Kiütéssel győztek a klasszikusok a kortársak felett azon az irodalmi szavazáson, amelyen 125 angolszász író vett részt, közöttük Norman Mailer, Tom Wolfe, Salman Rushdie, Martin Amis, Stephen King és Ian McEwan. Az író-olvasóknak minden idők legszebb tíz művét kellett kiválasztaniuk. Az első húsz közé egyetlen kortárs szerző került be, Gabriel García Márquez a Száz év magánnyal, a szavazásban részt vevők viszont alig kaptak szavazatot a kollégáiktól. A rangsor a következő: első Lev Tolsztoj az Anna Kareninával – ez lehet tehát minden idők legszebb könyve –, második Gustave Flaubert Bovarynéja, a harmadik ismét Tolsztoj a Háború és béke nagyregényével, negyedik Vladimir Nabokov Lolita (győztek a nők!), ötödik Mark Twain Huckleberry Finn, hatodik William Shakespeare Hamlet, hetedik F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby, nyolcadik Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában, kilencedik Anton Csehov az elbeszéléseivel, tizedik George Eliot Middlemarchja.
Ez lenne tehát az a kiskönyvtár, amelyet érdemesnek tartanak korunk angol nyelven alkotó írói arra, hogy egy lakatlan szigetre is magukkal vigyenek. (Tényleg, hol maradt Robinson a listáról?) A szavazás eredménye alkalmat adhat néhány felvetésre is. Például miért kaptak egymástól olyan kevés szavazatot a kollégák? Csak nem azért, mert Tolsztojnak már könnyű mondani: öreg, te vagy a legjobb? Egymásnak meg nagyon nehéz? Vagy talán nem olvassák egymás munkáit? Azt mondják, az ember életútjának második szakaszában már nem újdonságokra vágyik, hanem a régi ismeretek felidézésére. Mikszáthot, Jókait, Tolsztojt, Csehovot szívesebben emel le a polcáról, mint egy legújabb irodalmi üdvöskét. Lehet, hogy így vannak ezzel a kortárs angolszász írók is?
Jól emlékszünk még rá, hogy a magyar Nagy Könyv akció is hasonló eredményt hozott. Kortársaink közül egyedül Szabó Magdának sikerült bekerülnie a legjobbak közé, „nyert” Gárdonyi Géza és az Egri csillagok, Dobó, Vicuska, Bornemissza Gergő meg a gaz Jumurdzsák. Egy vaskos könyv, amelyről nagyon nehéz elképzelni, hogy mai diák a kezébe veszi, inkább megnézi Várkonyi Zoltán örökbecsű, bár nem hibátlan kivitelezésű filmes verzióját. Boncolgatták a szakértők, mi lehet az Egri csillagok titka. Mondták: a történelmi háttér, a szép romantikus történet, a könnyen azonosítható jellemek, a hazaszeretet. Csupa ma már elavultnak nyilvánított elem. De mégis él! – lelkendeztek a tiszta lelkűek.
Dehogy, legyintettek a realisták. Szó sincs itt se romantikáról, se hazaszeretetről, se Gárdonyi zsenialitásáról. Csak arról, hogy az Egri csillagok úgy ugrik be mindenkinek, ha könyvről kérdezik, mint az a betűs szónál az alma. Nehogy már azt gondoljuk, hogy a szavazók végigolvasták a magyar és világirodalom kincsestárát, majd Vicuska és Dobó mellett döntöttek. Sőt a diákkori kötelezőkön túl nem olvastak semmit. Polgártársaink többsége a mobiltelefonját és a laptopját vinné magával egy robinsoni kirándulásra, és még azon sem gondolkodna el, hogy a szigeten talán nincs hálózati csatlakozás. A betűt megölte az elektronika és a kép. Nem is oly régen a magyar szakra felvételiző diákok szinte mindegyike azt vallotta, kedvenc költője Pilinszky, kedvenc írója Örkény és az egypercesek. Pilinszky rövid versű költő volt, az egypercesek nem tesznek ki fél oldalnál többet.
Milyen jövője van e világban Gárdonyinak és Tolsztojnak? Előbb talán cédé lesz belőlük, hogy kevesebb helyet foglaljanak, néhány év után a betű elpárolog a lemezről, amely néz majd ránk fényes üres orcájával? Szó sincs erről. A helyzet nem jó, de nem kilátástalan. Biztassuk hát íróinkat! Ha kivárják az idejüket és sorukat, lassan maguk is klasszikussá nemesülhetnek, és bekerülhetnek a top tízbe.
Bár e dicsőségnek életükben valószínűleg jobban örülnének.
origo.hu
Megújult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztálya
