Azt mondják, vagányság, csibészség nélkül nem lehet valaki nagy bajnok. A ringben, a páston, a futballpályán vagy a medencében nem Grál-lovagok szoktak versengeni. Ön azonban inkább jó fiúnak, mint csibésznek látszik.
– Nem voltam mindig ilyen jó fiú, csak a boksz révén lettem az. Annak idején éppen azért íratott be sportolni az édesanyám, hogy ne bandázással, csavargással éljem ki az energiáimat Újpalotán. Tízéves voltam, és még nem igazi nehézfiú – a cigit, a piát nem próbáltam –, amikor a nevelőapám olvasta, hogy a KSI, az egykori Központi Sportiskola mindenféle sportágban hirdet felvételt. Birkózni szerettem volna, de arra éppen nem volt lehetőség, így miután elvégeztették velem a mozgásteszteket, választhattam az atlétika és az ökölvívás között. Legyen a boksz, mondtam, ha nem tetszik, majd otthagyom. Két hatalmas edző fogadott, Szakos József és Fehér Mihály, akik nem kezdtek el dresszírozni, hanem hagytak körülnézni, futkározni, ütögetni a zsákot, és ez nekem nagyon tetszett. Attól kezdve mindennap ott voltam az edzőteremben. A kötelező három helyett öt edzésre mentem el, és ott ütöttem el a szabad időmet. Nehezen fogadtak be a pesti gyerekek, amikor vidékről felköltöztünk, az igaz barátokra végül a sporttársaim között találtam rá. Nem éltünk mindig idilli békében egymással, sok nagy ökölcsatát is megvívtunk, így rendeztük el a konfliktusainkat. Egyszóval imádtam edzésre járni. Ma már persze nem mindig érzem ezt.
– A boksz mindig is elsősorban a szegény, kitörni vágyó fiatalok sportja volt. Nehezebb a mai fiatalok dolga, mint az önöké volt?
– Szegények a klubok, de azért a felszerelést még meg tudják venni. Az ökölvívás nem költséges sport, és valóban a csibész utcai gyerekek sportja, akik bemennek az edzőterembe, mert meg akarják tanulni, hogyan védjék meg magukat. Vannak, akik az első nagy pofon után gyorsan el is tűnnek, mert nincs meg bennük a sport iránti alázat. Megesett a KSI-ben is, hogy bejött két kigyúrt gyerek, jártatták a szájukat, hogy móresre tanítanak bennünket, aztán két kisebb fiú alaposan elverte őket. Akiben nincs tisztelet a sporttársa iránt, aki lenézi, lebecsüli, jobb, ha megy is tovább.
– Kovács István, Erdei Zsolt és a többi sikeres bokszoló példája lendületet adhat a hazai ökölvívásnak. A sportolókon kívül a sportág is divatos lett?
– Kétségkívül divatot csináltunk. Az emberek látják, hogy nemcsak jól bunyózunk, de megvan hozzá az intelligenciánk is. Aki nem lát tovább az orránál, nem is juthat el erre a szintre. A magyar iskola kiváló, de egyre kevesebb az edző, azonban mindig kikerül egy-egy világszínvonalú versenyző. Jó anyag a magyar ember. Tudom, hogy példakép vagyok, fantasztikus, hogy mennyi kedvességgel közelednek hozzám az emberek, a felnőttek és a suhancok egyaránt. És folyton hívnak mindenfelé. Ha már nem bokszolok, szívesen leszek edző. Gyerekekkel foglalkoznék, akiket nevelni kell, mert el vannak távolodva a világtól, kallódnak, és szükségük lenne rá, hogy tartozzanak valahova. Lehettem volna én is cigizős, piálós, drogos csavargó, helyette jó bunyós és tisztelettudó ember lettem, mert szerencsém volt, a boksz és édesanyám szeretete megfogott, valamint kiváló edzőim voltak, akik minderre megtanítottak. A jó edző és tanítványa között nemcsak szakmai, hanem bizalmi kapcsolat is van, csak így lehet a legtöbbet kihozni egy versenyzőből. És ha valaki egész pályája alatt csak egyetlen gyereket ment meg a kallódástól, már nem élt hiába.
– A közszeretetnek lehetnek káros melléktermékei is. Kokó, úgy tűnt, másként élte meg a sztárságot. Hangosabban, nagyobb lendülettel. Ön mintha jobban koncentrálna a bokszra, és kevésbé arra, hogy a jövőjét építse. Ebből következtethetünk arra, hogy ön az elszántabb, jobb bokszoló, aki tanult a más kárából, így tovább is jutott?
– Kokó kiváló ökölvívó, de egyszer nem volt szerencséje. Nem mondanám, hogy jobb bokszoló vagyok nála. Az én testem és szellemem kombinációja egészen másmilyen, a kettő együtt csak egy ilyen Erdei Zsolt lehet. Jó lenne, ha az ember tudna tanulni a más kárából, de sajnos főként a sajátjából tud. Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy megmaradtam az idők során olyannak, amilyen voltam, de nem felejtettem el soha, hogy honnan jöttem. Vannak céljaim, nem játszom meg magam. Erre nincs is csábítás, de lehet, hogy csak én nem tudom venni a jeleket. Utam van, amelyet be kell járnom.
