Zuhanás mindenütt

Jelentős zuhanást produkáltak tegnap a tőkepiacok. A kínai tőzsde kilencszázalékos beesése és Alan Greenspan borúlátó előrejelzése után Európában és a tengerentúlon is veszteségek keletkeztek. Elemzők szerint a rekordmértékű ázsiai árfolyam-emelkedések megszakadhatnak, és komoly korrekcióra van kilátás. A pesti börze 2,44 százalékos beeséssel reagált az eseményekre.

2007. 02. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fordult a trend, általános irányváltás alakult ki a tőkepiacokon elsősorban annak köszönhetően, hogy Alan Greenspan véleménye megjelent a sajtóban. A Federal Reserve volt elnöke még hétfőn közölte, hogy az év utolsó hónapjaiban az amerikai gazdaság recesszióba süllyedhet. Greenspan szerint 2001 óta mutatkozik fellendülés az országban, ám egy idő óta jelentkeznek a gazdaságban a recessziót előidéző elemek.
Riadalmat keltett a kínai tőzsde kilencszázalékos esése is. Tegnap hajnalban a sanghaji piacon eladási hullám keletkezett, amit a helyi befektetési alapok profitkivételei okoztak. A befektetőket az a hír befolyásolta, hogy a kínai parlament jövő héten kezdődő ülésszakán akár piaci megszorító intézkedésekről is dönthetnek, sőt többen úgy tudják, hogy esetleg a tőkenyereség-adót is bevezetnék. A fordulatot megelőző hétfői kereskedés a kínai tőzsde elérte minden idők legmagasabb indexét; így az idén a börze már 14 százalékkal erősödött, miután tavalyi többlete 130 százalékos volt – írta az MTI–Eco.
A két esemény idehaza is megtette a hatását. A magyar piac egészen enyhe csökkenéssel úszta meg a zuhanást, más tőzsdék – köztük a régió parkettjei – jelentősebb esést produkáltak. A varsói WIG 4,4 százalékot, a moszkvai RTS 3,5 százalékot, a cseh PX 4,13 százalékot gyengült. Budapesten először jelentős, 800 pontos csökkenést produkált napközben a BUX, de zárásra 590 pontnyira korrigált az index, azaz a veszteség mértéke 2,44 százaléknyi lett. A forgalom jelentős, 42 milliárd forintos volt, aminek közel felét a 3,4 százalékkal gyengülő OTP részvényeire kötötték meg. Nagyobb beeséssel zárta a napot a Mol és a Magyar Telekom is. A Richter viszont 0,2 százalékos csökkenéssel vészelte át a napot.
A kis forgalmú papírok sem úszták meg a zuhanást. Az elmúlt napok nagy nyertesei sorra elvéreztek, a Rába 5,9 százalékkal, a Synergon hat százalékkal lett olcsóbb. A felvásárlási spekuláció áldozatává vált Linamar 7,4 százalékos esést mutatott fel. Olcsóbbá vált még a Fotex és a Humet is. Mind a két papír hét százalék feletti eséssel zárt.
A bankközi devizapiacon a forint is látványos gyengülést mutatott. Az uniós devizát a hétfői 251,50-es szintről 254,50-ig erősítették a vevők.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.