Ezerkétszázhetven májusában V. István elfoglalta atyja, IV. Béla királyi trónját, és még abban az évben oklevelet adott ki a Vas megyei Magyarósd falu őrállóinak jogairól és kötelmeiről. Ez a legrégibb okmányunk, amely tájékoztatást nyújt az Őrség népéről és szervezetéről. Megtudhatjuk belőle, hogy az ország nyugati végét őrző katonák és családjaik az országszerte általános királyi adót nem füst, azaz családi tűzhelyek, kémények, hanem porták szerint fizették, mégpedig fele mértékben; udvari szükségletek fedezésére, hadak ellátására csak külön királyi parancs kötelezhette őket; mentesültek a vám és harmincad lerovása alól. Legfőbb elöljárójuk az őrnagy – vagy ispán – volt, aki a vidék 18 községe által választott 12 esküdttel együtt alkotta az Őrség bírósági és közigazgatási hatóságát. Pecsétjén sas volt, egyik karmában karddal, a másikban zászlóval, a rajta olvasható felirat Speculari terre de Orsigh – Az Őrség földjének vigyázói volt. Az 1270-ben kiadott szabadalmakat 16 évvel később megerősítette IV. (Kun) László király, egyben nemesi rangra emelve 103 őrségi családot.
E kiváltságos határvédő falvak közé tartozott Nagyrákos. Az országos nemesek sorába emelt Miklós őrnagy és Sáska Péter nevű fiának birtokai későbbi, 1364-ben kelt oklevélben szerepelnek. A más helyütt „Zalafő őröknek” nevezett katonanépek egykori községe félúton Zalalövő és Őriszentpéter között található. Jellegzetes őrvidéki, úgynevezett szeres település, a Zala folyó mindkét partján épült, sokáig különálló falurészekkel (mai lakóinak száma nem éri el a háromszázötvenet). Az észak felől a Zalába folydogáló Ispánki-patak mentén lévő Alsószeren, az öreg temetődombon áll Nagyrákos Árpád-kori alapítású plébániatemploma. Bár a XIII. században épült, csak 1404-ben említi okirat. Védőszentje Szűz Mária volt – az új, Borromei Szent Károly patrocíniumot már a XVIII. században, az akkor szervezett szombathelyi egyházmegyétől kapta.
Az Őrségről készült útikönyvek nem említik a műemléki látnivalók között, igaz, hogy szondázó régészeti kutatása csak 1990-ben történt meg. Benkhard Lilla vizsgálata során tisztázta, hogy a templom az 1200-as években téglából épült nyugat-dunántúli falusi egyházak közé tartozik. Nyújtott négyszögű hajójának keleti végéhez félköríves szentély kapcsolódik – a déli oldalon lévő sekrestye újkori toldalék. A román kori torony a nyugati homlokzat előtt áll. Alul négyzet alaprajzú, sarkain haránt irányú támpillérekkel, az emeletek azonban már nyolcszög keresztmetszetűek. Tetejét gúla formájú bádogsisak koronázza. Nyugati karzata már a román korszakban megvolt, és alighanem a község templomának alapító kegyura számára készült.
A török háborúk idején Nagyrákost az ellenség többször felperzselte, régi egyháza is megrongálódott. Az épületet az 1600-as évek elejétől 1732-ig protestánsok használták (1800-ban épült a falu új, barokk stílusú református temploma). Az egyházlátogatás 1698-ban a Szűz Mária-templomot frissen restaurálva, cseréppel befödve találta, épülőfélben lévő menynyezettel és kórussal. Szentélyét boltívesnek írja a vizitációs jegyzőkönyv. A több helyen látható ornamentális festés a reformátusok idejéből származik. Újkori renoválásaira 1967 és 1975 között került sor.
Nagyrákos másik építészeti nevezetessége, a községet végigszelő, 1400 méter hosszú, betonlábakon álló völgyhíd 2000-ben épült. A Szlovéniával kapcsolatot teremtő vasút vezet rajta, amely fontos, ám a viadukt a település és a táj képét nem éppen előnyösen változtatta meg.
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