– Miben áll a tehetsége? Miben jobb, mint a vetélytársai?
– Gyorsaság, erő, technika. Emellett szeretem a sportot, ez a munkám. Van egy családom, amelyik biztos, nyugodt hátteret nyújt, és ez a legnagyobb ajándék számomra.
– Harminchárom éves, egyszer el kell hagynia a ringet. Akkorra viszont fel kell építenie a hátországát. Most van lehetősége megkeresni azt a pénzt, amely, ha okosan forgatja, biztosítja a jövőjüket. Ezt ma már jól tudják élsportolóink, és gyakorolják is. Vannak üzleti tervei, vállalkozásai?
– Ha most ezzel foglalkoznék, felapróznám magam, és nem tudnék kellő mértékben a sportra koncentrálni. Ez túl komoly dolog ahhoz, hogy csak egy kicsit is elvegyünk belőle, mert akkor bekövetkezik a baj. Ha lenne olyan üzleti ajánlatom, amellyel nem kellene foglalkoznom, tehát csendestárs lehetnék, talán elfogadnám. De most arra kell figyelnem, hogy a hátralévő időben a legtöbbet, vagyis mindent kihozzak magamból. Kevesebb van előttem, mint mögöttem, és győztesen akarok visszavonulni. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, óriási a konkurencia, kell hozzá szerencse is. Csak a bajnokok 0,1 százalékának sikerül. De nekem fog. Így van eltervezve. Ki kell hoznom a bunyóból, amit lehet, itt a családom, amelynek szüksége van az anyagi biztonságra.
– Bármilyen nehéz is az amatőr élsportolók élete, a profik világa szolgál meglepetésekkel. Mennyire volt erre felkészülve?
– Amikor gyerek voltam, az edzőim profi világbajnokok fekete-fehér képeit adták a jó munka jutalmául. Az ő példájuk tehát ott lebegett előttünk. Volt közöttük Papp László-kép is, sőt volt tőle aláírt fotóm is. Nem csoda, hogy kisfiú koromtól én is profi világbajnok szerettem volna lenni. Készültem tehát rá, és nem is volt nehéz dolgom, hiszen Kovács István már kitaposta előttem az utat. Az ő klubja, az Universum Box-Promotion ajánlott előszerződést, és az olimpia előtt kész volt a profi szerződésem is. Az is szerencse volt, hogy Fritz Sdunek lett az edzőm.
– Tudott már németül is, mire kiment?
– Németül tanulni azért lusta voltam. Inkább bokszoltam helyette. Amikor kikerültem, az új környezet mellett a nyelv is új volt. Kokó nagyon sokat segített.
– Most meg már talán túl sok is a németből, hiszen a feleségével is ez a közös nyelvük. Nem tartott attól, hogy olykor nemcsak az edzőjét, de a választottját is félreérti?
– Valóban voltak eleinte a feleségemmel nyelvi problémáink, ezért rezdülésekből tanultuk meg egymást érteni. Három és fél éve vagyunk együtt, nem tűnik úgy, hogy rendszeresen félreértenénk egymást. De hisz ez azoknál is előfordul, akik látszólag egy nyelven beszélnek.
– És a kisfiuk milyen nyelven fog először megszólalni?
– Az anyja németül, én magyarul beszélek hozzá. Magyarországon fog élni, magyar gyermek lesz. Az anyja kétnyelvű, hiszen anyai ágon spanyol. A spanyollal elég lesz később is próbálkoznia.
– Nem lenne kívánatos, hogy ez a beszélgetés szakmaivá váljon, de azért jó lenne, ha megtudhatnánk, miért van több profi bajnokság, világbajnok egyazon súlycsoportban is. Van ennek bármiféle logikája a pénzen kívül?
– Talán mert unalmas volna, ha csak tizenhat profi világbajnok lenne. Nem könnyű átlátni mindennek a logikáját, de hát itt minden a pénzről szól. A sok között mindössze négy komoly világszervezet van, és ezeknek komolyak a bajnokaik is. Szerencsére az egyik közöttük én vagyok.
– Elképzelhetetlen, hogy a bajnokok egyszer megmérkőzzenek egymással, és kiderüljön, melyik a legjobb a négy közül?
– Van néha átjárás, csakhogy egy egyesített címvédő mérkőzés esetén a pénz is többfelé oszlik, így azoknak, akik a profi bokszból élnek, a hasznuk is kevesebb lenne. Nemcsak az eredmény a fontos itt, hanem a pénz is.
– Van-e beleszólása abba, milyen ellenfelet kap?
