes múlt századi diáktörténetekről, Ferenczi Sándor a békési hidakról, Sz. Kürti Katalin a képzőművészetekről, Durkó Antal a békési boszorkákról.
– A vasút miatt jött? – sóhajt Izsó Gábor polgármester. – Rossz nézni, ahogy amortizálódik az állomásépület. Már nincs személypénztár sem, csak egy mázsaház működik még, de az is ideiglenesen. Békés a legnagyobb település Magyarországon, amelynek nem lesz vasúti összeköttetése a fővárossal. Hallottam, hogy a Budapest–Békéscsaba vonalat fejleszteni szeretnék, a cél: távvezérelt állomás és százhatvan kilométer óránkénti végsebesség. De mindebből Békés kimarad. Most már a 47-es út is elkerül bennünket, ami a kamionforgalom szempontjából jó, de amúgy félő, hogy elszigetelődünk – folytatja Izsó Gábor. – Nem értem, miért kell tönkretenni Magyarország nagy mezővárosait, ez az európai normákkal is ellentétes. Ráadásul most, hogy nincs tél, látszik a klímaváltozás, ami nyilván a környezetszennyezés hatása. A vasút pedig környezetkímélő még akkor is, ha az elektromos áramhoz is kell energia. Békésen két éven belül harminc propelleres szélerőmű működik, amit a vasút is hasznosíthatna.
A polgármester szerint a város körüli utak olyan rossz állapotban vannak, hogy a rajtuk való közlekedés istenkísértés. Békés öregszik, mint a legtöbb vidéki város, ahol nincs sok munkalehetőség. A lakosság csaknem tíz százaléka roma származású. Helyi vállalkozók vannak ugyan, de kevesen.
– Lassan odalesz híres kézműiparunk, a kosárfonás, mert megjelentek a távol-keleti kosarak. Nem értem, mennyiért dolgozhatnak a kínaiak, ha pár száz forintért meg lehet vásárolni egy több nap alatt elkészülő, több ezer kilométerről ideszállított terméket. Ugyanez a helyzet a textilárukkal. Persze nehéz elmagyarázni a kis keresetű család háziasszonyának, hogy a drágább magyar kosár mégis olcsóbb, mint a külföldi. Mert az a pénz Juli néninél marad, nem megy ki az országból. Még három általános iskola működik a városban, ám forráshiány miatt – száznyolcvanmillió hiánnyal küszködik a város – elkerülhetetlen az összevonásuk. Sok a tehetséges fiatal, nemrég volt a Bursa Hungarica állami ösztöndíjak ünnepélyes átadása. Az ünnepség után megkérdeztem az ötödéveseket, ki szeretne visszajönni. Három pedagógus jelentkezett, de nekik meg nem tudunk állást adni.
Erre nem túl büszkék a békésiek, az NB I-es férfikézilabda-csapatukra viszont igen. Sőt kajak-kenu világbajnokukra, Pankotai Gáborra is, aki 1994-ben nyert világbajnokságot kétszáz méteren. Izsó Gábor, aki hajdan testnevelő tanár volt, alapította azt a klubot, ahol Pankotai kezdett. És büszkék a termálvizükre, a vízi turizmusukra – a Kettős-Körös partjához közel fekszik a város –, a most épült kishajókikötőjükre és -átemelőre. A már meglévő üdülőtábor mellett ifjúsági szórakoztató-központot szeretnének létrehozni.
– Jöjjön el máskor is – invitál elmenőben Ottlakán Magdolna –, a békés-tarhosi zenei napokra júniusban mindenképp. Nagyon jó szokott ám lenni. Ha nem vasúttal, hát másképp – teszi hozzá szomorúan.
Folytatjuk