– Lehetne beleszólásom, de nem foglalkozom ezzel. Fontos helyzetekben megkérdeznek, de nem ez a jellemező. Úgy gondolom, hogy a sportklubom jót akar nekem is, magának is, így a lehető legjobb megoldást választja. S mivel, mint mondtam, itt a pénz a legnagyobb úr, tudomásul kell vennem, hogy emiatt gyakran nehéz ellenfelem van. Most kezdek abba a helyzetbe kerülni, hogy alkudozhatok, hogy megpróbálhatom érvényesíteni az érdekeimet.
– Hogy keres a profi bunyós? Fizetést kap, kalória- és ruhapénzt?
– Csak mérkőzéspénz van, vagyis két meccs között abból kell kijönni, amit kerestem. Mindegy, hogy vesztek-e vagy nyerek, az összeg anynyi, amennyiben megállapodtunk. Magam fedezem a németországi lakásbérletemet, és nincs szponzorom, pedig nagyon kellene.
– Az ember vagy bunyózni tud, vagy menedzselni. A kettő ritkán jár együtt. Mennyire való önnek a kemény profi világ?
– Nem való igazán. A farkasok között inkább bárány vagyok, de ha támad a farkas, azért kirúgom a fogát. Az embernek nehéz megállnia a helyét, de idővel dörzsöltebb lesz, tapasztaltabb, megtanulja, hogyan lehet egy dolgot többféle módon is elérni. Dariusz Michalczewszki odamegy, és rácsap egy nagyot az asztalra. Én erre képtelen vagyok. Inkább kedvességgel próbálom meg elérni ugyanazt. Lehet, hogy kicsit alamuszinak tűnök, de talán bennem éppen ez a csibészség. Mindig konfliktuskerülő voltam, az is maradtam, emiatt sokszor sok mindent inkább ráhagyok a másikra. Talán ha nem ilyen lennék, többre is mennék. Soha nem kunyerálnék magamnak, legfeljebb másnak, mert ez nem túl szerencsés hozzáállás a farkasvilágban. De azért ne féltsen senki. Sokat okosodtam az eltelt években.
– Lehet-e a profi versenyzőnek lelke? Segítik-e felállni, ha elbukik?
– Láttam már ilyet is, olyat is. Nyilván edző kérdése. De azt a profinak tudnia kell, ha kikap, szánalmas kisegér lesz a többiek szemében. Ez azonban velem nem fordulhat elő. Én fönn vagyok, és fönn is maradok.
– A pályafutása alatt többször volt lenn, és többször állt már fel. Kellett hozzá külső segítség, szakember?
– Jártam pszichológushoz 1997–98 táján, és azután egészen más bokszoló lettem. Tudatosabb, fegyelmezettebb. Ha meccs közben az agy felmondja a szolgálatot, akkor van szükség a szívre, amely átveszi a szerepét. Voltam már ilyen helyzetben magam is.
– Fáj, ha az embert a ringben megütik?
– Nem igazán. Inkább dühít a nagy pofon, mert az jut eszembe, hogy ezt most mindenki látta, a bírók is, a nézők is. Így inkább előrevisz, mint visszatart.
– Hányszor ütötték ki eddig?
– Egyszer, 1993-ban Törökországban, még amatőr koromban, beleléptem egy nagy pofonba.
– Mennyi idő kell ahhoz, hogy a bokszoló testileg és lelkileg is felálljon a KO-ból?
– Embere válogatja. Van, akit annyira megvisel, hogy ütésérzékennyé válik, tehát kevésbé tudja elviselni a későbbiekben a nagyobb pofonokat. Ez a fizikai oldala. Alkati kérdés az is, hogyan sikerül ezt lelkileg feldolgozni. Van, aki gyorsan túljut rajta, és van, aki soha.
– A sikeres karrier után nyitva áll ön előtt az egész világ. Spanyol–német feleséggel az oldalán hol tervezi a jövőjét?
– Itt a családom, és éppúgy ragaszkodom hozzá, mint Magyarországhoz. Nem nekem való lenne, ha csak havonta, évente láthatnám.
– Most rendkívül népszerű, show-műsorokban és reggeli magazinokban szerepel, ügyeletes sztár. Élvezi?
– Hívnak mindenfelé, és mert nem tudok nemet mondani, hát megyek. Jobb helyeken ezeket a fellépéseket nem nekem, hanem a menedzseremnek kellene intéznie, de mi még e téren nagyon messze vagyunk az igazi profizmustól. Ha pedig arra kíváncsi, hogy van-e valami, amit ehelyett szívesebben csinálnék, hát azt kell mondanom: horgászni szeretnék egy vadvíz mellett, ahol senkivel sem kell beszélgetni. Legszívesebben Nagy Attila barátommal, a horgászvilágbajnokkal megyek horgászni, akitől nagyon sokat tanulhatok. Jó lenne már úgy állni, hogy békében és nyugalomban élhessek.
origo.hu
Karcagi motorbaleset: megszólalt az énekesnő, aki vétlennek hiszi magát a fiatal motoros halálában
